Magyar Narancs: Miért Kosáry Domokosra esett a választása, hogy az életrajzát megírja?
Romsics Ignác: Kosáry Domokost az 1970-es évek óta, még a régi Történettudományi Intézetből ismertem. A közelébe azonban csak a rendszerváltást követően kerültem, amikortól kitüntetett bizalmával. 1999-ben közvetlen munkatársa lettem: ő a Magyar Történelmi Társulat elnöke, én a főtitkára voltam egészen 2007-ig. Tiszteltem őt, mondhatni, felnéztem rá. Ezért úgy gondoltam, hogy születésének 110. évfordulója alkalmából, 2023-ban egy tanulmánnyal vagy esszével tisztelgek az emléke előtt. Ebből lett az idei könyvhétre megjelent 600 oldalas élet- és korrajz. Kiderült ugyanis, hogy Kosáry terjedelmes és nagyon izgalmas irategyüttest hagyott maga után, amelyet nem volt szívem kiaknázatlanul hagyni. Az anyaggyűjtésben leánya, Judit és unokája, Szakály Orsolya, valamint még élő régi munkatársai is a segítségemre voltak.
MN: Történészként mekkora Kosáry hatása a mai történettudományra? Van „iskolája”, van, aki folytatja az örökségét?
RI: Iskolája biztosan nincs, nem is nagyon lehet, mert az 1946 és 1948 közötti két évtől eltekintve, amikor Szekfű Gyulát helyettesítette az ELTE-n, sohasem volt katedrája. Vagyis nem taníthatott egyetemen. Az Eötvös Collegium szaktanáraként – 1937 és 1948 között – azonban sok tehetséges diákja útját egyengette. Közülük kettőt nevezett meg szellemi örököseként: Kubinyi Andrást, a kiváló medievistát és Szűcs Jenőt, aki hozzá hasonlóan nemcsak történész volt, hanem történetpolitikai gondolkodó is. Műveivel elsősorban a 18. és a 19. századot kutatókra gyakorolt hatást. Abban, ahogy a felvilágosodást, Mária Terézia uralkodását, a fiatal Kossuth Lajost és Görgey Artúr 1848/49-es szerepét, valamint az 1867-es kiegyezést ma látjuk, nagy része van az 1936 és az 1980-as évek vége között megjelent különböző írásainak. Csak sajnálhatjuk, hogy 1949-től nem folytathatta tudományszervezői és kultúrdiplomáciai tevékenységét az 1941-től működő Teleki Intézet Történettudományi Intézete élén. Ekkortól egészen 1968-ig, tehát húsz éven át a szakma perifériáján tengődött, sőt 1956 után az akkori börtönvilágot is megismerte. Gondoljuk el, ha ezt a húsz évet képességeinek és felkészültségének megfelelő pozícióban tölthette volna! Biztosra veszem, hogy ez esetben ma beszélhetnénk Kosáry-iskoláról és Kosáry-tanítványokról.
MN: Kosáry Domokos az MTA elnökeként kiállt amellett, hogy a rendszerváltáskor ne hajtsanak végre tagrevíziót. Most, 35 évvel később mégis újra előkerültek ugyanazok az érvek az Akadémia körüli vitában, mint akkor. Miért éleződhettek ki ismét a rendszerváltáskor egyszer már lezajlott viták az MTA szerepéről?
RI: Ennek két általános és egy konkrét okát ismerem. Az általános okok közé tartozik az MTA épületegyüttese, ezek között néhány valóban nagyon értékes műemlék épület is található. Ezek már régebben felkeltették a politika, illetve a politikához közel álló „ingatlanfejlesztők” érdeklődését. Tavaly decemberben az MTA közgyűlése kis többséggel ugyan megszavazta ezek eladását, ám ezt eljárási hibákra hivatkozva Radnóti Sándor akadémikustársam megtámadta, s a tervezett tranzakcióból bírósági ügy lett. Döntés azóta sem született. Az 1990-es évek elején, amikor elnökként Kosáry két cikluson át irányította a testületet, éppen fordított volt a helyzet. Az Antall-, majd a Horn-kormánytól akkor ingatlanokat kapott az MTA. Nagyjából éppen azokat, amelyeket a kormány most vissza szeretne szerezni. A másik általános ok az MTA, illetve az MTA egykori intézeteinek autonómiája. A legfőbb vezető testületek az elmúlt években többször hoztak olyan határozatokat, amelyek ellentmondtak a kormányzati szándéknak. Például a CEU ügyében vagy a pedagógusbérek sokáig elfogadhatatlanul alacsony szintje miatt, s mindenekelőtt az intézethálózat 2019-es elvétele okán. A társadalomtudományi intézetek néhány munkatársa emellett a kormány gazdaság- és szociálpolitikáját, külpolitikáját és a történetírás álláspontjával ellentétes emlékezetpolitikai törekvéseit is bírálták. A konkrét ok pedig a miniszterelnök idei március 15-i „poloskázó” beszéde volt, amely sok akadémikus nemtetszését kiváltotta, s az egyik osztály tagjai figyelmeztették az elnököt: ha Orbán Viktor eljön a májusi közgyűlésre, demonstratív kivonulással számolhat. Ezek voltak azok az okok, amelyek az MTA elleni sajtókampányt előidézték. Ennek egyik elemeként merült fel a tagrevízió kérdése, amelyről azonban semmi közelebbi nem derült ki. Hacsak az nem, hogy két-három kolléga sérelmezte, hogy az elmúlt években őket nem jelölték, vagy ha jelölték, nem választották meg. Ez bizony előfordul. Azt a két történészt sem választották meg, akiknek én is az egyik ajánlójuk voltam. A többség – természetesen titkos szavazással – egy harmadik, egyébként ugyancsak érdemdús jelölt mellett döntött. Ettől azonban nem gondolom, hogy az intézmény „sztálinista csökevény” lenne, s hogy a jelenlegi tagokat általában véve érdemtelenül, kontraszelektív módon választották volna meg.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
