A Magyar Rektori Konferencia is kiáll a „genderképzés” mellett

  • 2018. augusztus 13.

Belpol

Rövid véleményüket is elküldték az Emminek.

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) is kiáll a „genderképzés” mellett. A 168 Órának elküldött rövid közleményükben azt írják:

„A Magyar Rektori Konferencia a rendelkezésre álló rövid határidőn belül elküldte az előterjesztéssel kapcsolatos véleményét az Emmi részére. A elküldött véleményben az MRK nem támogatta a társadalmi nemek tanulmánya szak előzetes szakmai egyeztetések nélküli törlését a mesterképzési szakok jegyzékéből. Az MRK a kormányzati döntésig az üggyel kapcsolatos további nyilatkozatot nem tesz.”

Mint ismert, a múlt hét végén derült ki, hogy a kormány megszüntetné az általa nem kedvelt szakot. A két érintett egyetem közül a CEU egyből elutasította a kormány cenzúráját, míg az ELTE először úgy tűnt, behódol a kormánynak, majd ma újabb közleményt adtak ki, ami alapján már egészen másképp fest a véleményük.

Határozottan és egyértelműen elutasítják: mégis megvédi a gender szakot az ELTE

Az egyetem szerint a szak rendeleti úton való megszüntetése sértheti az Alaptörvényt is. Közleményt adott ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak megszüntetésével kapcsolatban. Mint ismert, a múlt hét végén derült ki, hogy a kormány megszüntetné az általa nem kedvelt szakot.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.