Szélsőjobboldali önkényes kilakoltatók

Lakásból utcára

Belpol

Mivel a hivatalos procedúra rendszerint nagyon elhúzódik, olykor szélsőjobboldali formációkat bíznak meg az érintettek az ingatlanjaikban jogosulatlanul lakók eltávolítására. Az akciókról beszámolók készülnek a YouTube-ra. A Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László több alkalommal is megjelent ilyen akciókon.

Esetenként több százezres megtekintést is elér Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a YouTube-csatornáján. Bemutatta például a „rákosrendezői gettót, drogtanyát”, valamint „Budapest sötét oldalát”, a Kőbányán talál­ható Terebesi-erdő melletti rozsdaövezetet: mindkét helyen szerencsétlen sorsú hajléktalanokkal, köztük romákkal beszélgetett. A pártelnök a közelmúltban két önkényes kilakoltatásról is tudósított.

Kezükbe vették

A szélsőjobboldalon hagyománya van az önbíráskodásnak, „rendfenntartásnak”: a 2010-es években kimondottan népszerű volt a hazai radikális szubkultúrában a Tomcatként is­mertté vált blogger, Polgár Tamás, aki Tolvajkergetők néven szervezett ún. öntevékeny csoportot. Ennek részeként GPS-es és rádiós jel­adóval ellátott kerékpárokat tettek frekventált helyekre, és miután azokat ellopták, igyekeztek lebuktatni a tolvajokat, sokszor sikerrel. Polgár többször is összetűzésbe került az igazságszolgáltatással: 2014-ben egy Hódmezővásárhelyhez közeli „illegális házfoglalót” próbáltak kirakni egy szerintük jogtalanul használt lakásrészből a tulajdonos kérésére. Tomcat gázpisztollyal közvetlen közelről arcon lőtte az ez ellen tiltakozó férfit, az erről készült videó máig megtalálható a YouTube-on. Ezután percek alatt lakhatatlanná tették a házrészt: vitték az ajtókat, ablakokat, a bútorokat pedig kidobták az utcára. (Polgár 2015-ben egy verekedés miatt előzetesbe került, majd Kanadába költözött, ahol befogadták a menedékkérelmét.)

A 2014-ben létrejött, civil szervezetként nem bejegyzett Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) alapítója László Attila. A MÖM emlékeztet a Magyar Gárdára, tagjai egyen­ruhát viselnek, a címerük is árpádsávos. Két évre visszamenőleg találhatók YouTube-videók arról, hogy felvonulásokat, „járőrözéseket” szerveztek olyan településeken, ahol az illegális hulladéklerakás, kábítószer-kereskedelem vagy betörések miatt romlott a közbiztonság állapota. Arra viszont ügyeltek a tartalmak elkészítésekor, hogy direkt cigányozás ne legyen, de a bemutatott esetek valahogy mindig ebbe az irányba mutatnak.

Egyes felvételeiken feltűnik Toroczkai László pártelnök is. A MÖM nem is titkolja, hogy a szervezet és a párt szorosan együttműködik. Például László Attila egyszer nem fizetett be egy pénzbüntetést, ami miatt börtönbe vonult, a bírságát végül Toroczkai fizette meg, s szabadította ki ezzel „harcostársát”. 2024 szeptembere óta egyébként a MÖM országos vezetője Bartal András, aki a Mi Hazánk XV. kerületi önkormányzati képviselője is. (László Attila azért adta át a szervezet vezetését, mert a nyáron Pilis polgármesterévé választották; januárban azzal dicsekedett, hogy a Pest megyei településen „idegenrendészeti akciót” tartottak, amelynek során nyolc romániai ún. gábor cigányt hatósági intézkedés alá vontak, így egy lakás teljesen kiürült.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.