Szendrő frissen megválasztott polgármestere a múlt héten élelmiszercsomagot osztott a választóknak

  • narancs.hu
  • 2019. október 16.

Belpol

És elmondta, rá kell szavazni. Mindezt pedig élőben közvetítette.

Vasárnap Dolányi Jánost választották a Borsod megyei Szendrő polgármesterének, 41 százalékkal. Dolányi múlt szerdán a Facebook-oldalán élőben közvetítette, hogy egy furgonból élelmiszercsomagokat osztogat a választóknak, szúrta ki a 444.

A videón látszik, hogy házról házra járják a települést, mindenkinek adnak csomagot és elmondják, hogy Dolányira kell szavazni vasárnap.

Szendrőn eddig Tomorszki István volt a polgármester, aki a Fidesz színeiben politizált, most azonban függetlenként indult és még 15 százalékot sem ért el. A Fidesz ezúttal Bodnár-Pásztor Edinát indította (23 százalék), Dolányi függetlenként indult, ahogy Jósvay István is, aki majdnem 21 százalékot kapott.

(Borítóképünk illusztráció: MTI/Balázs Attila)

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.