A kata szigorítása miatt további drágulás jöhet az építőiparban

  • narancs.hu
  • 2022. július 15.

Belpol

Pedig eddig sem kis mértékben emelkedtek az árak.

Drágulni fognak a szolgáltatások az építőiparban a kata szigorítása miatt, hiszen a kedvezményes adózásból kieső kivitelezők a magasabb adóterheket tovább fogják hárítani a lakosságra – nyilatkozta a Népszava megkeresésére  Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

Azt azonban egyelőre lehetetlen megbecsülni, milyen mértékű lesz ez a drágulás. A kata helyetti átalányadózás ugyanis egyes esetekben még előnyös is lehet, ugyanis az építőiparban a bevétel 80 százalékát költségként lehet elszámolni, azaz csak 20 százalék után kell adózni, másrészt Koji László elmondása szerint a katázásnak az előnyök mellett voltak hátrányai is az építőiparban.

"A 148 ezer építőipari vállalkozásból 80 ezer egyéni vállalkozó, a katás vállalkozások pedig gomba módra szaporodtak. Ha ugyanis a vállalkozó elérte az évi 12 milliós bevételi plafont, létrehozott a feleségének, anyósának is egy katás vállalkozást" - magyarázta a lapnak az ÉVOSZ elnöke, aki szerint ez a szokás a megrendelők megtévesztésére is alkalmas volt.

A kata szigorítása azonban nemcsak az egyszerűsített adózási forma hátrányait, hanem előnyeit is eltörölte: számos építőipari kisvállalkozó kerül nehéz helyzetbe a módosítás miatt, hiszen nagyon sokan dolgoznak a lakosságnak és alvállalkozóként cégeknek is. NEkik dönteniiük kell, hogy vagy maradnak katások és csak lakossági ügyfeleknek dolgoznak, vagy adózási formát váltanak. Utóbbi esteben az átalányadózás jöhet szóba leginkább, de Koji szerint ezt eddig is kerülték az építőiparban, mert túl sok vele az adminisztráció.

Az ÉVOSZ elnöke arról is beszélt, hogy azzal nem ért egyet, hogy nőni fog a feketézés, szerinte ugyanis "a tisztességes vagy tisztességtelen vállalkozás nem az adózási formánál kezdődik, a számlaadást pedig elsősorban a megrendelők tudják kikényszeríteni".

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.