40 millió forintot kaphat még Szájer az EP-től

  • narancs.hu
  • 2020. december 5.

Belpol

A távozó képviselőknek jár egy úgynevezett „mandátum végével járó juttatás”. 

Szájer József havi 2,5 millió forintot keresett Brüsszelben, amit egy ideig a lemondása ellenére is megkap. Az Európai Parlament (EP) rendelkezései szerint minden távozó képviselő jogosult úgynevezett „mandátum végével járó juttatásra” – írja a Blikk. A lap cikke szerint minden parlamentben töltött év után plusz egy havi fizetés jár, ami Szájer setében 40 millió forintot jelent. 

„A juttatás minden képviselőnek jár, függetlenül attól, milyen okból ért véget a képviselői megbíztatás”

– mondta a Blikknek Sanne De Ryck, az EP sajtóreferense. Ugyanakkor a képviselők automatikusan nem kapják meg ezt a pénzt, hanem legkésőbb a mandátum lejárta után 3 hónappal igényelniük kell. Ha viszont ezt megteszik, akkor a juttatást külön elbírálás nélkül megkapják. 

Szájer Józsefről a hét elején derült ki, hogy a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett korlátozások ellenére egy szexpartin vett részt, amire lecsaptak a rendőrök. Az ereszcsatornán menekülő politikus hátizsákjában drogot találtak

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.