Interjú

„A miértre nincs olyan válasz, ami megnyugtat”

Markovics Zsolt miskolci főrabbi a holokauszt okainak megválaszolhatatlanságáról

Belpol

Több évtizedes olvasás és tanulmányozás, megannyi beszélgetés és önemésztő gondolkodás után arra jutott Markovics Zsolt, hogy nincs valódi válasz arra, miért történhetett meg a holokauszt. Úgy véli, minden magyarázat újabb kérdéseket hoz magával.

 

Magyar Narancs: „Nyolcvan éve válaszokat keresünk, és a kérdésünk mindig ugyanaz: miért? Bármennyire is fáj, bármennyire is érthetetlen, nyolcvan év távlatából ki kell mondani: a miértre nincs válasz” – mondta nemrég a gyulai izraelita temetőben arra emlékezve, hogy nyolcvan évvel ezelőtt hurcolták el innen a haláltáborokba a helyi zsidókat, gyerekeket, öregeket, férfiakat, nőket, több száz békés magyar polgárt. Ön szerint miért nincs a történtekre válasz?

Markovics Zsolt: Mindannyian keressük a válaszokat, méghozzá mindenféle szempontból. S bár rengetegféle választ hallhatunk, olvashatunk, a miértre nincs olyan válasz, ami megnyugtat bennünket. Legalábbis engem semmiképp sem.

MN: Milyen utak és zsákutcák szegélyezték azt a szellemi és lélektani utat, amíg eljutott idáig?

MZS: Másodgenerációs holokauszt-túlélő vagyok, és rengeteget olvastam, tanultam a témában. Találkoztam túlélőkkel, előadásokat tartottam gyerekeknek és felnőtteknek, beszélgettem sokakkal, nagyon sokszor. Kisgyerekkorom óta keresem a választ, bár korántsem volt ez egyenes vonalú út az életemben. Először nem egészen értettem, hogy nekem miért nincs nagybácsim, nagynénim, hová tűnt a rokonságom. Számomra világos, hogy a megértés útja mindenkinél más és más. A Kádár-rendszerben iskolásként alig foglalkoztam a történtekkel, hiszen az én generációmnak nem tanítottak semmit a holokausztról. Tabunak számított. Később a zsidó gimnáziumban, majd a rabbiképzőben jöttek az első felismerések, majd a mélyebb ismeretek. Aztán a kérdések, amelyekre csak különböző válaszkísérletek születtek.

MN: Gyulai emlékbeszédében megrázóan idézte fel tágabb családja holokauszttörténetét: 1944. április 16-án 56 családtagját vitték el az egyik kárpátaljai gettóba, majd onnan Auschwitzba, ahonnan néhányukat még más helyekre is továbbszállítottak. A szikár, számszerű tények így összegezhetők: 53-an nem tértek haza, megölték, elpusztították őket. Ez – a közvetlen túlélőknek, illetve leszármazottaiknak – ép ésszel mennyire felfogható és feldolgozható?

MZS: Szerintem mindez feldolgozhatatlan, érthetetlen. Nem csak nekem, ezt senki nem tudja megérteni vagy ép ésszel felfogni.

MN: A három túlélőhöz hogyan kapcsolódik a saját élete és a sorsa?

MZS: A nagybácsimat nem ismertem, mert még gyerek voltam, amikor utoljára Magyar­országon járt. Ma már nem él. Nagymamám több mint ötven évvel ezelőtt, 1970-ben meghalt, amikor hároméves voltam. A nagyapám soha nem beszélt velem erről. Nem is tehette, hiszen egy öt-hat éves kisgyerekkel nem lehet erről beszélni. Alig voltam kilencéves, amikor sajnos meghalt.

MN: A szülei sorsában volt-e valami egyedi vagy olyan, ami az ön életét befolyásolta vagy meghatározta?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.