A magyar állam megvásárolja a Róbert Károly Meddőségi Centrumot

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 6.

Belpol

A kormány korábban visszaélésekre hivatkozva döntött úgy, hogy a maradék három meddőségi klinikát is bedarálja.

A magyar állam megvásárolja a Róbert Károly Meddőségi Centrum Kft.-t, amely a jövőben állami finanszírozásban fog teljeskörű meddőségi kezelést nyújtani  – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A Magyar Közlönyben már hétfő reggel megjelent egy rendelet, mely szerint

a kormány közérdekből, külön rendeletben nemzetstratégiai jelentőségűnek minősíti a Róbert Károly Meddőségi Centrum Kft. “feletti irányítás megszerzésével megvalósuló összefonódást”.

A kormány “a népességfogyás hatékony megállításának és a meddőségi kezelések széles körben elérhetővé tételének” szükségességével indokolta a döntést. A rendeletből az is kiderül, hogy a lépés célja emellett az is, hogy mentesítsék az átvételt a versenyszabályok korlátozásai alól.

Az Emmi közleménye szerint Kásler Miklós miniszter kezdeményezésére az Emmi dolgozta ki az állami meddőségkezelési centrum megvalósításának lehetőségét annak érdekében, hogy minden rászoruló meddő pár számára elérhető legyen ez az egészségügyi szolgáltatás. A nemzetstratégiai jelentőségű ügylet eredményeként a Róbert Károly Meddőségi Centrum Kft. teljeskörű meddőségi kezelést fog nyújtani a betegek részére állami finanszírozás mellett.

Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter az elmúlt hónapokban egyeztetéseket folytatott a Róbert Károly Magánkórházzal a meddőségkezelési területei állam általi átvételével kapcsolatban. A magánkórház a meddőségi eljárásokat egy újonnan létrehozott gazdasági társaságba szervezte, amelynek tulajdonjogát a magyar állam – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján – megvásárolja. Az állami tulajdonszerzéssel egyidejűleg a magánkórház ezt a tevékenységét megszünteti.

A cég egyelőre nem kommentálta a döntést.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.