2050 végéig titkos, miről beszéltek ma Pegasus-ügyben

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 20.

Belpol

Határozatképes volt a nemzetbiztonsági bizottság, és tárgyaltak is a lehallgatási botrányról.

Vett-e Pegasus kémszoftvert a magyar állam az elmúlt években? – erre szerettek volna választ kapni az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ellenzéki tagjai a ma délelőtti ülésen. Utóbb Stummer János, a jobbikos elnök azt mondta, a kérdésre nem kaptak feleletet Pintér Sándor belügyminisztertől, sem Völner Páltól, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárától. Egyikük sem cáfolta egyértelműen, hogy használták-e a Pegasus kémszoftvert Magyarországon arra, hogy újságírókat, politikusokat figyeljenek meg. Az MSZP-s Molnár Zsolt úgy fogalmazott, hogy nem kaptak érdemi válaszokat, illetve amiket kaptak, azok érdemben nem ellenőrizhetőek.

Ezen túl érdemi tájékoztatást nem lehetett adni arról, miről beszéltek az ülésen, mert a kormány kérésére 2050 végéig titkosították az elhangzott információkat.

Az a korábbi, meghiúsult bizottsági üléshez képest kétségkívül előrelépés volt, hogy ezúttal jelen voltak kormánypárti képviselők is, és eljött Pintér és Völner, tehát a kormányból azok, akik az információszerzést felügyelik. 

Az is kiderült még – számol be az ülésről a Telex –, hogy a bizottság ellenzéki tagjai, Stummer János (Jobbik), Molnár Zsolt (MSZP) és Ungár Péter (LMP) ténymegállapító vizsgálatot kezdeményeztek az ügyben, de ezt a kormánypárti képviselők nem szavazták meg, így nem lesz ilyen vizsgálat. Ha lett volna, annak a bizottságnak a tagjai belenézhettek volna a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatok nyilvántartásába, és meghallgathatták volna a szolgálatok munkatársait – akiknek muszáj lett volna válaszolniuk a kérdésekre.

Pintér Sándor belügyminiszter arra nyitott volt, hogy mint 2014-ben, a nemzetbiztonsági bizottság most is tartson kihelyezett ülést a szolgálatoknál, és tájékozódhasson arról, hogyan gyűjtenek titkos információt a nyomozók.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.