Most lesz először, hogy a tantestületi kollégák az iskolák közös tereiben néznek egymás szemébe. Nem! Most lesz először, hogy akaratuk ellenére a kollégák a tantestületeken belül, az iskolák közös tereiben kényszerülnek farkasszemet nézni egymással. A kikényszerített helyzet, hogy minden iskolának nyitva kell lennie, és mindenkinek egyazon falakon belül kell sztrájkolni vagy dolgozni, a hatalom remélt célja szerint békebontó, de legalábbis nagyon sokak számára lelkiismeretet bántó lehet a tantestületeken belül. Ez a hatalmat nem látszik zavarni.
Holott ez önmagában baj. Hiszen a nagyon jó, a jó, a normális tantestületekre nem a szembekerülés, az acsarkodás, hanem a szakmai együttműködés, az egymás segítése, a közös célok elérése, a közös arculat, ugyanakkor a tanári autonómia tisztelete a leginkább jellemző.
Intra Muros
Hiszen az iskolában mindig vannak kisebb és nagyobb körök, amelyek akár éveken át valamilyen szimbiózisban működnek. Ilyenek például az egy osztályban tanító tanárok, ilyenek a szakmai munkaközösségek, a közös projekteken dolgozók. A körök sokszor egymást átfedő halmazok, amelyek spontán hálózatokat és csomópontokat is létrehoznak hosszú távra is.
A szakmai feladatok és vállalások az elsődlegesek, és ilyenkor elfogadhatatlan, ha az úgymond nem nagyon kedvelem kollégával valaki nem dolgozik együtt. Természetesen, miképp mindenhol, kialakulnak személyes szimpátiák, barátságok és ellenszenvek is, ami magánügy és sokadik szempont, amikor együtt kell dolgozni.
A tantestületek fenti jó szokásai a sztrájk során sajnos könnyen csapdává válhatnak azzal, hogy a sztrájkot vállalóknak április 15-ére azt javasolják, hogy a sztrájk két órája alatt alkossanak Kockás Köröket, hogy azokban a fontos kérdéseket tárgyalják meg. Ez így nem lesz könnyű, ellentétben azzal a szerda reggellel, ami felszabadító tudott lenni azoknak, akik részesei kívántak lenni.
| ||
Azon a szerda reggelen, március 30-án a polgári engedetlenségi akció során az iskola előtt lehettek együtt szülők, régi diákok, gimnazista korúak és tanárok békésen és örömmel. Bent pedig azok, akik órát tartottak azoknak a diákoknak, akik bent akartak lenni. Olykor egyetlen tanulónak is. A szünetben vagy a tanítás megkezdése előtt pedig szabadon jöhetett ki az is, aki egyébként órát tartott. Bárki, aki nem volt szüneti ügyeletes. Egyetlen tanár vagy diák sem szorult be egy stadion egymással farkasszemet néző szektorába, szurkolótáborába, mint ahogy ezt most rákényszerítik az iskolákra. Ezt a rendező elvet jól ismerik.
Két szektorba szorítva
A politika szorult ravaszsággal most arra tesz kísérletet, hogy a tantestületeken belül békét és szolidaritást bontson, vagy ha erre csak néhány precedens akad is, azt a legszélesebben kommunikálja. A kísérlet arról szól, hogy a tanárokat egy zárt arénában, két egymással vívó gladiátorcsoporttá silányítsa, és bemutassa azt a nagyközönségnek. És a szakszervezetek – úgy tűnik – a mai törvények mellett nem képesek kikényszeríteni, hogy a tankerületek jelöljenek ki a gyerekekre felügyelő elégséges számú iskolát.
Reméljük, a hatalom számító kicsinyességére az iskolán belül, a tanártársadalomban nem lesznek kicsinyes válaszok. Se rövid, se hosszú távon.
