5,6 százalékkal csökkent a nemzetgazdaság teljesítménye az első három negyedévben

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. november 13.

Belpol

A harmadik negyedév tavalyhoz képest rosszabbul teljesít, de még így is sokkal jobb az előző negyedévnél.

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,7 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első becslés adata jobb az elemzői várakozásoknál, amelyek 5,2 százalékos éves visszaesést prognosztizáltak a harmadik negyedévre az előző negyedévi 13,6 százalék után.

A harmadik negyedévben megindult a kilábalás a járvány okozta válságból, a második negyedévhez képest 11,3 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. A legtöbb nemzetgazdasági ág teljesítménye emelkedett - tette hozzá a KSH.

Ezzel a magyar gazdaság kilábalt a technikai recesszióból, mert az előző negyedéhez képest az első negyedévben 0,4 százalékkal, a másodikban 14,6 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye. (A definíció szerint két egymást követő negyedév negatív növekedési adata jelent technikai recessziót.)

A gazdasági teljesítmény éves csökkenését legnagyobb mértékben az információ, kommunikáció, illetve a pénzügyi szolgáltatások növekedése mérsékelte - közölte a hivatal.

Az első három negyedévben a nyers adatok szerint 5,6 százalékkal csökkent a nemzetgazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához viszonyítva. A KSH megjegyezte, hogy a koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdasági környezetben olyan gyors változásokat hozott, amelyek egyaránt hatással vannak az adatok minőségére, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra, ezért a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a későbbi revíziók nagyságát.

A statisztikai hivatal ezúttal közölte a jövőre kivetített dinamikára építő úgynevezett évesített indexet is, amely az előző negyedévi 46,8 százalékos visszaesés után a harmadik negyedévre 53,5 százalékos növekedést jelez. Az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az előző negyedévhez viszonyított negyedéves volumenváltozás négy negyedéven át folytatódna.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.