Pár hete számolt be lapunk arrról, hogy a Mi Hazánk-közeli szervezet, a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) indított egy YouTube-csatornát „Bűnvadászok” néven. Ennek lényege, hogy bizonyos megkeresések nyomán kimennek olyan ingatlanokhoz, melyekben – a videók tanúsága szerint – illetéktelenül ott tartózkodó személyeket tesznek ki az utcára.
A „lakásfoglalás” létező jelenség; sokszor előfordul, hogy egy magatehetetlen személy, mondjuk egy nyugdíjas vagy egy gyerekét egyedül nevelő nő kiadja a lakását, de a beköltözők nem fizetnek és nem is akarnak távozni. Ezekben az esetekben a sértettek bírósághoz fordulhatnak, később, számukra kedvező bírósági ítélet birtokában vérgehajtó segítségét vehetik igénybe, aki végső soron kihívhatja a rendőrt, így hivatalos úton megtörténhet a kilakoltatás. Ugyanakkor ez akár évekig húzódó eljárást és több millió forintos kárt is vonhat maga után, nem véletlen, hogy a Mi Hazánk és a MÖM közös kilakoltatása sokak számára kedvező ajánlatnak tűnik. (Az első videókat Toroczkai László csatornáján tették közzé, ezekre az akciókra a párt elnöke is elment.)
Más kérdés, hogy erre egy szervezet és párt sincs feljogosítva, illetve minden bizonnyal nem véletlenül olyan lakásokhoz mennek el, ahol romák emberek élnek. A pontos jogi helyzetet sem ismerhetjük meg a videókból, vagyis csak egy, a „Bűnvadászok” által ismertetett narratívát láthatunk. Az illetéktelenül a lakásokban tartózkodó személyek minden bizonnyal hátrányos helyzetű emberek, akik ugyan jogszerűtlenül járnak el, de a cselekedeteteik mögött felsejlenek a Magyarországot eluraló szociális problémák, így például a lakhatási válság is.
Kitették az utcára
A „Bűnvadászok” az elmúlt pár alkalommal fővárosi helyszíneken akcióztak. Az újpesti időközi választásokat megelőzően kimentek a IV. kerületbe: Balogh Csabához, a Mi Hazánk jelöltjéhez az utcán ment oda egy nő, hogy a segítségét kérje. Egy társasház tároló helyiségét tíz éve jogcím nélkül bitorolják illetéktelenek. Az ügymenet a szokásos volt, vagyis az ingatlanra az akció előtt bérleti szerződést köt a MÖM vezetője, Bartal András, erre hivatkozva pedig az ott tartózkodókat kitessékelik: megjelennek négyen-öten, majd amikor váratlanul szembesülnek vele, hogy vannak a helyszínen, a bérleti szerződésre hivatkoznak és kihívják a rendőröket. Hoznak magukkal fekete szemeteszsákot, hogy a személyes holmijukat össze tudják szedni a lakásfoglalók.
Két jelenetre hívnánk fel a figyelmet: egyfelől érdemes megnézni, ahogyan a MÖM tagjai, valamint a nő (aki a társasház képviselője) bemennek a tároló helyiségébe, hogy az ott tartózkodó, meglepett nőt számon kérjék (2:22-nél). Illetve a videó végén látható (12:30-tól), hogy a tároló helyiséget a „Bűnvadászok” elbontják, hogy később se tudjon oda senki illetéktelenül beköltözni.
Egy később feltöltött videó tanúsága szerint a XVIII. kerületbe is kimentek a MÖM-tagok, hogy egy nyugdíjas nő házát szerezzék vissza, ahol többen laktak, és szintén nem fizettek a beszámoló szerint. A „Bűnvadászok” nem találták otthon őket, ezért a személyes holmijaikat kipakolták az utcára, majd a hazaérkezőket nem engedték be a házba, arra hivatkozva, hogy már a MÖM bérli a tulajdonostól. Az itt eljáró rendőr arra hívta fel a figyelmet, hogy nem történt olyan jogsértés (szabálysértés, bűncselekmény), melyben kötelessége intézkedni, hanem polgári peres jogvita áll fenn. „Nem nyúlhattak volna hozzá az ingóságaimhoz, semmi joguk hozzá” – mondta egy kilakoltatott férfi. A rendőrök tájékoztatást kértek mindkét féltől, így derült ki, hogy a tulajdonos állítása szerint a házbitorlók nem fizettek bérleti díjat és rezsiszámlát, a telefont nem vették fel, amikor hívta őket, és többszöri felszólítás ellenére sem távoztak. A rendőrök azért kikérdezték Bartal Andrást, hogy kik és miért vannak itt, a MÖM-vezért pedig azt mondta, hogy – az egyébként „beavatkozási csoport” feliratú mellényt viselő társai – a költöztetésben vesznek részt. A videó végén Bartal hangsúlyozza, hogy amennyiben bármit tesznek a kilakoltatottak a házat érintően, úgy birtokháborítást követnek el és bármi bajuk van, azt a rendőrökkel közöljék.
Tehetetlen rendőrök
A „Bűnvadászok” legfrissebb akciója a VIII. kerületben játszódik, a történet ismerős: egy nő lakását többen használják, miközben május óta nem fizetnek sem lakbért, sem rezsit. Megjelennek a MÖM-ösök, találnak a helyszínen egy férfit, majd kihívják a rendőröket. Aztán elkezdik fekete zsákokba pakolni az ott élők holmijait. A férfi egyébként felhívja a figyelmet rá, hogy „ez nem a maguk ruhája”, vagyis mi alapján pakolásznak Bartalék. Közben a zárat is lecserélték. (Korábbi esetekben az ablakokat is leszerelték, hogy a beáramló kinti hideg levegő is a távozásra bírja a lakásban addig ott élőket).
A rendőrök ezúttal három „részletben” érkeznek a helyszínre, ahol irategyeztetés történik: a lakásban élők is megmutatják a papírjaikat és Bartalék is. A jelenetekből az derül ki, hogy vélhetően mostanra már el kellett volna hagyniuk az ingatlant a korábbi bérlőknek. Majd elkérkezünk a „Bűnvadászok” eddigi legmegdöbbentőbb jelentéhez: az egyik rendőr szembesíti Bartal Andrást, hogy jogszerűtlenül jár el, a MÖM-vezér mégis lenyomja a rendőrt érvelésével.
Parancsnok: Van egy bérleti szerződés, ami az előző bentlakókkal van.
Bartal András: Engem nem érdekel. (...)
Parancsnok: Itt lakik valaki. Most ön kapott egy új bérleti szerződést, ami nem jogosítja fel arra, hogy bejöjjön.
Bartal András: Már bocsánatot kérek, ez a lakás üres.
Parancsnok: Nem, nem üres ez a lakás. Bent tartózkodnak. Amikor bejöttek, bent tartózkodott valaki.
Bartal András: Oké, nekem Marika [a tulajdonos] elmondta, nyilván amikor én ezt kivettem, hogy voltak itt valamikor, volt egy bírósági ítélet, rendben. Elmentek a bérlők. Elmondta, hogy elmentek a bérlők. Aláírtuk a szerződést, kifizettem a bérleti díjat. Rendben, ide jöttünk. Marikával bejöttem, akkor szembesültünk, amikor bent voltunk, hogy bent van valaki. Nyilván ez így volt, ez egyértemű.
Parancsnok: Ezáltal el kell hagynia a lakás.
Bartal András: Biztos, hogy nem hagyom el a lakást.
Parancsnok: Fel kell, hogy szólítsam, hogy elmenjenek a lakásból.
Bartal András: Én biztos, hogy nem fogom. Teljesen jogszerűen jártam el.
Parancsnok: Nem, mert valaki itt lakik bent.
Bartal András: Nekem ahhoz semmi közöm nincsen.
Parancsnok: A bíróság ki fogja őket rakni.
Bartal András: Marika elmondta, hogy ez üres, annak alapján jöttem én be. (...)
Parancsnok: De nem üres a lakás.
Bartal András: Meg volt róla győződve, hogy üres a lakás...
Parancsnok: Ha most találok egy kulcsot, mondjuk önhöz, bemegyek és ön bent tartózkodik, akkor ott maradhatok?
Bartal András: Bocsánat, a tulajdonossal jöttünk be. (...) Ő jött elől, én mint bérlő jöttem utána. (...) Én biztos úr, biztos, hogy nem fogom elhagyni, mivel én teljesen jogszerűen vettem ki az ingatlan.
Ezen a ponton a rendőr hátat fordít Bartal Andrásnak. A jelenet 11:30-nál látható. Később elmondja, hogy nem tudja eldönteni, kinek van igaza, készítenek egy rendőri jelentést, melyet a bíróság kikérhet.
Mivel az utóbbi időben a „Bűnvadászok” fővárosi helyszíneken akcióztak, megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK), hogy megtudjuk, számolnak-e hasonló esetekkel, és amennyiben igen, úgy készülnek-e komolyabb erőkkel az ilyen esetek elkerülése végett. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy ebben a helyzetben mit tehet egy rendőr, ugyanis az teljesen egyértelmű, hogy bár a lakásbitorlók vélhetően jogszerűtlenül tartózkodnak az ingatlanban, a MÖM-akciók is feszegetik a jogszerűség határait az épületbontással, mások személyes holmijainak kipakolásával, a rendőrségi felszólítás ellenére történő benttartózkodással.
A BRFK mindösszesen annyit válaszolt: „a rendőr az intézkedése során az eset összes körülményeit vizsgálja. Azokban az esetekben, melyekben a rendőrség nem rendelkezik hatáskörrel, a rendőr a helyszínen jogi felvilágosítást ad az érintett felek részére.”