„A járvány előtt jól éltünk, havonta 300 ezer forint körül volt a fizetésem, de voltak erősebb hónapok, amikor félmillió alatt nemigen vittem haza. A vírus miatt azonban olyan dolgokat kellett tennem, amelyekről korábban álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer erre kényszerülök” – mondja Zoltán (a cikkben megszólalók kérésükre nem az igazi nevükkel szerepelnek – CS. E. E.), akinek a járvány előtt zongoristaként állandó föllépési lehetőségei voltak különböző éttermekben, és időnként pár hónapra külföldi hajóutakon is vállalt zenélést.
Zoltánnak hiába volt stabil és tisztességes keresete hónapról hónapra, a járvány következtében azonnal elvesztette a munkáját, egyik napról a másikra bevétel nélkül maradt. „Addig tudtunk fizetni egy tágas albérletet havi 150 ezer forintért, de amint megtudta a tulajdonos, hogy anyagi gondjaink vannak, hallani sem akart könnyítésről, költöznünk kellett” – folytatja Zoltán, aki most egy nyolcadik kerületi önkormányzati lakásban él feleségével és másfél éves gyermekével. A kialakult helyzet további drasztikus változásokat hozott addigi nyugalmas, biztonságos életükbe. „Eladtam az autómat és a zongorámat is. Lecsúsztunk, sajnos nem tudok erre jobb kifejezést mondani. Eljött az az időszak is, amikor nem tudtuk, miből fogunk kenyeret venni” – emlékszik vissza Zoltán. Ettől a ponttól kezdve részben az ismerősök, részben pedig az önkormányzat segítségére szorulnak.
Zoltánék esete nem egyedülálló: egyre több olyan ember kerül nehéz anyagi helyzetbe, aki korábban átlagos vagy átlagon felüli jövedelemmel rendelkezett. Munka híján azonban ők is kezdenek kifogyni a tartalékaikból – vagy már ki is fogytak.
„A koronavírus okozta gazdasági válság első vesztesei egyértelműen azok voltak, akik a járvány előtt is az önkormányzati szociális intézményekre, családsegítő szolgálatokra támaszkodtak. Ők jellemzően alkalmi munkákból, rendszerint nem bejelentett foglalkoztatásból (konyhai kisegítés, takarítás) tartották fent magukat. Ezeknek az embereknek abban sincsen tapasztalatuk, hogyan kell havi szinten gazdálkodni a fizetéssel, a tartalékok felhalmozása pedig szóba se jön” – mondja Szűrszabóné Tóth Tímea, a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai vezetője. A legsérülékenyebb társadalmi réteget a segítségkérésben kisebb fáziskéséssel követte az a csoport, amely már rendszeres havi fizetésért dolgozott, azonban azt a pénzt minden hónapban fel is élte. „Sajnos nagyon sok új családot ismertünk meg, akik eddig egyáltalán nem voltak az önkormányzati szociális intézmények látókörében. Tömegesen jelentek meg azok a fiatal párok vagy családok, akik korábban kerestek annyit, hogy félre tudjanak tenni, de már kifogytak a tartalékaikból” – folytatja Szűrszabóné. A józsefvárosi szociális munkások számára sokkal nagyobb kihívás e csoport, mint azok, akik úgymond rutinos segítségkérők. „Nagyon erős szégyenérzettel találkoztunk, a kollégáim rengeteg munkát fektettek abba, hogy meggyőzzék a most bajba jutott lakosokat arról, merjenek beszélni a problémáikról, és engedjék meg, hogy segítsünk” – mondja a családsegítő, aki találkozott olyan fiatal párral is, akik korábban jól fizetett állással rendelkeztek, most viszont nekik is nagy segítség az önkormányzat által biztosított tartósélelmiszer-csomag.
Sakkozás
Józsefvárosban 350–400 adagos népkonyha is működik, teljes kihasználtsággal. Ha valaki elmaradna, várólista alapján juthat egy következő ember meleg ételhez. „Ha a vírus előtt kérdeznek meg arról, milyen esetekben találkoztam magas kvalitású családokkal, akkor azt mondtam volna, hogy gyermekvédelmi problémákkal, illetve családon belüli erőszakkal kapcsolatban fordultak hozzánk. A vírus okozta válság teljesen átrendezte a szociális intézmények klientúráját” – tájékoztat a szakmai vezető.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
