A DK szerint szégyen, ami a mai napon történik a Pfizer-oltással kapcsolatban

  • narancs.hu
  • 2021. április 30.

Belpol

A párt úgy véli, Orbánt csak a közelgő stadionnyitás érdekli.

A Demokratikus Koalíció arra szólította fel pénteken a kormányt, hogy mostantól minden nap lehessen a koronavírus elleni nyugati vakcinákra regisztrálni.

A DK szóvivője online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kabinet pár óra alatt bebizonyította, hogy a magyarok nem oltásellenesek, hanem egyszerűen csak olyan vakcinát szeretnének kapni, amiben megbíznak.

Barkóczi Balázs közölte, ezt mutatja, hogy amikor egyetlen napra lehetővé vált a Pfizer-vakcinák foglalása, akkor az erre szolgáló honlap az első órában összeomlott a túlterhelés miatt. A politikus úgy fogalmazott: "ugyanakkor szégyen, hogy ez a lehetőség is csak azért adódott, mert a miniszterelnök focirajongó, és szeretné már kinyitni a stadionokat", amit az oltottak számához kötött.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.