Bayer Zsolt: Tudatosan hazudtam

  • narancs.hu
  • 2024. február 4.

Belpol

Nem kérte ki nagyapja aktáit, pedig korábban ezt állította.

A kormánypárt fő propagandistája most az mondja, hogy valójában nem kért ki nagyapja, Gyimes Károly ügynökaktáit az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából. Pedig egy 2016-os interjúban ezt állította a Mandiner újságírójának.

„Úgy gondoltam, amint közlöm, hogy az egyik nagyapám nyilas volt, meg besúgó, az jókora vihart kavar. Nem akartam, hogy emiatt zaklassák a már akkor is idős rokonomat”

– védekezett Bayer. „Ha úgy tetszik, tudatosan hazudtam” – fogalmazott az Index kérdésre tegnap, egy sajtótájékoztatón.

Korábban mi is írtunk róla, hogy Ungváry Krisztián történész nyomozásából kiderült, a propagandista nagyapja a Horthy-rendszerben nyilas volt, majd 1945 után besúgóként segítette a kommunista államhatalmat, és bár nem lett volna muszáj, a zsidó nők hüvelyi motozását ő tanította be az őröknek a kiskőrösi gettóban. Bayer később egy válaszcikkben azt írta: „Iszonyodom attól a nagy, erős, csöndes embertől, aki a nagyapám volt.”

Annyira mégsem akar szembenézni a múlttal Bayer, hiszen azóta Ungváryra ráállt a fideszes sajtóbirodalom, a propagandistát pedig álló tapssal köszöntötte a HírTV közönsége. Arra Bayer úgy reagált az adásban: „Nagyon kedvesek, és azt is pontosan tudom, hogy minek szól.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.