Az egyházügyi törvény, azaz "a lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény" 1.0-ás verziója tavaly nyáron született meg - kevéssé higiénikus jogalkotási körülmények között. Mint emlékezetes, a KDNP szorgos munkásainak keze alól kikerült első javaslatot a Fidesz közvetlenül a végszavazás előtt az elejétől a végéig átírta. A végül elfogadott törvény helyenként ugyan elfogadhatóbb lett elvetélt elődjénél - az egyházakat hierarchizáló kategóriák például eltűntek -, ám egy döntő vonatkozásban visszalépést hozott. Az eredeti tervezet szerint a közösségeket a bíróság jegyezte volna be egyházként - míg az elfogadott szabályozás szerint ez az Országgyűlés joga lett, törvénymódosítással. Ez az eljárás egyrészt összemossa a jogalkotás és a jogalkalmazás területét, másrészt a kétharmados parlamenti többség politikai szeszélyeinek függvényévé teszi az egyházi státusz megadását. (Az egyházi státusz előnyeiről és jelentőségéről lásd keretes anyagunkat.)
A törvény szövege, miközben meghatároz bizonyos feltételeket, amelyek teljesítése nélkül nem lehetséges egyházzá válni, a parlament kezét egyáltalán nem köti meg, semmilyen garanciát nem nyújt arra, hogy akik megfelelnek, azok be is jegyeztetnek.
Kegyosztás
Ahogyan a történet későbbi pontján fellépő Lukács Tamás (KDNP) - Lendvai Ildikó (MSZP) beszámolója szerint - szabatosan megformulázta: az elismerés a törvény szerint nem jog, hanem kegy. Ezt a momentumot találták a legproblémásabbnak a Hetednapi Adventista Egyház által a törvényről szervezett tavaly novemberi konferencia jogász előadói is: Kukorelli István egykori alkotmánybíró, a Bencés Diákszövetség elnöke, Schanda Balázs, a PPKE Jogi Karának dékánja, vagy Sólyom László. Kukorelli úgy véli, hogy "a normatív feltételeknek mindenben megfelelő egyház létrehozatala (...) és állami egyházjogi elismerése (azaz nyilvántartása) aránytalanul távol kerülhet egymástól". Ez szerinte még az egypárti alaptörvény rendelkezéseivel is ellentétes, "és felveti a diszkrimináció problémáját is". A nagy keresztény egyházak, amelyek helyeselték a "túlzottan liberális" 90-es törvény leváltását és a normatív kritériumok felállítását, többnyire osztották ezt a kritikát: hisz az eljárás épp a megkívánt kritériumokat tette komolytalanná. Állítólag még egy kis üvöltözés is volt Szászfalvi László államtitkár irodájában, aki maga is csak kényszerű védelmezője lehetett a kereszténydemokraták módszeres megalázásával összekalapált törvénynek.
A novemberi konferencia résztvevői felhívták a figyelmet a vallási tevékenységet végző egyesületek működésének teljes szabályozatlanságára is. (Ilyen státuszba kerülnek azok a közösségek, amelyeket a parlamenti kétharmad nem kegyeskedik egyháznak minősíteni.) Ezt a tavaly év végén elfogadott "civil törvény" orvosolhatta volna - de nem tette. Ugyancsak aggályos, hogy bár az egyházi törvény szerint "a lelkiismereti és vallásszabadság jogával összefüggésben állami hatóság által különleges adat nem gyűjthető", az egyesületeknek kötelező tagnyilvántartást vezetni, s azt indokolt esetben a hatóságok rendelkezésére kell bocsátani. (Erről lásd: Központosított önszerveződés, Magyar Narancs, 2011. november 24.) Joggal mondta tehát Sólyom László, hogy a vallásszabadság alapjogát érinti e szabályozatlanság. A volt államfő szerint a "rögtönzött" törvényhozási eljárás épp a vallásszabadság ilyen garanciáit mulasztotta el megadni. A lapunknak nyilatkozó vallásügyi bizottsági elnök, Lukács Tamás (KDNP) szerint viszont "azoknál az egyházaknál, amelyek a törvény által válnak egyesületté, az adatvédelmi aggály nem merül fel, hiszen egyszer már legalább 100 tagot valószínűsített a bíróság, így a 10 fő meglétét (amely lehetővé teszi egyesületi működésüket - V. Gy.) nem kell külön igazolniuk". Ez azonban az esetleges ügyészségi adatgyűjtés kérdését nem oldja meg. Lukács mindazonáltal egyetért azokkal, akik szerint "ebben a kérdésben további szabályozásra van szükség".
Az AB közbelép, de nem annyira
Itt tartottunk, amikor az ország diadalmas átszervezését kellemetlen közjáték zavarta meg: a törvényt - születésének méltatlan körülményei, azaz formai okok miatt - decemberben (vagyis hatályba lépése előtt) elmeszelte az Alkotmánybíróság (AB). A döntés a bejelentés előtt kiszivárgott a Fidesz-közeli tagokkal feltöltött AB-ből. Sólyom László nyilvánosan nehezményezte, hogy az AB nem a lényegi, tartalmi kérdésekre hivatkozva döntött, mert ezzel lehetővé tette, hogy a Fidesz-KDNP újra benyújthassa ugyanazt a törvényt. Így is történt: a parlamenti kétharmad minden addig elhangzott kritikára fittyet hányva átnyomott a Házon egy lényegében azonos verziót. Fontosabb változtatás az volt, hogy az újonnan jelentkezők elismertetésének előkészítésével nem a Navracsics-minisztériumot, hanem a parlament vallásügyi bizottságát bízták meg. Ez az önkényeskedés újabb távlatait nyitotta meg, hiszen a minisztérium csak a kritériumoknak való megfelelést vizsgálhatta volna. A jelenlegi procedúra döntéseivel szemben jogorvoslati lehetőség sincsen.
Az előző törvény megsemmisítéséig mindenesetre nyolcvannál több vallási közösség (a pontos létszámukról nincs konszenzus, 82, 84 és 85 a legelterjedtebb tippek) adta be nyilvántartásba vételi kérelmét. Nem világos viszont, hogy e kérelmek minek minősülnek, ugyanis csak a hatálybalépés után lehetett volna beadni őket - de a hatályba lépés a decemberi megsemmisítés miatt nem következett be. Lukács szerint "a jóhiszemű eljárás elvének megfelelően" rendezte ezt a kérdést az új törvény: a kérelmeket elfogadta és megvizsgálta. Azok viszont, akik komolyan vették a törvény hatálybalépésének időpontjáról szóló paragrafusokat, és ezért nem nyújtottak be kérelmet tavaly december 20-ig, úgy tűnik, megbűnhődtek jogkövető magatartásukért.
A szemfüles nevezők anyagairól az év elején a frissen képbe került vallásügyi bizottságnak ki kellett kérnie a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) véleményét is, Pálinkás József elnök azonban - feltehetően a szakértésre felkért vallástudósok javaslatára - arról tájékoztatta őket, hogy az általa vezetett köztestület nem érzi magát kompetensnek e kérdésben. Máté Tóth András valláskutató lapunknak megerősítette, hogy a politikai döntések előkészítésében részt venni nem feladata a leíró vallástudománynak, szerinte ez magyarázza a döntést. Hozzátette: amúgy is aggályosnak tartja, hogy a vallási közösségek értékeivel kapcsolatos társadalmi diskurzus kiszolgáltatottá vált a pártpolitikának - ennek a folyamatnak nem kívánt részesévé válni.
A vallásügyi bizottság elnökségének két tagja, Lukács Tamás és a fideszes Gulyás Gergely válaszlevelet írt Pálinkásnak anélkül, hogy erről az ellenzéki elnökségi tagot, Szabó Tímeát (LMP) értesítették volna. Lukács azzal vádolta az MTA-t, hogy nem tett eleget törvényi kötelezettségének - egyébiránt alaptalanul, ugyanis a törvény mindössze azt rögzíti, hogy a felsorolt tartalmi kritériumok tekintetében "a bizottság a Magyar Tudományos Akadémia elnökének állásfoglalását kéri"; arról, hogy a magas tudóstestületnek ezt követően mi a dolga, a szöveg semmit sem mond. Pálinkás ráadásul állást is foglalt, hiszen jelezte illetéktelenségét. Az Akadémia bölcs mértéktartása azonban nemhogy óvatosságra intette volna a bizottság elnökét és kormánypárti delegáltjait, ellenkezőleg: a korlátlan szabadság érzésével ruházta fel őket - amint a módosító indítvány február 10-i bizottsági és 13-i plenáris vitájából is kitűnik.
A trón és az oltár
Lukács több ízben büszkén megállapította, hogy a törvény semmire nem kötelezi a döntéshozókat azokkal kapcsolatban, akik megfelelnek a törvényi előírásoknak. Ezek után további, sehol le nem írt, senkivel nem egyeztetett szempontokat vezetett be az eljárásba, sejthetően nem saját elhatározásából. Forrásaink egyöntetű véleménye szerint a szeszélyes döntések mögött ezúttal sem a KDNP-t kell keresnünk: a versengő felekezetek listájából maga Orbán Viktor választja ki a szerencsés nyerteseket. A témagazda Lukács mindenesetre a "nemzetközi világvallások hazai autentikus képviselőinek" kívánta ebben a bővítési körben megadni az egyházi státuszt. E szempont alapján a magyar eredetű gyülekezetek indokolatlan hátrányba kerülnek a külföldön született vallási mozgalmak magyar híveivel szemben. Az Iványi Gábor-féle Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget azért büntetik tehát, mert kiszakadt anyaegyházából annak a kádárizmus iránti lojalitása miatt: ezt torolja most meg a harcosan antikommunista Fidesz-KDNP. Ráadásul az "autentikus képviseletet" kizárólag a legszűkebb szervezeti értelemben értik, a hitvallás és a hitgyakorlat autenticitása nem számít, noha állítólag az egész törvényhozási procedúra értelme az volt, hogy ezek a szempontok kerülhessenek előtérbe.
Lukács Tamás a bizottság által benyújtott törvényjavaslat általános vitáján azt is hozzáfűzte mindehhez, hogy "a szempont az egyházi státus megadásánál alapvetően az volt, hogy ha mi elvárjuk, hogy a világ különböző részeiben a többségében európai és keresztény (...) egyházakat ne üldözzék, akkor a viszonosság alapján a nagy világvallások hazai képviselőinek adjuk meg az egyházi státuszt, ismerjük el magasabb státuszban, az egyházi státuszban". Azt is megtudtuk az általános vitán, hogy "a diplomáciai karban adott esetben négy nagykövet is tagja ennek az (anglikán - V. Gy.) egyháznak, tehát Magyarország külügyi érdekét szolgálja" az elismerése. Lukács kérdésünkre is megerősítette, hogy "ez hazánk külpolitikai és egyházpolitikai érdeke is". Vagyis a bizniszegyházak ellen létrejött törvény módosítása nyíltan diplomáciai és egyházpolitikai sakkhúzások terepévé vált: a döntéshozók talán az Orbán-kormány megrendült nemzetközi reputációjának javítását kívánják e terepen szolgálni. A neoprotestáns kisegyházak pozícióját minden bizonnyal javította Hillary Clinton amerikai külügyminiszter múlt nyári megrökönyödése, miként a 13 amerikai szenátor tavaly decemberi levele is. Számos pletyka kering arról is, hogyan lobbiztak például muszlim országok az iszlám közösségek bejegyzéséért. Természetesen nincs indok arra, hogy a fentebb említett felekezetek bármelyikét ne ismerjék el - a folyamatot övező teljes átláthatatlansággal, a szempontok tarthatatlanságával van baj. Sólyom László a novemberi konferenciáról megjelent kötet előszavában párhuzamot vélt felfedezni a Kádár-korszak gyakorlata (amikor a politikának kiszolgáltatott egyházbejegyzést ugyancsak mozgatták "külgazdasági és külpolitikai érdekek") és a jelen helyzet között.
A káoszt növelik a "hazánk érdekénél" kevésbé magasztos részérdekek harcai is. Míg az evangéliumi keresztény kisközösségeket a protestánsok lehetőség szerint védték, a katolikus egyház és a szintén az evangéliumi közösségek közé tartozó Hit Gyülekezete állítólag ellenük lobbizott: egyelőre az utóbbiak furcsa szövetsége áll győzelemre. A Fideszhez közel álló Egyesült Magyar Izraelita Hitközségről (EMIH) is azt beszélik, hogy igyekezett betenni a reformzsidóknak - úgy fest, szintén sikerrel. Utóbbiakat a rivális Mazsihisznek is érdeke elgáncsolni, mivel az eddig kizárólag általuk kapott örökjáradékot alighanem velük is meg kellene osztani, ha bekerülnének. Az egyik reformzsidó közösséget ugyanakkor Rubovszky Györgynek - a bizottság ülésén előadott tájékoztatása szerint - Szapáry György amerikai magyar nagykövet ajánlotta figyelmébe, de Rubovszky is csak ennek előrebocsátásával kívánta támogatni őket, vagyis mintegy elhatárolódott a saját igenjétől. A bizottsági ülésen előadott bizarr monodrámát Lukács "magánügynek" minősítette. Az elnök lapunknak nyilatkozva ehhez hozzátette: "Ami az izraelita hitfelekezeteket illeti, szerencsés volna, ha egymás között meg tudnának állapodni. Így jártunk el a buddhista és az iszlám közösségek esetében is." Vagyis a bizottság azt szeretné, hogy minden "autentikus képviselőből" csak egy legyen. Persze nem mindenkitől: a már az eredeti törvényben is egyházi minősítést nyerő EMIH és az Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség egyként ortodox zsidó hitközségek, legalábbis hitgyakorlatuk szerint. A bő két tucat evangéliumi közösséget tömörítő Evangéliumi Egyházak Fóruma is megpróbálkozott a közös jelentkezéssel, miután egyénileg elutasították őket, de rajtuk ez sem segített: az elutasításra szántakat felsoroló határozati javaslatban vannak feltüntetve.
Az Istennek sem
A reformzsidók esete egyébként is a törvényalkotás állatorvosi lova. Legalább az egyik ilyen közösség bizonyosan tagja a progresszív zsidóság nemzetközi szervezetének is, de ez sem volt elég. Lukács az általános vitán a holokauszt történelmi traumájával indokolta, hogy miért azokat a zsidó közösségeket ismerték el egyháznak, amelyeket, és miért zártak ki ebből másokat. Az indok ostobasága lefegyverző: mintha a holokauszt a magyar reformzsidókat vagy felmenőiket kevésbé érintette volna, mint a más irányzatokhoz tartozó hitsorsosaikat. De a Magyarországi Bahá'i Közösség esetében sem világos, mi hiányzott. Ennek a síita iszlámból kivált vallásnak is 19. századiak a gyökerei, és milliók követik a világ különböző szegleteiben. Az ő elutasításuk okára sem tér ki Lukács Tamás válasza, míg a Magyar Taoista Egyháznál arról számol be, hogy "olyan irományt nem találtam, ahol nemzetközi szervezet igazolná a nagy világvalláshoz való tartozását, ugyanakkor bátorkodom megjegyezni, hogy korábban mozgásművészeti egyesületként voltak bejegyezve, emlékezetem szerint az 1998-as bejegyzés a jogutódlást nem tünteti fel".
A törvényjavaslat február 13-i, késő éjszakai általános vitájában a felszólaló kormánypárti honatyák fölé morális és intellektuális fároszként magasodó Zagyva György Gyula (Jobbik) ugyanakkor helyesen figyelmeztette Lukácsot, amikor - a taoisták megnevezése nélkül - avval érvelt, hogy a törvényszöveg szerint az egyesületi működés is beleszámít a húsz évbe. A Ház elé terjesztett javaslatok szerint mindenesetre a már elismert 14 mellé további 17 egyház csatlakozhatna, 67 pedig nem. Szászfalvi László államtitkár szerint ezzel a valamely felekezetbe tartozók 99 százalékát fogja lefedni a lista - ám ez a kijelentés is képtelenség, hisz tízezres nagyságrendű azon hívek száma, akiknek a gyülekezete most sem lesz egyház. Az Evangéliumi Egyházak Fóruma például - a többek közt Szászfalvinak is elküldött levelük szerint - több mint 35 ezer egyháztagot képvisel.
Mindemellett azon vallási közösségek, amelyek most (is) kihullottak a rostán, még csak azt sem tudhatják pontosan, hogy miért történt ez velük. A törvény szerint "ha a (...) meghatározott feltételek nem állnak fenn, azt a bizottság a törvényjavaslathoz kapcsolódóan jelzi" - a bizottságnak az általa kiszórt pályázók listáját határozati javaslatban kell a Ház elé terjesztenie. Ám a tárgyban sem a törvényjavaslat, sem az elutasítást proponáló határozati javaslat nem igazít el. Lukács Tamás e kérdésünkre úgy felelt, hogy "indokolni csak azt követően lehet, ha tisztázott, hogy a törvény által mely egyházak kerülnek bejegyzésre" és melyek nem. Csakhogy a törvény szerint már a javaslatban is jelezni kell, ha nem állnak fenn a feltételek. A feltételeknek megfelelő, de a törvénytől független szempontok szerint elutasított felekezetekkel szembeni döntésről egyetlen betűnyi indoklás sem található a javaslatokban - és a végszavazás utáni indoklás már annyi lesz, mint halottnak a szentelt víz.
*
A kormánypártok írtak egy olyan törvényt, amely bizonyos pontokon még a velük nem ellenséges jogászok szerint is ellentétes lehet az orbáni alaptörvénnyel. Amikor először nyomták át a parlamenten, a jogalkotás szabályait hágták át. Az AB megsemmisítő határozata után jóformán ugyanúgy nyújtották be újra, figyelmen kívül hagyva minden kritikát és tiltakozást. Eközben eltértek a saját maguk által lefektetett szabályoktól is; de a lista összeállításakor további, önkényesen felállított szempontjaikhoz sem tartották magukat. Schanda Balázs szerint a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság ítélkezési gyakorlatából leszűrhető, hogy az "átlátható módon lefolytatott eljárás a vallásszabadság érvényesülése szempontjából is elengedhetetlen". Ha tehát az elismerő és az elutasító javaslatot is jelenlegi formájában szavazza meg az Országgyűlés, a kárvallottak jó esélyekkel indulhatnak neki a jogorvoslat-keresésnek. Ám Strasbourg csak egyes eseteket ítélhet meg, normakontrollt nem gyakorolhat. A héten - többek között éppen az egyházi törvény ügyében - Magyarországra érkező Velencei Bizottság véleménye pedig nem fogja kötelezni semmire a magyar Országgyűlést. A döntésben érintett felekezetek viszont az Alkotmánybírósághoz fordulhatnak.
A vallási közösségek jogállására vonatkozó döntések első renden valóban nem a vallásszabadságról szólnak, ahogy ezt a KDNP-frakció tagjai sűrűn hangsúlyozzák. Lényegében közpénzek elosztásáról döntenek ilyenkor a képviselők, pillanatnyilag tökéletesen szabályozatlanul, kusza lobbiérdekek harca szerint. Ez pedig nem más, mint a káosz, az önkény és a politikai korrupció intézményesülése. Mindazonáltal a kormánypártok nem sokra jutottak volna, ha az egyházak képesek lettek volna a szolidaritásra egymással: a nagyok a kicsikkel, az "anyaegyházak" a szakadárokkal, mindegyik legalább a hozzá legközelebb állókkal. De az Istennek se sikerült ezt megtenni.
Mire jó az egyházi státusz?Azok a közösségek, amelyek nem kapják meg az egyházi státuszt, elesnek az intézményeik fenntartására járó, törvényben rögzített mértékű támogatásoktól, és az állam vagy az önkormányzatok döntik el, kívánnak-e velük külön szerződést kötni ezeknek a működtetésére. Az egyesületek számára felajánlható egyszázalékos személyi jövedelemadóból részesülhetnek ugyan, de az esélyeik roppant mértékben romlanak, hiszen egyházból mindössze 14 van jelenleg (a tervek szerint nemsokára 31 lesz), az egyesületek között viszont több tízezerrel kell majd megküzdeniük a felajánlásokért. Az egyházak számára felajánlott egy százalék, a központi költségvetési kiegészítés és az egyházaknak folyósított ingatlanjáradék felhasználását az állam nem vizsgálhatja. A pénzügyi-gazdálkodási előnyökön kívül a törvény szerint az egyházak templomai és temetői "fokozott szabálysértési és büntetőjogi védelemben részesülnek". Az egyházak továbbá az állami és önkormányzati oktatási intézményekben hitoktatást szervezhetnek, a felsőoktatásban hitéleti tevékenységet folytathatnak. Az ehhez szükséges dologi feltételeket az oktatási intézménynek kell biztosítania. Tábori, börtön- és kórházlelkészi szolgálat végzésére is jogosultak. Kérdés, hogy ezekből a lehetőségekből milyen mértékben részesedhetnek majd az egyházi státuszukat elveszítő vallási közösségek: a "vallási célú egyesületek" működésének szabályozása még a láthatáron sincs. |
