Az új NAT elhalasztását kérik az oktatási szakszervezetek és a civilek

  • narancs.hu
  • 2020. március 30.

Belpol

Anélkül is épp eléggé rendkívüli időszakot élünk.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Civil Közoktatási Platform (CKP) kezdeményezésében, és számos egyéb oktatási és civil szervezet aláírásával küldtek nyílt levelet Orbán Viktornak, Kásler Miklósnak, Palkovics Lászlónak és Gulyás Gergelynek, amelyben kérik az új nemzeti alaptanterv 2020 szeptemberére tervezett bevezetésének elhalasztását.

"Közös a felelősségünk abban, hogy a következő hónapokban lehetőség szerint a lehető legkevesebb legyen a felesleges feszültség minden ágazatban. Ehhez most arra van szükség, hogy a járványügyi vészhelyzethez szorosan nem kapcsolódó vitás ügyeket átmenetileg félretegyük, és azokra a problémákra, kihívásokra koncentráljunk közösen, amelyek a koronavírus-járvány következtében hozzák új, váratlan és nehéz helyzetbe a tanárokat, diákokat, szülőket" - írják a levélben.

Az elhalasztás indokának látják emellett, hogy:

  • A bevezetésére szánt idő rendkívül rövid.
  • A szükséges elvégzendő feladatok elől a digitális munkarendre való átállás elvonja az időt, energiát.
  • Amennyiben elhalasztásra kerülne a Nemzeti Alaptanterv, a rendkívüli helyzetben szerzett tartalmi, módszertani tapasztalatok beépíthetők lennének az új alaptantervbe.
  • Az oktatási ágazat dolgozóinak többsége megnyugvással fogadna egy ilyen több mint gesztusértékű bejelentést.

Kérik azt is, hogy átmenetileg a szakképzés átalakítását is függesszék fel. Különösen aggályosnak és feszültségkeltőnek tartják ugyanis "30 ezer ember munkajogi helyzetének átalakítását egy olyan időszakban, mikor egyébként is rendkívüli munkajogi intézkedéseket kellett már, s minden bizonnyal még kell is foganatosítani".

Kiemelik, hogy az új NAT bevezetése azért is elhamarkodott, mert az új és módosított tankönyvek nem készültek el, a könyveket látatlanban kellene megrendelni. Felhívják a figyelmet arra, hogy minél előbb megnyugtató módon kellene rendezni a küszöbön álló érettségik és szakmai vizsgák kérdését.

Emellett kérik "a döntéshozókat és a magyar társadalom minden olyan tagját, akinek módjában áll másokon segíteni, hogy közösen tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a speciális nevelésű igényű, a nehéz sorsú családokban élő és a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermekekért."

 

Szökjenek meg velünk: papírba csomagolt reszelő a szobafogságra ítélteknek!

Úgy, hogy közben sem önmagukat, sem másokat nem sodornak veszélybe. Ha már a lábát csak a közértig teheti ki, tárja ki ablakát a világra, s benne Magyarországra! Ezen a héten is becsempészünk Önnek egy éles reszelőt, hogy megszabaduljon a rácsoktól. Ismét az e heti nyomtatott Magyar Narancs ot ajánljuk figyelmébe!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.