Szerda reggel 8 óra óta „informatikai rendszerprobléma” van több közúti határátkelőhelyen és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az utazóknak megnövekedett várakozási idővel kell számolniuk, a hiba elhárításán dolgoznak – írja az MTI.
Nőhet a várakozási idő.
Szerda reggel 8 óra óta „informatikai rendszerprobléma” van több közúti határátkelőhelyen és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az utazóknak megnövekedett várakozási idővel kell számolniuk, a hiba elhárításán dolgoznak – írja az MTI.
Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.
Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!
Jó emberek írják jó embereknek!
Igenis jut elég ember és figyelem az állami gondoskodásban élő gyerekekre Magyarországon – legalábbis tíz napig, egy táborban Bács-Kiskun megyében, ahol önkéntes a tanár, a pszichológus, a kispolitikus, az olimpikon és sok olyan felnőtt, aki maga is állami gondozott volt.
Az emberevés hazug vádja, a telep romantikája, polgárosodás és mélyszegénység, egy gyilkosság és egy korszakos tehetség. Öt + kettő kötetet ajánlunk az ország legnagyobb kisebbségéről.
Kétcsillagos szállásról a millió csillagos szabad ég alá kerülhetnek a siófoki Kiss Szilárd Sportszálló szobabérlői, a létesítményben ugyanis a hírek szerint tartozás miatt július 14-én kikapcsolták a villanyt.
Digitális Polgári Körök megalapítására szólított fel Orbán Viktor miniszterelnök Tusványoson. Hogy mit is jelent ez pontosan, egyelőre nem lehet tudni, azonban úgy tűnik, új agytrösztöt talált a Fidesz arra, hogy megnyerje, visszanyerje a szavazóit.
A hajót Cannes kikötőjében videózta le Németh Szabolcs sümegi civil aktivista.
„Ezt az építményt a hatalom tartja egyben, a maga gépezetével és tehetetlenségi nyomatékával. Amikor ez megszűnik, gyorsan bomlásnak indulhatnak a kötelékek, az emberi gyengeségek felszínre bukkannak.”
A tyúk premierje Észak-Amerika legrangosabb filmes seregszemléjén, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon lesz.
Napi mintegy 270 adag ételt szerettek volna kiosztani intézményeikben az éhezők között, de mivel nem tudtak felmutatni nullás adóigazolást, elestek a pályázati lehetőségtől.