15 milliárd forint – ennyi Ungár Péter vagyona

  • narancs.hu
  • 2018. június 7.

Belpol

Ez az, ami csak az övé.

Az új országgyűlési ciklusra való tekintettel péntek reggel felkerülnek a parlament honlapjára a képviselők vagyonnyilatkozatai. Ungár Péter ezt azonban nem várta ki, még a megjelenés előtt elküldte az övét az Indexnek.

Így megtudhattuk, hogy Ungárnak:

  • 79 millió forint megtakarítása van részvényben,
  • közel 91 millió forint követelése van pénzintézettel szemben (8 millió devizában),
  • és van 106 millió forint követelése egyéb szerződés alapján,
  • tartozása viszont nincs.

„A vagyonomat megbecsülni nagyon nehéz egy nyilvános részvénytársaságnál, de ami csak az enyém, az mondjuk 15 milliárd forint. Ez úgy jön ki, ha optimistán beszélünk a részvényárfolyamról” – mondta el a lapnak az LMP-s politikus.

A Zoom.hu (és az ATV.hu is) idén tavasszal ennél jóval kevesebbet, csupán 7,4 milliárdos vagyont számolt, mi pedig ebben a cikkben foglalkoztunk Ungár Péter milliárdjaival.

Miből tudná megvenni Ungár Péter a Magyar Nemzetet?

Igaz, hogy milliárdos vagyont örökölt az LMP politikusa, de ebből nem tudná fenntartani sokáig a veszteséges lapot. Hacsak nem jön családi segítség. A Simicska Lajos tulajdonában álló Nemzet Lap- és Könyvkiadó kedd reggel közölte, hogy azonnali hatállyal megszűnik a Magyar Nemzet, az mno.hu és a Lánchíd Rádió is.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.