Magyar Narancs: Mit ért pontosan az alatt a kifejezés alatt, hogy nemdemokrácia?
Tóth Gábor Attila: Ilyen tagadófogalmak léteznek. Például a matematikában van nemeuklideszi geometria, a fizikában vannak nemfémek, a közgazdaságtanban van nemnövekedés és nemkapitalista gazdaság. A non-democracy kifejezés évtizedekkel ezelőtt felbukkant már Juan José Linz politikatudósnál. E kifejezést a jog területén értelmezve próbálom bemutatni, a nemdemokráciát mint a demokráciával ellentétes rendszert. A nemdemokrácia gyűjtőnév, a 20. században különböző változatai voltak, és újabban ezek variálódnak. Például Észak-Korea a múlt századi totalitárius rendszerek maradványa a kommunista pártvezér brutális egyeduralmával. Sok szempontból Kína is idesorolható. Irán iszlám teokratikus állam, ahol a saría a legfőbb törvény, és a legfőbb állami vezető egy vallási elöljáró. Szaúd-Arábiában nincsenek pártok és nincs törvényhozó képviselő-testület. Ma is léteznek katonai diktatúrák. Rég meghaladottnak hitt alakzatok is újra felbukkannak, például Szváziföldön a király felfüggesztette a demokratikus alkotmányt, és visszaállította az abszolút monarchiát. Persze, engem elsősorban nem ezek a maradványok érdekelnek, hanem az újabb nemdemokratikus formák, amelyek közé Magyarország is tartozik.
MN: Mielőtt ezekről az új formákról beszélnénk, arra lennék kíváncsi, hogy az elemzésében mi indokolta az olyan orvosi kifejezések használatát, mint a patológia és a terápia.
TGA: Az egészség és betegség metaforáit mindig használták a társadalom és a jog tudósai. Viszonylag új felismerés, hogy a jól működő demokráciát tartjuk a helyes, ha úgy tetszik, egészséges berendezkedésnek, míg a nemdemokráciák a patológia körébe sorolhatók. A korábbi évszázadokban viszont a demokrácia a negatív, a beteg oldalon szerepelt. Platón szerint azért rossz, mert hiányzik belőle a szakértelem, Arisztotelész deviánsnak nevezi, mert egy sokaság magánérdekei vezérlik, Hobbes pedig úgy tartja, hogy a demokrácia polgárháborúhoz, káoszhoz, az állam halálához vezet. Burke szerint egyenesen a világ legszégyentelenebb dolga. Alig több mint egy évszázada lett a nép alkotmányos keretek közötti önkormányzása a legelfogadottabb berendezkedés.
MN: Ami ma Magyarországon van, arra már több elnevezést használtak az elmúlt majd’ másfél évtizedben. Ön szerint a NER mennyiben egy világjelenség része, és mennyiben sajátosan magyar produktum?
TGA: Egyáltalán nem magyar sajátosság, de újfajta formáció, mert nemcsak demokráciának mondja magát, hanem látszatra vannak demokratikus mechanizmusok is. Rendeznek többpárti választásokat általános választójog alapján, léteznek olyan alkotmányvédő intézmények, mint az Alkotmánybíróság. Oroszország és a többi posztszovjet elnöki autokrácia, valamint Törökország és Venezuela egyértelmű eset, de idesorolom más országok mellett Magyarországot is. Vannak persze különbségek, főleg az erőszak és az elnyomás mértékében és az ellenzék lehetőségeiben. Ami ezekben a nemdemokráciákban meghatározóan közös, az a modern alkotmányos mechanizmusok szimulálása.
Vitában állok azokkal, akik szerint a történelem manapság egyszerűen ismétli önmagát, és a régi fasizmust látjuk újraéledni. De vitában állok azokkal is, akik szerint a NER meg a többi hasonló rendszer bár illiberális és populista, azért még demokrácia. Szerintem ugyanis a jelenlegi orosz vagy a magyar állam nem a demokrácia valamely újabb variánsa.
MN: Ha nem is a harmincas évek fasizmusának vagy más totalitárius uralmi formának az újraéledését látjuk, de azért a nemdemokratikus hatalomgyakorlásnak vannak olyan elemei, amikről bizonyossággal állíthatjuk, hogy ehhez hasonló már volt a történelemben.
TGA: Persze, a könyvben írok is arról, hogy milyen hagyományos önkényuralmi jellegzetességek vannak, és mik az újdonságok. Régi autokratikus mintázat ismétlődik, amikor a nemdemokrata vezér ellehetetleníti a nyilvános törvényhozást, beavatkozik a bíróságok működésébe, eltávolít vezető bírókat, megszerzi a kontrollt a tömegkommunikációs eszközök felett, bezárat egyetemeket, sérülékeny társadalmi csoportok ellen uszít, vagy állandósítja a különleges jogrendet, hogy a parlamentet kikerülhesse. Megjegyzem, a könyv írásakor letaglózó élmény volt szembesülni azzal, hogy a 2010-ben kezdődött magyar bírósági átalakítás mennyire hasonlít az 1933 utáni németországi folyamatra: a nácik is felszámolták a bírói önkormányzatokat, kényszernyugdíjaztak bírókat, felállítottak különleges jogkörű bíróságokat és fegyelmi testületeket. Fontos különbség persze, hogy Magyarországon ez nem járt erőszakkal, nem voltak tömeges letartóztatások, és egyelőre nem is sikerült a bíróságokat totálisan a rendszer szolgálatába állítani.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
