2010. október 4-én a Magyar Alumínium (Mal) Zrt. ajkai timföldgyára 10-es számú tározójának északi fala kidőlt, s a kiáramló vörösiszap elöntötte Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa tíz ember halálát okozta, több mint kétszázan súlyosan megsérültek, utak, épületek sora rongálódott meg, a környezet rendkívüli károkat szenvedett.
A büntetőügyben a végső vádpontok között halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, illetve a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése szerepelt. Az elsőfokú ítélet szerint viszont a zagytározó telepítési helye, tervezési és kivitelezési hibái okozták az altalaj eredetű stabilitásvesztést – azaz a balesetet –, így a vállalat perbe fogott vezetői büntetőjogi értelemben nem követtek el mulasztást. A konkrét közveszély kialakulását a bírónő nem 2010. október 4-hez, hanem a kazetta üzembevételének dátumához, azaz 1998. december 23-hoz kötötte.
A gyorsjelentés fonákja
Az elsőrendű vádlott, Bakonyi Zoltán volt Mal-vezérigazgató védője, Bánáti János ismeri ügyvédtársai közül a legrégebben a történetet. Már a tragédia után néhány nappal ő nyújtott jogi segítséget, amikor tanúként idézték be ügyfelét. „Hajnalig tartott Bakonyi Zoltán tanúkénti kihallgatása egy szombati napon, és hétfőn 14.00 órakor már úgy döntött a nyomozó hatóság, elegendő adat van a gyanúsítottá nyilvánításához” – emlékezik vissza az ügyvéd. Az Országházban egyébként ugyanazon a hétfőn – október 11-én – jelentette be Orbán Viktor, hogy Bakonyi Zoltánt őrizetbe vették. A miniszterelnöki mondat a parlamenti jegyzőkönyv szerint néhány perccel fél kettő után hangzott el: „Tájékoztatom önöket, hogy a rendőrség őrizetbe vette és előzetes letartóztatását kezdeményezte a vezérigazgatónak. (Taps a kormánypárti padsorokban, a Jobbik és az LMP soraiból.)”
Hogy Bakonyi Zoltán előzetes letartóztatásba kerüljön-e, arról két nappal később kellett határozni. „A bírónő – nyomatékosítom, nem az, aki a mostani ítéletet hozta, mert ezt a törvény eleve kizárja – egy fél-háromnegyed órás tárgyalás után megállapította: akkor még az alapos gyanúja sem állt fönn annak, hogy ügyfelem elkövetett volna bűncselekményt. Ezt a megyei bíróság is így látta, elutasítva az ügyészség fellebbezését – göngyöli tovább az eseményeket Bánáti János. – Pedig érezhető volt az általános politikai elvárás, hogy minél előbb, minél egyértelműbben lehessen a széles közvélemény számára bűnösöket felmutatni: s ez úgy sikeres, ha meg lehet őket személyesíteni.” Október 13-án tehát a Veszprémi Városi Bíróság elrendelte Bakonyi szabadlábra helyezését (október végén viszont a bíróság zárolta a vagyonát).
Bánáti János kiemeli: „Tudtuk, hogy készülnek szakértői anyagok, de csak nyolc-kilenc hónap múltán olvashattuk el az elsőt, észrevételeinket, indítványainkat lesöpörték az asztalról, mondván, nincs szükség arra, hogy a szakértő válaszoljon a kérdéseinkre, és új szakértőre sincs szükség.” A bíróságon aztán ez hozta a fordulatot: kiderült, a vád főként azokon a megállapításokon alapult, amikben utóbb deklaráltan is elbizonytalanodtak a szakértők. Az ügyvéd szerint ez is azt jelezte, hogy a vád – főként e téren – egy elsietett nyomozáson alapult.
(Egyvalaki akart kimaradni az egészből – kérte is, különítsék el az ügyét a többiekétől –, mégpedig a kilencedrendű vádlott, a Mal német kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. „Abszurdnak tartotta, hogy egyáltalán vád alá helyezték azzal az indokkal, hogy az ebédnél hallotta, szétszakadt a gát, de ő sem értesítette a katasztrófavédelmiseket. Jó, hogy nem csináltak fényképet az étteremben, mert ilyen alapon a konyhán dolgozókat is megvádolhatták volna” – mondja Bánáti. – Ez az ember is végigülte a 240 tárgyalási napot. A tolmácsköltség, amit az állam fizet, sok tízmillió forint.”)
Mikor mulasztottak?
Már a tragédia utáni napokban fölmerült a vállalat vezetőinek feltételezett késlekedése; ezt a vádirat is tartalmazza, miszerint a vádlottakat eleve gondatlanság terheli, ráadásul a baleset bekövetkezte után akadályozták a mentést. „Már az is súlyos vád, hogy valaki valamit gondatlanul elmulaszt, de az ügyészség megtoldotta egy még súlyosabbal: közveszély elhárításának, illetve következményei enyhítésének szándékos akadályozásával” – magyarázza Bánáti János.
Az egyes ember felelőssége akkortól vethető fel e tekintetben, amikor tudomást szerzett a balesetről. Mire a vádlottak zöme értesült a gátszakadásról, már minden érintett hatóság tudott a szörnyű következményekről. Ezen túlmenően azzal védekeztek, hogy amikor kiderült, tönkrement a tározó, a legelső feladat az lett, hogy nem mehet bele több zagy; vagyis éppen egy közveszély elhárításán dolgoztak, a gyár leállításán – a timföldgyártás során olyan kémiai, fizikai folyamatok zajlanak ugyanis, hogy ha nem ezt teszik, újabb katasztrófahelyzet keletkezik.
Vádpont volt az is, hogy a diszpécser a gátszakadást mintegy hetven perc múltán észlelte. Erre csak legyint Bánáti: „A nyári-téli időszámításkor nem állt át automatikusan a diszpécseróra, így hatvan perccel kevesebbet mutatott – és ezt figyelmen kívül hagyta a szakértő. Ez a tévedés a bizonyítási eljárás egy korábbi szakaszában is kimutatható volt, de a tárgyaláson végképp kiderült, és már az ügyészség sem vitatja.”
Mindezeknél sokkalta fontosabb, hogy a kazettában több folyadék volt-e a megengedettnél, azaz nagyobb nyomás nehezedett-e a kazetta falára meg az altalajra. Márpedig azok be-, illetve kiszakadása okozta tíz ember halálát, százak sérülését, az egész katasztrófát. „A bíróság megállapította, hogy nem volt magasabb a zagy folyadéktartalma a megengedettnél. Egyértelmű, ha volt benne is, nincs összefüggésben a gátszakadással” – jelenti ki határozottan a tizedrendű vádlott védője, Jován László.
De akkor mi volt összefüggésben vele? A természeti csapás teóriáját hamar kilőtték: nem volt sem földcsuszamlás, sem földrengés.
Vadászterület
Jován László vegyipari szakközépiskolát végzett; ettől persze a saját bevallása szerint sem lett szakértő, de az átlagnál jobban érti, hogy milyen folyamatok játszódtak a tározóban.
A lényeg: a vörösiszap a bauxit földolgozása után maradó anyag; ezt „vas-oxid – ez adja a színét –, titán-oxid, nátrium-oxid és egyéb összetevő alkotja”. A gyártás melléktermékeként képződő zagy ezt tartalmazza. „És még nátrium-hidroxidot, annak dacára, hogy azt folyamatosan szivattyúzzák belőle.
A vörösiszap úgynevezett tixotróp anyag, aminek az a tulajdonsága, hogy bár nyugalmi állapotban szilárd, mozgási energia hatására folyékonnyá válik. A maró lúg nátrium-hidroxid azonban végig folyékony marad, és ez lefolyik az altalajba. Ez szivárgott le az agyagig, és lépett azzal reakcióba, változtatta meg annak szerkezetét. E ponton lehet jelentősége annak, kik, mikor és hogyan tervezték, építették meg a zagytározót.” Már csak azért is, mert, mint utaltunk rá, az elsőfokú ítélet szerint a zagytározó telepítési helye, tervezési és kivitelezési hibái okozták az altalaj eredetű stabilitásvesztést, ami a gátszakadáshoz vezetett.
„A nyolcvanas években, amikor tervezni kezdték ezt a tározót, Pap János volt az MSZMP Veszprém megyei első titkára. Benne van az aktában, nem én találtam ki. Ki is néztek egy megfelelő helyet. A tervező mondta el a bíróságon, hogy Pap János kívánta, ne ott legyen, mert arrafelé szokott vadászni” – mondja Jován.
Végül 1992-ben – pedig akkor Pap már sehol nem vadászgatott a környéken – kerestek és találtak másik helyet a kazettának. „Az akkori előírásokat betartották – jegyzi meg Jován László. – Először is a térségben húzódó vízbázis védelmét: egy körülbelül tízméteres humuszréteg és egy száz méter mélységű agyagréteg óvja a vízkészletet. Mindenki tudta, hogy valamennyire át fog szivárogni a humuszrétegen a lúgos kémhatású folyadék, de nem vizsgálták, mi van akkor, ha a nátrium-hidroxid találkozik az agyagréteggel, milyen kémiai folyamatok indulnak be. Amint a nátrium-hidroxid az agyaghoz ér, elkezdődik egy savas-lúgos reakció, amit kationcserének hívnak, miáltal megváltozott az agyag összetétele. Erre nem gondolt senki. A katasztrófánál ötmillió köbméter mozdult meg. Beszakadt a kazetta alja az agyagrétegnél, amely – szakkifejezéssel élve – tömörödött. A hatalmas fizikai hatás következtében folyékonnyá vált vörösiszap mozgási energiából fakadó iszonyú ereje kidöntötte a gát falát. A tározó alapját úgy kellett volna megépíteni, hogy a nátrium ne érhesse el az agyagot – de ezt elmulasztották.”
Mindezt persze a védelem képviselője mondja – ám lehet igaz is. Nagy kérdés, hogy a gyár tulajdonosai, vezetői tudhattak-e róla, vagy észrevehették-e, hogy valami nem stimmel?
A Greenpeace szerint igen, és egyebek mellett a műholdas felvételek elemzésével is készült, 2011 márciusában megjelent Kolontár-jelentésre hivatkozik: „A vizsgálatok kimutatták, hogy a tározó gátrendszere évek óta nagy sebességgel mozog. (…) A kis területen lejátszódó nagy mozgáskülönbség is okozhatta a végzetes törést és a gátszakadást. A gát a kimutatott maximális mozgás és a legnagyobb differenciális mozgás helyén szakadt ki. A nagymértékű és térben változatos differenciális mozgás egyértelműen jelezte, hogy csak idő kérdése a szerkezet törése, átszakadása. Így annak stabilizálásáról gondoskodni lehetett és kellett volna.” Végső választ e jelentés sem ad, hiszen ebben is akad föltevés: „okozhatta”.
Vajon kellett-e ilyen lehetséges következményekre gondolni a Mal vezetőinek a tragédiát megelőzően? Ezt már a másodfokú bíróság fogja mérlegelni, mert természetesen az ügyész fellebbezett.
Amnézia A parlamenti pártok képviselői – ahogyan a közvélemény is – az ítélet után leginkább azon értetlenkedtek, hogy nincsenek felelősök, illetve csak olyanok, akik már nem vádolhatók. Jellemző a Fidesz reakciója. Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke bejelentette, hogy a Fidesz vitát kezdeményez a parlament igazságügyi bizottságában a vörösiszap- és a Hagyó-perek bírósági ítéleteiről. Sokat sejtetően jegyezte meg: „Elfogadhatatlannak tartjuk azt a döntést, hogy az ilyen típusú ügyeknek nincs felelőse.” Arról szót sem ejtenek, hogy katasztrófa bekövetkezte után egy héttel állami felügyelet alá helyezték a Malt: egy rapid törvénymódosítás nyomán 2010. október 12-től egy időre kormánybiztost neveztek ki Bakondi György személyében. Birtokon belül voltak, iratok is a kezükbe kerülhettek, plusz elindult a vizsgálódás. Mi több, Pintér Sándor belügyminiszter 2010. október 11-én a parlamentben közölte: „Bizonyítékok megsemmisítésére nem kerülhetett sor, hiszen a nyomozás elrendelésének pillanatában a gyárban lefoglalásra kerültek azok az iratok, amelyek a későbbiekben a tevékenységüket bizonyítják.” Most viszont egyszerűbb azt mondani, hogy a bíróság „futni hagyta” a „felelősöket”. Egyébként a tizenöt vádlott – egy kivételével, aki közben elment nyugdíjba – változatlan munkakörben maradt a Malnál az államosítás után; igen, azok, akiknek a szigorú megbüntetését hiányolja – hogy mennyire jogosan, kiderül másod-, esetleg harmadfokon – a Fidesz is. |
Kártérítés A büntetőjogi mellett polgári perek is voltak, vannak az ügyben. Magyar György ügyvéd mintegy harminc perben képviselt a vörösiszap-katasztrófa nyomán károsulttá váltakat. „Minden befejezett polgári perünket megnyertük, ez az összesnek nagyjából a nyolcvan százaléka, a többi folyamatban van” – mondta Magyar György. Normális esetben a Malnak kellene fizetni a kártérítéseket, ám miután a cég felszámolás alatt áll, a kártérítési kifizetések – így az áldozatok családtagjaié, a sérülteké és a vagyonukban károsultaké – hátrébb kerültek a sorban: előbb az adókat, munkabéreket, bankhiteleket és más egyebet kell teljesíteni. A másik forrás az emberek által adományozott pénzösszeg lehetett volna: 2,2 milliárd forint gyűlt így össze. Az állam szolgáltatta a számlaszámot, begyűjtötte és kezelte a pénzt – majd rácuppant az adományokra, s fölhasználta közcélokra: közutakat, köztereket állított helyre, közösségi létesítményeket hozott létre. Nem törvénytelenül, de ezzel nem hagyott biztonsági alapot a kártérítésekre. Igaz ugyanakkor, hogy az állam építtetett házakat vagy adott cserelakást a károsultaknak, illetve utalványokat a tönkrement háztartási gépek, bútorok vásárlására; ily módon tehát volt állami kárpótlás. Végül az állam jótáll a Mal helyett. 2015 elején lett egy négyszázmilliós alap, és aki igazolta a pernyertességét, annak fizettek. Az a károsult, aki nem nyerte meg a perét, nem kap kártérítést. |