A 80-100 milliót is elérheti a Mi Hazánk kampányköltése, de fogalmunk sincs, honnan jön a pénz

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2019. május 22.

Belpol

Ki hiszi el, hogy párttagok fizetnek? Vagy a Fidesz? Esetleg az oroszok?

A Toroczkai-féle Mi Hazánk elmúlt egy évével foglalkozunk a frissen megjelenő Magyar Narancsban, ennek keretében próbáltunk minél többet megtudni a mozgalom/párt anyagi helyzetéről – ami nem volt könnyű vállalkozás.

A Mi Hazánk ugyanis nem válaszolt a Narancs által feltett kérdésekre a pénzügyeket illetően. Épp ezért – felhasználva a Transparency International Magyarország 2014-es iránymutatásait – megpróbáltuk mi magunk megbecsülni a kormányközeli médiában olyan otthonosan mozgó párt anyagi lehetőségeit.

Toroczkai és közege

Toroczkai és közege

Fotó: MTI

A Mi Hazánk egyedülállósága, hogy az elmúlt hónapokban pont úgy viselkedett, mint egy nem túl nagy, de profi párt – csakhogy mindezt állami támogatás nélkül tette (hiszen az EP-választásra nem jár költségvetési támogatás).

Legalább három budapesti irodát működtetnek (József krt., Bartók Béla út, Komócsy utca), s formailag profi, 34 oldalas kampányfüzetet adtak ki. Emellett: szórólapok, logók, zászlók, pultok, erős Facebook-jelenlét, médiastáb, óriásplakátok, rendszeres sajtótájékoztatók, ingyenes havilap, temérdek fórum országszerte.

Kampányfüzet és szórólap: profi kidolgozás

Kampányfüzet és szórólap: profi kidolgozás

 

Alsó hangon 60 millió

A Transparency International Magyarország 2014-ben megbecsülte a pártok kampányköltéseit az országgyűlési választásokon. Ekkor közzétettek egységárakat is, amelyeket a magyar kampányokat ismerőktől, illetve a résztvevő cégektől tudtak meg. Jóllehet, ezek alapján sem lehet pontosan megbecsülni a Mi Hazánk költéseit, de kiindulópontot adhatnak hozzá. E szerint egy választási fórum, sajtótájékoztató 20–80 ezer forintba kerül; egy konferencia, nagyobb sajtóesemény, fogadás ára 120 ezer forint; a tüntetésé 200 ezer; a nagygyűlésé 2–6 millió forint; kampánynyitó vagy kampányzáró gyűlés pedig 4–6 millió forintból jön ki.

A 70 vidéki fórum alapján (ezek helyszínét a párt a saját FB-oldalán tette közzé), 50 ezer forintos költséggel számolva 3,5 millióból jött ki; legalább 3 millió az óriásplakátok ára (ezt bevallották); az utcafórumokra, útlezárásokra, kisebb politikai akciókra további félmillió forintot becsültünk; nagyobb politikai rendezvényre (ilyen volt az ásotthalmi megalakulás, az augusztus 20. a Vajdahunyadvárban, az ’56-os megemlékezés a Corvin közben, a május 1-je a Hajógyári-szigeten, vagy március 15. a Belvárosban) 3 milliós „egységáron” 15 milliót, a legalább tíz sajtótájékoztató után 200 ezer forintot számoltunk. Facebookos megjelenésre 855 ezer forintot költöttek (ez az összeg csak a pártköltést jelzi, az egyéni politikusi hirdetéseket nem). Eddig ez 22,55 millió forint.

Az a pult sem volt ingyen...

Az a pult sem volt ingyen...

Fotó: MTI

Nehezen megbecsülhető az ingyenes havilap, a szórólap, a kampányfüzet ára (amelynek nemcsak nyomtatási, de tervezési, írási költsége is van), illetve a csapat körüli videókat jegyző kommunikációs stáb díjazása, a logók, a zászlók, a standok költsége. Beszéltünk olyan forrással, aki szerint „az újságjuk nyomdai és szórási költséggel kb. 40 millió, a március 15-i rendezvényük 1,5–2 millió volt”. Ha viszont minderre 40 millió forintot számolunk, akkor összesen már 62,55 milliónál járunk. És ez egy szerény, konzervatív becslés, ami nem számol benzinköltséggel, telefonszámlákkal, és még egy sor más eszközzel sem. Könnyen lehet, hogy ezen tételek is valahol inkább 80 és 100 millió közt vannak.

Nem lennénk meglepve, ha a párt végül hivatalosan ennél kevesebbet vallanak be - a hazai pártokra ebben a műfajban jellemző a szerénység.

Az igazi kérdés a pénzek forrása - erről kérdeztük a pártot írásban, és a párt igazgatót is, de választ nem kaptunk egyszerre. Hogy miért tartjuk valószínűtlennek, hogy ez az összeg a pártszimpatizánsoktól érkező adományból jöhet össze, arról cikkünkben olvashat bővebben.

A Mi Hazánkról szóló riportunk a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban található.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.