A Fidesz Balatonalmádiban értékel, Orbán talán Borkairól is véleményt nyilvánít

  • narancs.hu
  • 2019. október 16.

Belpol

Szerdán kezdődik a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülése.

Balatonalmádiban értékeli a Fidesz az önkormányzati választások eredményét, írja a Magyar Nemzet. A kihelyezett kétnapos Fidesz-KDNP frakcióülés szerdán kezdődik, Orbán Viktor pedig szerdán este tartja politikai helyzetelemzését.

Az önkormányzati választások értékelése mellett az őszi ülésszak törvényhozási munkájáról is tanácskoznak. A lap információi szerint az első ülésnap az Országgyűlésben október 21-én lesz.

Emellett Orbán talán Borkai Zsoltról is kifejti végre a véleményét. Erről ugyanis a miniszterelnök még nem beszélt, miután vasárnap szavazott a Zugligeti Általános Iskolában, újságírók megkérdezték, támogatja-e a győri polgármestert. Orbán akkor azt mondta, hogy „A győrieket támogatom. Mire kíváncsiak még?”

Borkai kedden bejelentette, hogy kilép a Fideszből és független polgármesterként folytatja munkáját, lemondani azonban nem fog.

Borkai tényleg kilép a Fideszből, független polgármesterként folytatja

Nem mondott le. Borkai Zsolt, Győr szexbotrányba keveredett, de újraválasztott polgármestere kedden rövid nyilatkozatban jelentette be, hogy kilép a Fideszből, és az elkövetkező időszakban független polgármesterként tervezi vezetni Győr városát. Bár az eseményt sajtótájékoztatóként és háttérbeszélgetésként hirdették meg, kérdéseket nem lehetett feltenni a polgármesternek, aki elmondta, a győriek felhatalmazása miatt "nem teheti meg", hogy lemond.

Figyelmébe ajánljuk

Mi lesz a kétezer szociális bérlakással, ha a kormány lemond a helyreállítási alap forrásairól?

Friss hírek szerint a kormány lemondana az uniós helyreállítási alap forrásairól, ami azt eredményezhetné, hogy végeredményben csak pár száz bérlakás épülhet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által koordinált,  az állam és az Európai Bizottság támogatását is élvező Felzárkózó Települések programban a hátrányos helyzetűek számára.

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.