A Jobbik már Baranyi Krisztina lemondását követeli

  • narancs.hu
  • 2024. április 8.

Belpol

Baranyit a férje Magyar Péter által újra közbeszéddé tett munkája miatt támadja NER-közeliséggel a párt.

Meglepő helyről kapott lemondási követelést Baranyi Krisztina, Ferencváros 2019 óta regnáló polgármestere: az a Jobbik állt ki mögüle, ami már 2019-ben sem volt ott a Baranyi mögött álló jelölőszerezetek közt. Baranyira az épp ellenzéki vezérré alakuló Magyar Péter sütötte rá az álellenzéki bélyeget, miután a polgármester hitelt adott Magyar exfeleségének, Varga Juditnak abban, hogy Magyar bántalmazhatta őt házasságuk alatt. Bár az, hogy Baranyi férje a Diákhitel Központ felügyelő bizottsági elnöke volt, nem új állítás, most mégis fontossá vált többek közt a Jobbiknak.

„Baranyi Krisztina, Ferencváros álellenzéki polgármesterének a férje 2018 novemberétől a Diákhitel Központ felügyelőbizottságának elnöke lett. Külön érdekes, hogy Formanek Gyulát, a Fidesz korábbi ferencvárosi alpolgármesterét váltotta ebben a tisztségben: ahogy Formanek, úgy Baranyi férje is a Fidesznek köszönhetően jutott ehhez a tisztséghez.

Köztudott tény, hogy a felügyelőbizottsági elnökök politikai kinevezettek, ezért jogosan merül fel a kérdés: hogyan lehetett egy országosan ismert, elvileg ellenzéki politikus családtagja egy ilyen fideszes pozícióban?”

– írja a Ferencváros nem lehet NERencváros! Baranyinak mennie kell! című közleményében Brenner Koloman, a Jobbik főpolgármester-jelöltje. Mint írta, pártja szerint egyértelmű, hogy kapcsolat áll fenn Baranyi és a NER között, amit a polgármester mindeddig elhallgatott, ezzel pedig elárulta a választókat.

A Jobbik-Konzervatívok szerint a fenti tények ismeretében „nagyban megkérdőjeleződik a 2019-es ferencvárosi előválasztás tisztasága. Baranyi Krisztina úgy lett Ferencváros polgármestere, hogy becsapta a ferencvárosiakat. Ezért felszólítjuk, hogy mondjon le polgármesteri tisztségéről, amit hazugsággal szerzett meg” – üzente párt a IX. kerületi polgármesternek.

Baranyi helye sokáig kifejezetten stabilnak tűnt, de most kiderült, hogy valószínűleg épp a saját eddigi frakciója fog szembe menni vele, amiben a pártjaik is támogathatják őket. Kivéve a Momentum, ami stabilan áll Baranyi mellett annak ellenére, hogy összesen három ferencvárosi képviselőjük lépett ki a pártból, amiért az országos vezetés feltétel nélkül kiáll a független polgármester mellett.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.