444.hu: Orbán Viktor öccsének neve is felbukkan a pedofil intézményigazgató bűnsegédjének történetében

  • narancs.hu
  • 2024. február 4.

Belpol

János és K. Endre a térség "kereszténykonzervatív" hatalmi világának visszatérő szereplői voltak.

Legalább tíz kiskorút zaklatott V. János, a bicskei gyermekotthon igazgatója, de az ezekről tudó helyettese, K. Endre mégis kegyelmet kapott Novák Katalintól. Az igazgatóhelyettes volt az, aki megpróbálta rávenni az áldozatokat, hogy hallgassanak el.

A 444.hu összegyűjtötte, minek köszönheti K. Endre, hogy elsétálhat. A székelyföldi származású férfi a 90-es évek óta aktív Bicskén és környékén, ahol sporttalálkozókat és táborokat is szervezett. Sok esetben ezeken a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthon lakói is részt vettek. (Böjte Csaba intézménye korábban hasonló ügybe keveredett: ott is egy pedofil nevelő bűntetteit akarták eltussolni.) K. Endre jó kapcsolatot ápolt a helyi fideszesekkel, például Kozmann György akkori helyettes államtitkárral. Rendszeresen vitte a gyerekeket a Puskás Ferenc Akadémia programjaira is, egy ilyen alkalommal fénykép is készült róla, amint Simicskó István sportpolitikáért felelős államtitkártól vesz át mezeket az igazgatóhelyettes.

2015-től a gyermekotthonban birkózó edzések kezdődtek, amiben a NIKÉ Sportegyesület segédkezett. Ennek az alapítója Orbán Viktor öccse, ifj. Orbán Győző.

Endrének tudomása volt főnöke, V. János pedofil bűntetteiről. Egy esetben maga írta meg a hamis vallomást az egyik gyerek nevében: „én kitaláltam, hogy közösen kivertük a nemi szervem és hogy ilyet más gyermekkel is csinált már. Igazság az, hogy nem húzta le a nadrágom és nem fogta meg és nem verte ki”. Ezt a vallomást aztán alá akarta íratni az érintett kiskorúval. Endrét első- és másodfokon, majd a Kúrián is 3 év 4 hónap börtönre ítélték, de Novák Katalin megkegyelmezett neki.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.