Hát, ez nagyon ki volt találva: Tarlós István nyilvánosságot erősen kerülő felesége egy finom hátsimogatás keretében áldását adta férje főpolgármester-jelöltségére, mondván, „nem nagyon örülök ennek, de bárhogyan is döntesz, én támogatlak”. Orbán Viktor a Gerlóczy Kávéházban hörpintett le egy kávét, mielőtt bevonult a Városházára és bejelentette döntését Tarlós támogatásáról. Egymást biztató, fesztelenkedő beszédek, mosoly, kézfogás. A Fidesz végleg bevenné Budapestet, hogy a következő öt év alatt üres látványossággá alakítsa a Fővárosi Önkormányzatot.
A múlt szerdai bejelentésen a kormányfő hangsúlyozottan kettős – miniszterelnöki és pártelnöki – minőségében először tisztázta, hogy Budapest nem csupán az itt élők otthona, de a nemzet fővárosa (ezt a frázist kényszeresen elsüti minden látogatásakor), majd emlékeztetett a 217 milliárdos adósságátvállalásra és a város építésére költött százmilliárdokra. Példát is hozott a nagy projektekre, igaz, egy sem akadt köztük, amelyet az önkormányzat kezdeményezett volna. Kivétel nélkül mindegyik állami presztízsberuházásként, és nem a társadalmi igény jegyében valósul(t) meg. (A Magyar Időkmegkapta a 62 tételes listát, amelynek fő tételei a múzeumi negyed, a budai Várnegyed átépítése, az olimpiát előkészítő diákváros, a Galvani híd, illetve az atlétikai stadion.) Az Orbán-kormány Budapestet a Kárpát-medence „büszkeségre okot adó erőközpontjává” tenné, amihez kell egy erős, magabiztos és közkedvelt főpolgármester. Ő lenne Tarlós István, és mivel a kormány véleménye egybeesett a kerületi polgármesterekével (erről később), felkérte Tarlóst az ismételt indulásra. A hivatalban lévő (és a következő ciklusra immár jelölt) főpolgármester a dicsérettől irulva-pirulva hajtogatta ki papírjait, mivel most ő is előre „összeírta a gondolatait, pedig nem szokta”. Nagy gondosságában így nem felejtette ki Soros Györgyöt és a migránsokat sem a beszédből, holott e témáknak semmi közük sem volt a bejelentéshez és az önkormányzati választásokhoz. Értesülhettünk arról is, hogy egész nyáron erősen vívódott. De nem szabott feltételeket a jelöltséghez, pláne nem zsarolta „politikai közösségét”, csupán szigorú megkötései voltak. Például a közvetlen főpolgármester-választás, a fővárosi cégek önkormányzati tulajdonban hagyása (a BKV szétdarabolását már kész tényként tárgyalták), néhány fővárosi projekt (köztük a Lánchíd felújításának) nagyobb állami támogatása. Nyitott kapukat döngetett – bizonygatta. A hírek már májusban Orbán–Tarlós-kiegyezésről szóltak, bár a főpolgármester valóban hezitált, Orbán Viktor és Rogán Antal még a szülinapjára is beugrottak győzködni.
A fontos testület
A főpolgármesternek eltartott egy ideig, amíg fátylat borított a múltra. Például arra a 2015-ös karácsony előtti találkozóra, amikor a kormányfő egyértelművé tette, mit tart Budapestről. Azt, hogy számára a főváros nem finanszírozási, hanem „irodalmi kérdés” – ezt közölte Orbán, amikor Tarlós nagy dérrel-dúrral számon kérte (volna) rajta azt a törvénymódosítást, amely egyetlen huszárvágással felülírta a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztási rendet, újraszabályozta az iparűzési adóból származó bevétel felhasználását, majd ezzel párhuzamosan drasztikusan csökkentette a közösségi közlekedés állami támogatását (három lépcsőben 24 milliárdról 12-re). Tarlós úgy érezte, „kést szúrtak a hátába”, az agglomerációs közlekedés leállításával fenyegetőzött, mire az állam átvette a HÉV-üzemet, több pénzt viszont nem adott. A főváros tervbe vett fejlesztési forrásainak bővítéseként állították be, amikor az önkormányzatot kiebrudalták a Főgáz tulajdonosi köréből. A 99 évre állami kezelésbe vett Városligetért, az átengedett Dagályért még ennyit se kapott Budapest.
A múlt ködébe vesznek Kósa Lajos, Rogán Antal, Seszták Miklós és Lázár János irányított rúgásai, és a főpolgármester bizonyára azt is elfelejtette, milyen csúnya játszmákkal akadályozta meg a kabinet, hogy új buszokat vásároljanak egy sikeresen lezárt tender nyomán, vagy éppen új metrókocsikat vegyenek az M3-as vonalra a régiek kétes értékű és drága „felújítása” helyett. Tarlós most mindkettőnek nekifutna újra. A járműparkfejlesztés és a metrófelújítás ügyét is a novemberben megalakuló Budapesti Közfejlesztési Tanács elé vinné. A fővárosi beruházásokról döntő grémium fontos eleme a kormány és a főváros között kötendő új megállapodásnak, noha ennek pontos tartalma egyelőre nagy titok. Tarlós István annyit árult el, hogy ez egy széles körű megállapodás lesz, amelyben a közvetlen főpolgármesterválasztástól a Fővárosi Csatornázási Művek jövőjének újragondolásáig (a cég 1997-ben francia kézbe került részvényeinek a visszavásárlásáig) nagyon sok minden belefér. Például az árvízvédelem is, amely sejtetése szerint átkerülhet állami kezekbe. Ezzel egy csapásra megoldódhatna a Római-partra tervezett mobilgát ügye, elvégre a kormányt aligha akadályozza néhány „partvédő aktivista” fellépése; ez a módszer a Városliget beépítésénél már bevált.
Az új testület dönt majd minden komoly budapesti fejlesztési ügyben, amiket azután a Fürjes Balázs vezette államtitkárság vezényel le. Fürjes lesz egyébként a tanács alelnöke is, amelyet maga Orbán Viktor elnököl majd, Tarlós pedig társelnökként feszíthet. A tagok között lesz Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, az MTA átszervezését is lebonyolító Palkovics László innovációs tárcavezető és Bártfai-Mager Andrea állami vagyonért felelős miniszter. A főváros három főt delegálhat: az egyik főpolgármester-helyettest, valamint két kerületi polgármestert, akiből az egyik – akár – ellenzéki is lehet. (Vagyis ha ad absurdum csupa ellenzékiből állna is a következő Fővárosi Közgyűlés, a tanácsban akkor is kisebbségben maradnának a kormánnyal szemben.) Utóbbiból nem nagy a választék, hiszen a Hajdú László helyére frissen megválasztott Németh Angéla XV. kerületi polgármester aligha jöhet szóba, Karácsony Gergely Tarlós potenciális kihívójaként szintén persona non grata, így marad Tóth József, Angyalföld első embere, akit hiába kérdeztünk esetleges részvételéről, lapzártánkig nem adott választ, holott ez a szocialista Horváth Csaba fővárosi frakcióvezetőt is érdekelné, aki szerint nem jó szerep a „fügefalevélség”. (Tarlós előre odaszúrt Horváthnak, mondván, csak megválasztott polgármesterek jöhetnek szóba a testületben, örökös aspiránsok nem.) Tóth csatlakozásával azonban a fővárosi ellenzéknek legalább fogalma lenne arról, hogy mire készül a kormány Budapesten. Igaz, a fideszes polgármestereknek sincs több közük az egészhez; a Fővárosi Önkormányzatnak évek óta nem osztanak lapot a fejlesztési játszmákban. Az uniós forrásokról, beruházások indításáról a kormány dönt, a Fővárosi Önkormányzat legfeljebb kibicelhet, feltéve, hogy odaengedik az asztalhoz. Most majd odaülhetnek, lapot is kapnak, de osztani nem ők fognak.
| ||
A szokásos szerepleosztás szerint Tarlós István ostobaságnak tartja, hogy egy még nem ismert tartalmú megállapodásról sokan már most azt tartják, hogy az gyámságba taszítja Budapestet. Az viszont jogos ellenzéki kérdés, miképpen eshet meg egy demokráciában az, hogy a főváros jövőjét meghatározó dokumentumot a kormányfő és egy városvezető úgy vitat meg és ír alá, hogy erre senkitől nem kaptak törvényes felhatalmazást. Sőt, a választott képviselőkből álló testületek még csak nem is tudtak róla eddig. Tarlós István szerint a megállapodásban foglaltak teljesítésére Orbán Viktor személye önmagában garancia. Azért némi bizonytalan felhang becsúszott: „A megállapodásnak az év minden napján érvényesnek kell lennie!” – jelentette ki bátran Tarlós. A megbeszélésről egyébként emlékeztető is készült, amelyet „mindketten aláírtak”. Nem mintha ez sokat jelentene, hiszen hasonló megállapodás már 2013 márciusában is köttetett, akkor Orbán Viktor szárnyakat ígért, Tarlós a fővárosi álmok valóra váltását. De hány budapesti álmodott akkor múzeumi negyedről, lovardáról a budai Várban, úszóarénáról, Ludovika Campusról vagy éppen a Puskás Stadionról? Több buszról, akadálymentes metróról és szép zöld parkokról minden bizonnyal többen. Egy közös munkabizottságot is ígértek, ám ilyen azóta sem állt fel.
Régi terv más tartalommal
Új megállapodáshoz új tanács dukál. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának mintájára szerveződik a Közfejlesztési Tanács. Régi terv ez is, már a Demszky-érában is vágyakozva emlegették, a széttartó kerületi érdekeket együvé terelő csodaszerként. Az angol mintára 1870-ben megalakított Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) lényegében minden városrendezési kérdésben döntő szóval bírt az egyesített Budapesten, az általa létrehozott sugaras-gyűrűs úthálózat napjainkig meghatározza a város közlekedési rendszerét.
A tanács újraalakítása 2004-ben szerepelt az építési törvény módosító paragrafusai között, ám az utolsó percben kivették onnan. Egy évvel később ismét bekerült a nagypolitika látóterébe, az akkori elképzelések szerint nem csupán terveket alkotott volna, hanem saját beruházásokkal terelte volna a kívánt irányba a befektetőket, sőt létrehoztak volna egy járulékokkal feltöltött építési alapot is. 2007-ben civil szervezetek szövetkeztek Podmaniczky Páholy néven a tanács feltámasztása érdekében, de ez sem járt eredménnyel.
2010-ben a frissen megválasztott, még lendületben lévő Tarlós István Finta József építész segítségével megalkotta a Budapest holnap, holnaputánkoncepciót, amelynek lényegi eleme volt az FKT feltámasztása. Az akkor még valóban fővárosi indíttatású beruházások végrehajtását ugyanis jelentősen nehezítette a széttagolt közigazgatás, lásd a három kerülethez is tartozó Moszkva tér felújításának évekig húzódó előkészítését. Az akkori terv szerint a régióba áramló valamennyi kormány- és uniós fejlesztési forrás felett rendelkező tanács tagjainak felét és elnökét a kormány adta volna, míg a másik felét a fővárosi és/vagy agglomerációs önkormányzatok. A tanács az érintett önkormányzatok felett állt volna. Ez most is stimmel – más nem nagyon.
Az új fejlesztési tanács sokkal több lesz beruházásszervezőnél. Novemberi indulása után minden fontos projekt indításáról ez a grémium dönt majd. Szó sincs már a különféle érdekek összegereblyézéséről, csak az egyetlen uralkodó akarat megvalósításáról. Még akkor is, ha a főpolgármester a Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési koncepció (VFK) tekintetében vétójogot kap. A tanáccsal gyakorlatilag kiemelik Budapest alakítását a Fővárosi Közgyűlés hatásköréből. Az önkormányzat ettől kezdve egyszerű gondnokká degradálódik, amelynek egyetlen feladata a város üzemeltetése lesz. Nagy teher, kicsiny szabadsággal. Tarlós pedig örül ennek. Makulátlanságát féltve minden jövőbeli korrupciós lehetőséget és későbbi vádat eltolva magától, a közbeszerzések lebonyolítását is átengedi a tanácsnak vagy a mellette működő cégnek. Budapest legfeljebb kisebb felújítások tendereztetését végzi majd egy főosztály révén. A főváros rendkívül kis hatásfokkal és drágán működő, de Habony Árpád és Rogán Antal befolyásától nagy nehézségek árán úgy-ahogy távol tartott cége még az idén megszűnik. A főpolgármester tiszta maradhat. (Nem akart úgy járni – mondta –, mint Demszky a 4-es metróval.) Csakhogy a hófehér lelkiismeretéért nagy árat fizet a város: a jövőjét, fejlődési irányát meghatározó minden kérdésben a kormány, illetve a Fidesz dönt. A NER kedvezményezettjei pedig szabad rablásba kezdhetnek Budapesten, immáron semmi sem gátolja őket.
Minden változhat
Tarlós István jelöltségét a kerületi polgármesterek is támogatták. Orbán Viktor a Magyar Narancs információi szerint Kocsis Máté korábbi józsefvárosi polgármestert szalajtotta értük, hogy áldásukat adhassák a döntésére. Megtették, mert sok választásuk nem volt. Ha nem teszik, Orbán minden teketória nélkül beszántja a jelenlegi kerületi rendszert – így legalább a posztjuk megmarad és tovább etethetik a holdudvarukat is. A Fideszhez hű embereket ugyanis az önkormányzatok „fizetik ki”: részben az önkormányzati apparátusokban, intézményekben, részben az önkormányzati vállalkozásokban, illetve a rendszeres megrendelésekkel táplált szatellitcégekben. Ezt a több ezer főnyire becsült siserehadat azonban csak a kerületi önkormányzati rendszer háborítatlan fenntartásával lehet továbbvinni.
A Nézőpont Intézet által a Magyar Idők megrendelésére készített legfrissebb közvélemény-kutatás szerint Tarlós budapesti népszerűsége a Fideszére 11 százalékpontot ver. Egy most vasárnap tartandó önkormányzati választáson a szavazatok 45 százalékát szerezné meg, míg az egyelőre ismeretlen baloldali jelölt 30 százalékos eredményt érne el a felmérés szerint (a Jobbik jelöltje 6, az LMP-é pedig 8 százalékot). Tarlós ezzel majdnem hozná a 2014-es eredményét, amikor a voksok 49 százalékát kapta meg. Ehhez képest a Fidesz–KDNP-nek a biztos szavazókon belül csak 34 százalékos a fővárosi támogatottsága. A főpolgármester tehát minden behódolásgyanú ellenére népszerű maradt. Nem is hirdet programot, csupán a régit folytatná. Nem készül nagy kampányra; az előző körben sem volt rá szüksége.
Orbán döntésében az is szerepet játszhatott, hogy Tarlóstól nyugodtan alhat, a főpolgármester ugyanis soha nem vágyott a helyére. Attól sem kell tartania, hogy Tarlós vezetésével alternatív hatalmi központ alakul ki Budapesten, holott a város gazdasági súlya, az itt élők nagy száma erre lehetőséget kínálna. A második Orbán-kormány hatalomra kerülése óta folytatott Budapest-gyengítő politika mára beérett. A kivéreztetett, jövőjének irányításától megfosztott város a hű ember vezetése alatt nem okozhat fejfájást.
Vagy mégis: a lapunknak nyilatkozók nem tartják elképzelhetetlennek, hogy ha a Fidesznek az áll érdekében, akkor közvetlenül a választások előtt módosít a játékszabályokon, ahogy ezt tette 2014-ben is. Ez esetben az ellenzék – jó esetben addigra – felépített és kivitelezett stratégiája kártyavárként omolhat össze. A billegő kerületeknél, mint például a XIV., XV. és a XVIII. is jól jöhet némi jogi rásegítés; és ha mégsem a kívánt irányba haladnának a dolgok, akkor még mindig elővehetik a kerületi önkormányzatok felszámolásának már kidolgozott tervét.
