A miniszterelnök bejelentette: újra vásárlási idősávot tartanak fenn az időseknek

  • narancs.hu
  • 2020. november 23.

Belpol

De a tavaszitól eltérő módon ezúttal az idősek máskor is vásárolhatnak, de a nekik kijelölt idősávban csak ők.

Orbán Viktor hétfő délelőtt jelentette be újabb Facebook videójában, hogy aláírta azt az Idősek Tanács alapján hozott kormányrendeletet, ami azt a célt szolgálja, hogy aa 65 éven felüliek hétfőtől péntekig 9 és 11 óra, szombaton és vasárnap pedig 8 és 10 óra között védett sávban vásárolhatnak. Ebben az időszakban csak ők lehetnek a boltban.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az idősek bármikor vásárolhatnak, de a védett idősávban csak ők tartózkodhatnak a boltokban.

Elmondta újból, hogy a járvány statisztikáiból világosan látszik, hogy a legveszélyeztetettebb korosztályt továbbra is az idősek jelentik. A bejelentés előtt az Idősek Tanácsának tagjai javasolták az idősáv bevezetését, melyet Novák Katalin tolmácsolt.

A járvány első hulláma alatt a 9-12 óra közötti idősávot jelölték ki 65 éven felülieknek a vásárlásra. Akkor csak ezekben az órákban mehettek be a boltokba.

A korlátozás a videóban látszó dokumentum szerint a kihirdetés másnapján lép életbe.

(Facebook/Orbán Viktor)

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."