853 magyar településen csak egy jelölt indul polgármesternek

  • MTI/narancs.hu
  • 2024. május 15.

Belpol

Ellenben négy olyanról is tudunk, ahol összesen kilencen futnak neki júniusban.

Négy településen is kilenc polgármesterjelölt indul a júniusi választáson, írja az NVI adatai alapján az MTI.

A legtöbb, kilenc nyilvántartásba vett polgármesterjelölt van a júniusi önkormányzati választásra:

  • a Baranya megyei Kölkeden, ahol párt nem, csak kilenc független indul;
  • és a szintén Baranyában lévő Nagydobszán, ahol azért lett kilenc független jelölt, mert a tizediket nem vették nyilvántartásba;
  • Szigetszentmiklóson, ahol az ellenzéki pártoknak és a Fidesznek is van jelöltje, mellette civilszervezetek és függetlenek indulnak;
  • illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Sényőn, ahol szintén csak kilenc független jelölt van.

Nyolc olyan település is van, ahol nyolcan indulnak a város vezetői címért: a XVIII. kerületben, Kalocsán, Kisharsányban, Egerben, Öszödön, Jobbágyiban, Hencsén és Kótajon. Huszonöt településen hét polgármesterjelöltet vettek nyilvántartásba a júniusi választásra.

853 településen mindössze egy polgármesterjelölt indul: ez valamivel kevesebb, mint öt éve, amikor 913 ilyen hely volt. Budapesten négy jelölt lesz – Szentkirályi Alexandra (Fidesz-KDNP), Grundtner András (Mi Hazánk Mozgalom), Karácsony Gergely (a Párbeszéd – a Zöldek Pártja, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt közös jelöltje), valamint Vitézy Dávid (a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület és az LMP – Magyarország Zöld Pártja közös jelöltje).

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.