A KDNP elhatárolódott a párt dunaújvárosi elnökétől

  • narancs.hu
  • 2024. április 13.

Belpol

Véletlenül se tűnjön úgy, hogy konfliktusuk van a Fidesszel.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) cáfolja, hogy Dunaújváros miatt feszültség alakult volna ki a Fidesz és a KDNP között – közölte Nyikos László, a kisebbik kormánypárt Fejér megyei elnöke pénteken az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a pártszövetség közös jelölteket állít Dunaújvárosban.

„A sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben a Fejér vármegyei településen a június 9-i önkormányzati választásra történő jelöltek állítása során nem alakult ki ellentét a Fidesz és a KDNP között”

– fogalmazott a politikus, hozzátéve: a kereszténydemokraták az összetartásban hisznek, nem pedig a széthúzásban. Nyikos László sajnálatosnak nevezte, hogy a KDNP dunaújvárosi csoportja jelenlegi vezetőjének magánvéleményét a „baloldali sajtó” úgy próbálta beállítani, mintha az a KDNP álláspontja volna. Rögzítette: a párt dunaújvárosi polgármesterjelöltje Magyar András, a KDNP álláspontja szerint ugyanis ő „a legjobb választás Dunaújváros és a Dunaújvárosban élők számára”.

A magyarázkodásra azután volt szükség, hogy Kis Péter, a dunaújvárosi KDNP elnöke egy kiszivárgott levélben arról írt: „Magyar András jelölését a KDNP Alapszervezet Dunaújváros magam és a tagjaink nevében nem tudom, nem tudjuk támogatni.” A kormánypártok polgármesterjelöltje 2022-ig az MSZP helyi elnöke volt. Kis Péter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „El nem tudom képzelni azt a városvezetést, amiben egy baloldali beállítottságú, baloldali szavazókat megszólító polgármester a Fidesz országos választmányától kapott instrukciók alapján vezeti Dunaújvárost.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk