A nagycsaládosoknak magasabb átlagfogyasztás után kell emelt árat fizetniük, de ez nem automatikus

Belpol

Németh Szilárd kifejtette, hogy a harmadik gyerek plusz 600 köbméter kedvezményes árú gázra jogosít, a négygyermekesektől felefelé pedig minden gyermek után még 300 köbméter jár. A kedvezményt viszont igényelni kell.

A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos arra kérte a nagycsaládosokat, hogy a kormányhivatalokban igényeljék a rezsicsökkentés által számukra biztosított további gázárkedvezményt, ugyanis az nem jár automatikusan.

A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy az átlagfogyasztás mértékéig minden magyar háztartásban, magyar családnál fennmarad a rezsicsökkentés. A gáz esetében az átlagfogyasztás 1729 köbméter évente, az áramnál 2523 kilowattóra évente - tette hozzá.

Németh Szilárd pénteken a közmédiának nyilatkozva elmondta: a nagycsaládos gázfogyasztási kedvezményt három- és az annál több gyermekes családok vehetik igénybe.

Ismertetése szerint a háromgyerekesek esetében az éves 1729 köbméteren túl további 600, négygyermekesektől felefelé pedig minden gyermek után még 300 köbméterrel nő a kedvezményes sávhatár.

Tehát a nagycsaládos kedvezményes sávhatárig köbméterenként 102 forintot kell fizetniük, a piaci ártöredékét. A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a nagycsaládosoknak eddig is jártak kedvezmények, azonban ezeket "nagyon kevesen vették igénybe, hiszen korlátlan volt a rezsicsökkentés mindenki számára". Tájékoztatása szerint a 300 ezer magyar nagycsaládosból eddig 26 ezer család igényelte ezt a kedvezményt.

Mint közölte, a nagycsaládosoknak járó kedvezményt a kormányhivatalokban, kormányablakokban kell igényelni, ahol megtalálhatóak az igénylőlapok. Az igénylőknek magukkal kell vinniük a legutolsó gázszámlájukat és a szolgáltatási szerződésüket, és a kedvezményt csak az a szülő veheti igénybe, akinek a nevére szól a gázszámla.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.