A magyar kormány ahol tud, segít. Most a török "jogállamiság" és a bíróságok reformjában

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. november 1.

Belpol

Van, ahol szívesen fogadják az Orbán-kormány tapasztalatait.

Magyarország kész minden segítséget megadni Törökországnak a jogállamiság és az igazságszolgáltatás megreformálásához - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter csütörtökön Ankarában az MTI-nek, miután török kollégájával, Abdulhamit Güllel tárgyalt.

A török igazságügyi reformcsomag decemberben jelenik meg - közölte a miniszter, hangsúlyozva, hogy Magyarország kész véleményt nyilvánítani, és akár közös projektet is indítani Ankarával a reform ügyében.

Magyarország rendelkezik azzal a szakértelemmel, amellyel segítséget nyújthat az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megerősítéséhez, és kész átadni az új bírósági eljárási kódexek bevezetésével kapcsolatos tapasztalatait - mondta Trócsányi László.

Kiemelte: török kollégája részéről nagyfokú nyitottságot érzett a reformcsomagra vonatkozó együttműködést illetően. Gül a magyar felajánlást nagy örömmel elfogadta, és jelezte, jövő tavasszal Budapestre kíván látogatni - tette hozzá.

Trócsányi László Törökország európai uniós csatlakozási folyamatáról azt mondta, hogy az igazságszolgáltatásról szóló 23-as fejezet megnyitásának a tervezett jogszabályok elfogadása és végrehajtása az előfeltétele.

Trócsányi László kijelentette, hogy a közigazgatási bíráskodásról szóló magyar törvénytervezetet kedden nyújtják be az Országgyűlésnek.  A közigazgatási bíráskodás, amely Törökországban is a rendes bíróságoktól elkülönülten működik, szerinte olyan hozzáadott érték, amely a jogállamiságot erősíti - mondta.

A tárgyaláson szó volt arról is, hogy milyen "támadások" érték Törökországot a jogállamiság ügyében.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”