MN: Lázár János ma a Miniszterelnökség vezetőjeként valóban messze a legerősebb politikai tényező a kormányfő után. De mikor indult ő el fölfelé? Nemrég még Rogán és Kósa súlycsoportjában volt.
Lakner Zoltán: Megvallom, amikor két éve miniszterelnökségi államtitkárt csináltak belőle, azt hittem, ebből rosszul is kijöhet. Hiszen a frakcióvezetés – amit korábban művelt – mégiscsak valamiféle autonómiát jelent. Felette áll ugyan a miniszterelnök, de hogy ő miképp csattogtatja az ostort a frakcióban, az rajta múlik. Ráadásul, amikor 2012-ben államtitkár lett, lent volt a Fidesz népszerűsége, azaz Lázár ráéghetett volna a hanyatló Orbánra. Nem ez történt. Jött a rezsicsökkentés, ami kisegítette a kormányt és a miniszterelnököt, Lázár pedig megtalálta az államtitkári szerepben az önálló hálózat- és karakterépítés módját. Amikor Csányival meccselt, senki sem marasztalta el: ez fontos volt, ahogyan az is, hogy ezt Lázár meg merte csinálni. Jóllehet, nem volt ellenére Orbánnak sem, hogy behúztak egyet Csányinak. Én egyébként itt, a Csányi-afférnál éreztem azt, hogy Lázár Orbán legkedvesebb beosztottjává vált. Ebben Rogán lehetne a riválisa, de azt hiszem, nehezen válhat Lázárral egyenrangúvá a közeli jövőben. (…) Visszatérve Lázárhoz: fontos, hogy a most általa betöltött szerepnek múltja van. 1998-ban a korábbiakhoz képest erőteljesen felpumpálták a Miniszterelnöki Hivatalt, létrejött benne a tükörreferatúra-rendszer. 2010-ben is úgy alakult meg a kormány, hogy Navracsicsnak számos, a kormányzat egészére vonatkozó jogkört adtak, ezért is lett miniszterelnök-helyettes. Az ő államtitkára volt például Gál András Levente, akinek felhatalmazása volt arra, hogy egy személyben döntsön, kinek kell mennie és jönnie a központi közigazgatásban, ami egy elég elképesztő és tébolyult dolog egy demokratikus országban. Aztán Navracsics minisztériumáról szépen hámlottak le a funkciók, és ő is kezdte elveszíteni politikai befolyását.
A teljes interjút Lakner Zoltánnal a csütörtökön megjelent Magyar Narancsban olvashatja.
