A szórakozóhelyeknél kevesebb adót vet ki a kaszinókra az V. kerület

  • narancs.hu
  • 2023. november 16.

Belpol

Egy kis spórolással kedveskednek a kaszinótulajdonosoknak.  

Megint kivételezik a kaszinókkal az V. kerület, miután egy új, maximum díjas építményadó kategóriát hozott létre a fideszes többségű belvárosi önkormányzat, de a kaszinókat kihagyták belőle, nehogy elriasszák őket – írja a Népszava.

A jövő évi építményadóról szóló önkormányzati rendelettervezet szerint az éjfél után nyitva tartó szórakozóhelyeknek a maximálisan kiszabható négyzetméterenkénti 2508 forintot kell fizetnie évente, míg az eddig ezekkel egy kategóriába sorolt kaszinókat kiemelték és önálló kategóriaként határozták meg. Mátyus Bálint fideszes önkormányzati képviselő arra hivatkozva javasolta a kaszinók különválasztását, hogy „a kaszinók nem okoznak olyan többletterhelést a környezetnek, mint az éjfél után nyitva tartó szórakozóhelyek”.

Ennek köszönhetően a kaszinóknak csak 2244 forintot kell fizetni évente, míg az éjszakára bezáró éttermek, boltok, irodák és műtermek után alig valamivel kevesebbet, 2158 forintot kell fizetni négyzetméterenként.

Bár a tervezetet tárgyaló képviselő-testületi ülésen az ellenzéki képviselők rákérdeztek arra, hogy mennyivel több bevételre számíthat az önkormányzat a megemelt adóból, azt a választ kapták a kerületi jegyzőtől, hogy a hivatalnak nem feladata a táblázatkészítés. Arra a javaslatra, hogy a kaszinókat is vegyék be a legtöbbet fizetők kategóriájába, Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület fideszes polgármestere azt mondta, nem ért egyet azzal, hogy olló elv alapján mindenkit a legnagyobb adósávba soroljanak, mondván a szórakozóhelyekre, éttermekre panaszkodnak a legtöbbet az emberek, kifejezetten kaszinóra még nem kaptak bejelentést. Azt is nagyon fontosnak tartotta, hogy tartsák meg a városban azokat a funkciókat, amiből bevétele származik az önkormányzatnak és ne riasszanak el senkit.

A fideszes többségű testület végül megszavazta, hogy a kaszinók jövőre kevesebb építményadót fizessenek, mint a belvárosi szórakozóhelyek.

A Népszava hozzáteszi, az ügyben két fővárosi kaszinó érintett: a Széchenyi téren található Sofitel és a Vigadó utcai Tropicana, a kettő után együtt jövőre 2,9 millió forint építményadót kell fizetni a módosító révén, ha a maximumot kellene fizetniük, akkor ez 3,23 millióra jönne ki, vagyis

a belvárosi önkormányzat 340 ezret spórolt meg a kaszinótulajdonosoknak.

miközben a kaszinókat birtokló cégek tulajdonosai (Garancsi István és Habony Árpád) az idén 20,4 milliárd forint osztalékot tehettek zsebre a 2022-es bevételek után.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.