A Momentum azt javasolja, hogy a pedofilok és bűntársaik ne részesülhessenek elnöki kegyelemben

  • narancs.hu
  • 2024. február 4.

Belpol

A bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének adott kegyelemre reagált az ellenzéki párt.

Novák Katalin köztársasági elnöki kegyelmet adott annak a volt igazgatóhelyettesnek, aki a bicskei gyermekotthon egykori igazgatójának pedofil bűneit próbálta eltussolni. Tompos Márton, a párt alelnöke azt is nyilvánosságra hozta, hogy K. Endre több szálon kapcsolódik a Fideszhez és Orbán Viktor öccséhez.

A Momentum szerint Novák Katalin „olyan ember kapott kegyelmet, aki arra akarta kényszeríteni a gyermekkorú áldozatokat, hogy hamis vallomásban tagadják le a velük szemben elkövetett pedofil rémtetteket. Tűrhetetlen, hogy pedofilok és bűntársaik köztársasági kegyelemben részesülhetnek ma Magyarországon. Ezért a Momentum határozati javaslatot fog benyújtani ennek megtiltására, most pedig petíciót indított ugyanebben a témában” – írja a párt a Facebook-oldalán.

Donáth Anna korábban úgy nyilatkozott: „A hivatalára már a megválasztása pillanatában alkalmatlan volt, de most olyan határokat lépett át, ami nem az alkalmatlanság, hanem a társadalomra veszélyesség kategóriája. Novák Katalinnak le kellene mondania. Ilyet egy elnök, egy anya nem tehet”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.

„Ez a háború köde”

Egyre többen beszélnek Izrael gázai hadműveleteiről népirtásként, de a szó köznapi használata elfedi a nemzetközi jogi fogalom definíció szerinti tartalmát. A szakértő ráadásul úgy véli, ha csak erről folyik vita, szem elől tévesztjük azokat a háborús bűnöket és jogsértéseket, amelyek éppúgy a palesztin emberek szenvedéseit okozzák.