A rendőrség szerint ők nem becsülték meg, hogy hányan voltak Magyar Péter rendezvényén

  • narancs.hu
  • 2024. április 8.

Belpol

Közölni pedig végképp nem közöltek ilyen adatot. 

„A rendőrség szerint 250 ezer, a kormánypropaganda szerint 24 ezer (😂), a valóságban 3-400 ezer ember” – így számolta össze a szombati rendezvényén megjelent tömeget szombati posztjában Magyar Péter. 

A Telex megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK), ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy „az egyes gyűlések résztvevőinek számát illetően a Budapesti Rendőr-főkapitányság soha sem bocsátkozott becslésekbe, most sem tesszük”. A BRFK továbbá arról tájékoztatta a lapot, hogy mivel nem becsülték meg a tömeget, így azt nem is közölték a szervezőkkel: „az egyes gyűlések résztvevőinek számát illetően a Budapesti Rendőr-főkapitányság soha sem bocsátkozott becslésekbe, most sem tesszük, és a szervezők irányába sem történt ilyen közlés.” 

A lap szerint Magyar Péter a kormánypropaganda 24 ezres becslését minden bizonnyal a Mandiner egyik cikkére alapozva írta, amelyben szerepel egy 24 ezres szám, de mint részeredmény, egyébként a cikk végül 40-50 ezer közé becsülte a létszámot. 

Beszámolónk a tüntetésről: 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A szakszervezetek megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.