A húsvéti hétvégén is oltanak

  • narancs.hu
  • 2021. április 1.

Belpol

A múlt héthez képest nőttek az új esetszámok, a fertőzöttek átlagéletkora 45 év. "Tájékoztatott" az operatív törzs.

Az elmúlt héten összesen 60 ezer új koronavírusos esetet regisztráltak, ami 7 százalékos növekedést jelent az előző héthez képest, a fertőzöttek átlagéletkora 45 volt. Az új esetek 15 százaléka 30-39 év, a 23 százaléka 40-49 év és a 17 százaléka 50-59 év közötti volt. 17 százalékuk Budapesten, 12 százalékuk Pest megyében kapta el a betegséget. Heves, Vas és Jász-Nagykun-Szolnok megyében nőtt a legnagyobbat az új fertőzöttek száma, ezzel szemben Somogy, Komárom és Nógrád megyében csökkent, Zala megyében pedig mindösszesen az új esetek 1,5 százalékát regisztrálták. Mindezt Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője ismertette az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az NNK osztályvezetője elmondta, túl vagyunk a kétmillió beoltotton, 780 ezren már a második oltásukat is megkapták. Továbbra is a regisztrált időseket oltják, akiknek a háromnegyede már megkapta a vakcinát. A kórházakban Pfizer- és Szputnyik-, a háziorvosi rendelőkben Sinopharm-, AstraZeneca- és Moderna-vakcinákat alkalmaznak. Galgóczi arra kérte a várandós kismamákat, hogy regisztráljanak, jelezzék az oltási igényüket. Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy - amint az szerdán Müller Cecília egy leveléből kiderült -  valójában csak a várandós nőket veszik előre az oltási sorban, a szoptatós kismamákat nem. Plusz a kismamák koronavírus elleni oltásához szükséges igazolás (amit magukkal kell vinniük az oltás beadásához) csütörtökön kora délután továbbra sem volt elérhető az Országos Kórházi Főigazgatóság oldalán. 

A sajtótájékoztatón elhangzott: a héten 218 ezer AstraZeneca-oltóanyag érkezik, amit vasárnap szállítanak ki, és a hétvégén is zajlik az oltás a húsvéti ünnep ellenére. Galgóczi Ágnes azt kérte, hogy továbbra is kerüljük a zsúfolt helyeket, tartsuk a távolságot, viseljünk maszkot, mossunk kezet, és csak szűk családi körben ünnepeljünk. 

A sajtótájékoztató végén nem olvastak be újságírói kérdéseket - még a kormánybarát sajtó kérdéseit sem, holott azok közül szoktak általában néhányat. Szerdán közel 30 szerkesztőség - így a Magyar Narancs is - nyílt levélben kért a kormánytól és az operatív törzstől valódi tájékoztatást, ráadásul jövő hét kedden tartanak sajtótájékoztatót legközelebb.  

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.