Magyar Narancs: Az ORTT-vel folytatott többhetes küzdelem után a Sláger Rádió tulajdonosai bejelentették: kivonulnak Magyarországról. Hogyan tovább?
Boros Lajos: Most kaptuk meg a felmondást. (Az interjú november 26-án készült - M. L. F.) Az a legszomorúbb ebben a történetben, hogy pár napja még azt lehetett hallani, ha szűkebb keretek között is, de a Sláger folytatni akarja, esetleg egy fővárosi frekvencián, fokozatosan kiépülő vidéki hálózattal. Azt mondták, ehhez leépítésekre van szükség, az új üzleti terv szerint csak az alkalmazottak harmadát tudná továbbvinni a rádió. Az emberek sétálgattak a folyosón, tördelték a kezüket, a főnökség egyenként elbeszélgetett velük. Többeket elbocsátottak, aztán pár nappal később, a tárgyalások utolsó pillanatában jött az üzenet Amerikából, hogy kivonulnak Magyarországról, és az egész stábot szélnek eresztik. Egy rossz hasonlattal: a túlterhelt hajóról kiteszik egy szigetre a legénység egy részét, majd pár kilométerrel odébb léket kapnak, és elsüllyednek. A "szerencsések" pedig örülhetnek, ha ki tudnak úszni a partra.
MN: Miért döntött így a tulajdonos?
BL: A stáb nem igazán ismeri a menedzsment megfontolásait. Ülünk hattól tízig a mikrofon előtt, mi vagyunk a cég arcai, de az összes lényeges gazdasági-stratégiai döntést tőlünk függetlenül hozzák meg, legfeljebb spekulálni tudunk, hogy mi miért történt. Miközben Magyarországon gőzerővel mentek a tárgyalások, az indianapolisi főnökség (itt található a rádió többségi tulajdonosának, az Emmis Communicationsnak a székhelye - M. L. F.) feltehetően már azon tanakodott, mi lenne jobb, célravezetőbb: küzdeni egy kisebb vételkörzetű frekvenciáért, vagy kivonulni, és a washingtoni kongresszusban szóvá tenni az ügyet.
MN: Furcsa, hogy így határoztak, információink szerint egy lépésre voltak attól, hogy megállapodjanak a Roxy Rádióval.
BL: Egy adott pillanatban úgy volt, hogy már másnap ott kezdünk. Sajnos úgy mentek a tárgyalások, hogy a Roxyban dolgozók semmit nem tudtak az egészről. Legfeljebb kósza híreik voltak arról, hogy másnap lesz-e még munkahelyük. Tőlünk hárman voltak jelen a tárgyaláson: az amerikai, a magyar vezér és a pénzügyi igazgató. Azt hallottam, a Roxy engedett többet, már-már egymás tenyerébe csaptak, amikor jött a telefon az Egyesült Államokból.
MN: Több hazai médium, de a Financial Times és az Economist is arról cikkezett, hogy a pártok a frekvenciapályázat előtt megzsarolták a Danubius és a Sláger tulajdonosait.
BL: Minden jel arra utalt, hogy a két nagy párt felosztotta egymás közt a rádiókat, nagyjából mindkét cégtől ugyanazt követelték. Bizonyítékom nincs, csak a főnöknőm Financial Timesnak adott nyilatkozata. Úgy hírlik, valami elképesztő ajánlatot tettek: állítólag mindkét rádióhoz bekopogtattak, és bejelentették, hogy kérik a forgalom ötven százalékát, továbbá egy-egy hírszerkesztői posztot vagy vétójogot a kinevezésre.
MN: Van bármi jelentősége annak, hogy kié a hírigazgatói poszt egy ötperces hírblokkokat közlő zenei rádiónál?
BL: Az égvilágon semmi, ezért nem is értem, miért ragaszkodtak hozzá. Mondtam is a tulajdonosoknak, hogy ne legyenek skrupulusaik, ígérjék oda. Vagy ígérjenek spotokat, úgyis jön a kampány. Nézzék meg, mi van a nyertes pályázatokban: üzletileg kivitelezhetetlenek. Megmondták felülről, mit kell beleírni, a pályázók meg beleírták. Aztán vagy teljesítik, vagy nem.
MN: Tizenkét év magyarországi ittlét után még meglepődtek ezen az amerikaiak?
BL: A kereskedelmi rádiók indulásakor a Daily Mail Grouppal együttműködve részt vettem a Danubius pályázatának kidolgozásában. Nekem is vannak furcsa tapasztalataim, de ilyen elképesztő elvárásokkal nem találkoztunk. Lehet, hogy voltak háttéralkuk, csak mi nem tudtunk róla - mi a pályázat szakmai részén dolgoztunk. A Slágernek volt egy kiváló vezetője, György Gábor (1996-ban a Magyar Rádió Közalapítvány elnöke, 1997-től 2004-ig a Sláger vezérigazgatója - M. L. F.), aki szót értett a politikusokkal, remek kapcsolatokkal rendelkezett, sok mindent meg tudott oldani. Zseniálisan intézte a különféle panaszokat, az ORTT-s beadványokat. Egyszer Bochkor kiborította a fiókját, ami tele volt megválaszolatlan panaszlevelekkel, feljelentésekkel. Kikaptunk egy levelet, amiben egy egyházi vezető blaszfémiával vádolt minket. György Gábor azonnal válaszolt: egyszerre adott igazat a panasztevőnek, és védett meg minket azzal, hogy elmagyarázta, hogyan működik egy ilyen műsor. Egyszóval nagyon jó kommunikátor volt. Csakhogy később az MSZP színeiben beszállt a politikába, s mivel a Sláger igyekezett fenntartani a függetlenségét, ügyelt a látszatra, szétváltak az útjaik. (2004-ben György a 13. helyen szerepelt a szocialista párt európai parlamenti listáján, jelenleg az Európai Unió budapesti képviseletét vezeti - M. L. F.)
MN: A mostani pályázatnál a rádiónak nem volt ilyen, a politikusoknál lobbizni tudó embere?
BL: Valószínűleg a vezetőség is ügyetlen volt, de normális körülmények között ez nem kellene, hogy problémát okozzon. A politika otrombán viselkedett. Olyan ez, mintha valaki bemenne az utcáról egy étterembe, és elkérné a forgalom felét, különben megharagszik.
MN: Bochkor Gábor azt nyilatkozta, a rádió vezetésének nem volt B terve, biztosak voltak benne, hogy ők nyerik a pályázatot.
BL: A Bumeráng szerződése jövő év végén járt volna le. A pályázatra készülve, hátországának biztosítása érdekében a rádió arra kért bennünket, hogy idő előtt újítsuk meg a kontraktust. Az egyeztetések alatt Heal Edina megkérdezte, milyen más lehetőségünk van még a magyar rádiós piacon. Erre felsoroltunk legalább ötöt. Többek között megfogalmazódott bennünk, hogy beszállunk részvényesként egy helyi frekvenciába, vagy csatlakozunk egy országos hálózathoz. Majd megkérdeztük az amerikai igazgatót, nekik van-e B tervük arra az esetre, ha nem nyernek. Kiderült, hogy nincs. Az amerikaiak hihetetlenül naivak tudnak lenni: mintha abban hinnének, hogy felúszik az Enterprise repülőgép-anyahajó a Dunán, az ágyúit a Parlamentre szögezi, a képviselők kijönnek feltartott kézzel, és átadják az aláírt szerződést. Viccet félretéve, nyilván úgy érezték, övék a legjobb pályázat, a legerősebb ajánlat, győzni fognak. Annyit megtettek, hogy végigfutottak néhány politikuson. Aztán jött az eredményhirdetés, és ott álltak lefőzve: beleöltek egy rakás pénzt a rádiójukba, de frekvencia nem volt hozzá. Ezt követően kezdődtek el a tárgyalások a Roxyval.
MN: Miért nem állítottak össze egy magyar stábot a pályázat levezényléséhez?
BL: Ezt kellett volna tenniük. Mondtuk nekik, hogy segítünk, de nem éltek a lehetőséggel. Az amerikai igazgató felhívott a lakásomon - kétszer kérdeztem meg a nevét, mert azt hittem, hogy Bryan hülyéskedik -, és hosszan mondta, mennyire jók vagyunk, nyerni fogunk. Rám ragadt a lelkesedése, a végén én is optimista voltam, elhittem, hogy ez a pasas valóban tud valamit. Azt hitték, majd tankkal végigmennek a dzsungelen. De nem sikerült, a bozótharcosok győztek. Egyébként az amerikai főnöknek, Jeff Smulyannak azt a tanácsot adtam: tudja meg, valójában ki van hatalmon, és vele tárgyaljon. Nem értem, miért ment el Bajnai Gordonhoz. Ebben a kérdésben a miniszterelnök nem volt kompetens, nincs abban a pozícióban: az MSZP odatette, hogy dolgozzon, aztán ha valami nem tetszik, a szocialistákra jellemző módon kifarolnak mögüle. Helyette valami gazdasági háttérembert kellett volna megkeresni. Ugyanakkor Magyarországon nem szabad nemet mondani. Figyelmeztettem, akármit kérnek, oda kell ígérni, aztán később eldől, hogy tudja-e tartani az ígéretét. Sajnos ez egy ilyen ország, így kell tárgyalni.
MN: Azért a Sláger is bűnben fogant. Az 1997-es pályázaton még Hungária néven indult, hatalmas vállalásokat tett, közszolgálati műsorokat ígért, végül az egészből szinte semmi nem lett.
BL: Hála Istennek, ebből teljesen kimaradtam: 1999-ben mentünk át a Danubiustól a Slágerhez. Később a Sláger megtagadta a frekvenciadíj befizetését, per is volt belőle. Akkor már mi is ott voltunk, nekünk kiabáltak át az utca túloldaláról, hogy mit szemétkedünk. Amikor az amerikaiak bejöttek Magyarországra, az volt az ígéret, hogy két országos frekvencia lesz. Mire elkezdte a sugárzást a Sláger és a Danubius, már két országos hálózat is működött, a Rádió 1 és a Juventus, 30-50 százalékos lefedettséggel. Borult az üzleti terv. Erre jöttek valakik, és azt súgták: tagadja meg a rádió a díjfizetést, majd segítenek. Átejtettek, kiléptek a rádió mögül, ráadásul a Danubius is kiugrott az utolsó pillanatban az egyezségből, és befizette a díját. Három hónapig úgy jártunk be dolgozni, hogy nem tudtuk, lesz-e még adás, van-e még frekvencia.
MN: Most mit terveznek?
BL: Meghallgatunk minden ajánlatot, nem szeretnénk hibázni. Tíz éve csináljuk a Bumerángot, a Sláger végig nyitott volt, szinte az összes ötletünket meg tudtuk valósítani - nagy részük be is jött. Szeretnénk, ha ez a jövőben is így lenne. Rengeteg levelet kapunk a hallgatóktól, én napi három-négyszázra válaszolok. Leírják, hogy mit jelentett az ő életünkben a műsorunk. A reggeli indulást: kávé, vajas pirítós, Bumeráng. Egy hallgatónk tizenegy évesen kezdte el hallgatni, most huszonegy. Lényegében ezen a műsoron nőtt fel. Ilyenkor meg is szoktam kérdezni, hogy rendben van-e a szexuális élete. Merthogy sokszor mondogatták, hogy károsan befolyásoljuk a gyermekek szexuális fejlődését. Hat éve kizártuk a politikát a műsorból, erre valaki a parlamentből kinyúl, és elveszi több millió ember kedvenc rádióját. Mióta ez a frekvenciaválság tart, bár cinikus pasas vagyok, párszor elsírtam magam. A búcsúkoncerten teljesen kész voltunk a felénk áradó szeretettől. Ugyanakkor a közönségből néhányan el akartak menni, felgyújtani a Neót, úgy kellett leállítani őket. Persze a politika is azonmód rárepült a dologra. Bejelentkezett Seres Mária, de kaptunk levelet az SZDSZ-ből és az MDF-ből is, írták, hogy mellettünk állnak, disznóság, ami velünk történt. Aztán hívtak telefonon, hogy mikor jöhetnek be a műsorba. Ez már csak így működik.
MN: Mégis, hol folytatják?
BL: A stáb tizenöt fős. Ez egy manufaktúra, itt mindenkire szükség van, nem szeretnénk senkitől sem megválni. Sokat számítanak a munkakörülmények is: mindenkinek három monitorja van, három embert tudunk egyszerre adásba adni, be tudjuk keverni külön a skype-ot is. Ha kapunk egy stúdiót, ahol egy darab számítógép van, nem fogjuk tudni megcsinálni a műsort. Nagy valószínűséggel az egyik országos rádióhoz csatlakozunk, kizárásos alapon a Neóhoz. (A Class a reggeli sávba már átvette a Danubius stábját - M. L. F.)
MN: Mit szólnak ehhez majd azok a hallgatók, akik pár napja még fel akarták gyújtani a Neót?
BL: Mostanság olyan leveleket kapunk, hogy mindegy, kihez csatlakozunk, mehetünk akár a Neóhoz is, csak hallhassanak már minket.
MN: Az Index értesülése szerint ötvenmillió lelépési pénzt kért a Sláger az önöket szerződtetni akaró rádiótól.
BL: Marhaság. Az Indexnek rosszak az értesülései, ott valószínűleg egy gegmen szerkeszti a híreket. Azt is megírták, hogy leszerződtünk már a Juventusszal, vagy hogy Bocsi a TV2-n folytatja. Valaki terjeszti ezeket az álhíreket, és akad olyan orgánum, amelyik beveszi.
MN: Közel állnak a megegyezéshez a Neóval?
BL: Még szóba jöhet más megoldás is. Felajánlottak nekünk egy teljes budapesti frekvenciát. Felvetődött, hogy legyártjuk a műsort, felpakoljuk egy szatellitre, majd aki akarja, megveszi, és adásba adja. Az egyik reklámblokkot felhasználhatja, a többit megtartanánk magunknak. Így kizárnánk az elszámolási vitákat.
MN: Minden csoda három napig tart. Ha túl sok ideig áll a műsor, veszíthet a népszerűségéből.
BL: Ez attól is függ, hogy mennyire látszódunk az átmeneti időszakban. Az interneten százötvenezer embert értünk el. Folytattam a Lali királyt, nem hagyhattam ki egy ilyen lehetőséget. Lubickoltunk a trágárságban - na persze, az interneten nincs ORTT -, nem voltak hírek, nem volt reklám, addig csináltuk, amíg el nem fáradtunk. Ebben is vannak tartalékok, ugyanakkor sokat számít a médiajelenlét. Ha a napokban megegyezünk valamelyik adóval, akkor sem tudunk januárnál előbb adásba menni, viszont lehet mondogatni, hogy már csak harminc nap van hátra, már csak huszonkilenc és így tovább. Indulhat a hallgatók toborzása.
