Az egyetemek idei állami támogatása körül kialakult vitában egymást látszólag teljesen kizáró állítások hangzanak el. Beszélnek 50-60 százalékos hiányról egyes szakoknál, a Fidesz meg azt mondja, hogy Magyar Bálint oktatási kormányzata a csőd szélére sodorta az intézményeket. A minisztérium szerint érthetetlenek a tiltakozások; azzal érvelnek, hogy egy fillérrel sem adnak kevesebbet, mint tavaly.
A finanszírozási rendszer évek óta tervezett átalakítása olyan átláthatatlan helyzetet teremtett, amelyben bárki megfogalmazhat olyan, a fentiekhez hasonló részigazságokat, melyeket legfeljebb a pénzügyi helyzet alapos ismertetésével lehet cáfolni. Amire viszont soha senki nem szokott odafigyelni.
Az alábbiakban a minden szempontból állatorvosi lónak tekinthető ELTE példáján megkíséreljük bemutatni, miről van szó. Az intézmény 2004-ben majdnem 17 milliárd forintot kap, ami 200 millió forinttal több, mint a 2003-as támogatás tényleges összege. A növekedés azonban olyan tételekből származik, amelyek csak "keresztülfolynak" az egyetemen: például a hallgatói juttatások megemelt összegéből, ami nem a többletjuttatások, hanem a hallgatói létszám növekedése miatt lett nagyobb. Ezen összegeket az ELTE csupán továbbítja diákjainak.
A 2003. évi eredeti előirányzathoz képest mintegy 300 millióval kevesebb volt a tényleges bevétel, a 2004-es előirányzat pedig ehhez képest nő 1 százalékkal - azaz eleve csökkentett bevételhez viszonyítja az Oktatási Minisztérium (OM) az ideit, amelyről már most tudható, hogy nem fog teljesülni. Az árvízkárokra májusban lecsípett egy százalék, a költségvetési intézményektől tavaly óta megvonandó évi 2,5 százalék csökkenti az ELTE bevételét, továbbá a Draskovics-féle 120 milliárdos takarékossági programból is bizonyosan "jut" egy-két millió mínusz az egyetemre.
Ha tehát a tényleges támogatást vesszük, a 11 982 millió forint hajszálnyival kevesebb, mint a tavalyi év hasonló összege (12 020 millió). A minisztérium tehát igazat mond: a támogatás nem, illetve csak minimális mértékben csökkent. Erre célzott Stark Antal gazdasági helyettes államtitkár, amikor az egyes szakok 50-60 százalékos hiányát firtató kérdésünk miatt a képzési támogatás adatait tartalmazó táblázathoz utasított minket, illetve az őt felkereső Hallgatói Önkormányzatok vezetőit is e dokumentum tanulmányozására buzdította.
Csakhogy ott egy olyan számsort is láthatunk, miszerint egy szociológia szakos diák képzésére a tavalyi 585 ezer helyett idén 220 ezret fordítanak (63 százalékos csökkenés), a természettudományi és az informatikai szakok diákjai után csak 380 ezer jár (35 százalékos csökkenés), jelentősen kevesebbet számolnak a jogászok és a bölcsészek után is, a jövendő gyógypedagógusokat pedig egyenesen kiverheti a hideg veríték annak láttán, hogy képzésüket az eddigi 1 millió 220 ezer forint helyett alig 480 ezerből kellene megoldani (61 százalékos csökkenés).
A számok mögött
Akkor most a támogatás kevesebb, vagy (mint az OM állítja) nem? A megoldás a következő: egy belső számítási módról van szó, aminek nincs közvetlen köze a képzésre ténylegesen fordítandó összegekhez. Az előbbi adatokat az oktatási norma kiszámításához használták, amelyet a tudományos normatíva egészít ki. Ez utóbbi a kutatás, a tudományos minősítésű oktatók és a doktoranduszképzés fedezete. És emellett egy új normát is megállapítottak, mely korábban nem létezett: az épületek működtetésére szolgáló fenntartási támogatást. Mivel a végösszeg a költségvetési helyzet miatt ugyanannyi maradt, a fenntartási támogatást csak úgy lehetett bevezetni, hogy az erre fordítható pénzt lecsípték a képzésből - innen a valóban riasztó számok. Egyszerűbben fogalmazva: eddig nem könyvelték külön a villanyszámlát, ezután pedig igen.
A (fentiekben vázolt) háromcsatornás rendszer bevezetésére 2002 óta készül a tárca: számos elemzés, felmérés alapján alakult ki a szisztéma, és a minisztérium tavaly minden egyetemre, főiskolára elküldte a koncepciót, amit véleményeztetett a rektori konferenciával, a gazdasági főigazgatói egyesülettel és még számos más felsőoktatási testülettel - mondta lapunknak Stark Antal. Az államtitkár szerint "a finanszírozás új rendszere ismert volt, általános elfogadottságnak örvendett". Tegyük hozzá: a háromcsatornás rendszer elméleti helyességét kevesen vitatták, arról azonban nem volt szó, hogy ez nem jár majd együtt új források bevonásával.
Fokozza a zűrzavart, hogy a képzési norma kiszámításához használt sávokat egységesítették. A több évtized alatt kialkudott és kiszámolt képzési normatívákat három szintre vonta össze az OM valamelyik hivatalnoka. Az összes bölcsész, szociális és társadalomtudományi szak a legolcsóbb kalapba került, az agrár- és természettudományos szakok a középsőbe, az orvosi és a művészeti a legmagasabba. (Lásd a táblázatot a nyomtatott újságban.) A képesítési követelményrendszer és annak forrásigénye viszont nem változott.
Einstand
Rudas Tamás, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja így kommentálta a módosulást: "Nehéz megérteni, hogy ha december harmincegyedikén egy szociológus és egy matematikus képzésére az adófizetők pénzéből még pont ugyanannyit adott a minisztérium, akkor mivel indokolja, hogy január elsejétől hetven százalékkal többet ad a matematikuséra, mint a szociológuséra."
Az egyes szakoknak az új számítási rendszerből eredő tényleges hiányát úgy állapíthatjuk meg, hogy a csökkentett oktatási támogatást a tanári szakoknál kiegészítjük a gyakorlati normatívával: vagyis egy angol szakos hallgató nem 220 ezret, hanem 340 ezret, egy gyógypedagógus pedig nem 480 ezret, hanem 600 ezret "ér" - pontosabban az OM szerint ennyibe kerül a képzése. Ehhez adódik hozzá a tudományos normatíva. A látszólagos elvonás tehát "mindössze" harminc-negyven százalékos. Összegyetemi szinten az oktatásra fordítható pénz 6,75 százalékkal csökkenne, ha az előirányzatot követnék. Emlékeztetőül: a Bokros-csomag megszorításai 5 százalékosak voltak.
Ingyenes vagyonkezelő
Rák György, az ELTE gazdasági főigazgatója szerint mondvacsinált problémáról van szó. Az intézmény igazi gondja nem az, hogy milyen alapon számolják ki a minisztériumban ugyanazt az adott nagyságú támogatást, hanem az, hogy ez az összeg éppen csak elég a bérek kifizetésére. Tavaly az egyetemnek majdnem 5 milliárd forintnyi saját bevétele volt, így sikerült elérni, hogy nem alakult ki hiány a költségvetésükben. Vagyis az állam egy fillért sem tud költeni az épületek fenntartására és az oktatás minőségének fejlesztésére - ez teljes egészében az egyetemre hárul. Ez már a 90-es évek eleje óta így van, s a helyzet a tömegoktatás bevezetésével csak romlott. Az egyetem azóta egyfajta ingyenes vagyonkezelőként fenntartja az épületállományt, és a költségtérítésesek pénzéből egészíti ki az államilag finanszírozott hallgatók "ingyenes" oktatását, miközben csak korlátozott lehetőségei vannak saját bevételei növelésére a törvényi előírások miatt.
Az egyetemi autonómia miatt a minisztérium nem szólhat bele, hogyan osszák el az egyes karok egymás között a támogatást. Szerintük az ilyen vitákat az egyetem vezető testületeinek kell rendezniük, arányosan elosztva a számolási mód miatt keletkező látszólagos hiányt. Rák György is ezt tartja az egyedül lehetséges megoldásnak, igaz, ez meglehetősen kellemetlen helyzeteket teremt: "Egyes karok úgy fogják érezni, tőlük vesszük el a pénzt, hogy a másik kar hiányait pótoljuk. Én mindig azt próbálom megértetni mindenkivel: egymás zsebében turkálunk, vagyis senki nem járhat jól, amíg a pénz ugyanannyi marad." Az ELTE jövő évi költségvetésének belső elosztását tehát továbbra is a képzés tényleges költségeinek figyelembevételével próbálják kiszámolni, azaz egyetlen kar vagy szak sem kerül válságos helyzetbe.
Az idézett számok alapján az ELTE karain és szakjain megindult a számolás. "Necces, hogy ki tudjuk-e gazdálkodni a hiányt" - fogalmazott Könczei György, az ELTE Gyógypedagógiai Karának főigazgatója. A minisztériumi formula alapján számított hiány 330 millió forint, a kar a továbbélés reményében az egyetemi karok szolidaritásában bízik. Egy kari tanácsi határozat értelmében "először a dologi kiadásokat kell visszafogni, utána az óraadói keretet, majd - ha szükséges - a negyed- és félállású oktatók bérét". Rudas Tamás, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja kifejtette: "Az óraadók számát rendkívül drasztikus mértékben lecsökkentettem, pedig az órakínálatot az itt dolgozók nem tudják teljesen biztosítani. Nem az a probléma, hogy nincs alkalmas oktató, hanem évtizedek óta nem bővült a létszám, s ezt a létszámot sem lehet kifizetni. Mindenféle dologi kiadást leállítottam, egy-két hónapig működünk abból, hogy van tartalék, a papírt nem naponta vásároljuk. Mindenféle pénzt kénytelen voltam központosítani."
Az ELTE Társadalomtudományi Karán a minisztériumi formula alapján számolt összes állami támogatás 263,5 millió forint, miközben csak a bérköltség 390 millió: az állami támogatás szeptemberre elfogy. A kar saját bevétele a százmilliót közelíti, de 117 millióra nem tudják feltornászni. A további bevételnövelésnek gátat szab, hogy már a finanszírozott képzésben részt vevőknek sem tudnak termet biztosítani, a költségtérítés inflációt meghaladó emelését pedig törvény tiltja. "Ilyen anyagi feltételek mellett a kar nem tud gazdálkodni" - mondta Rudas Tamás, majd hozzátette: "A minisztérium kidolgozott egy új finanszírozást, hogy hallgatónként mennyit ad a képzésért. Csakhogy a formulához azt az üzenetet fűzi, hogy ne tessék azt figyelembe venni. Függetlenül attól, hogy a formula jó vagy sem, ezt elfogadhatatlannak tartom. Lehet mondani, hogy ennyit adok egy egyetemnek, és osszák el, vagy lehet mondani, hogy ennyit adok hallgatónként, mert az én végtelen bölcsességem szerint ennyi jár, de akkor tessék azt betartani. Ennek a felülírása sem jogilag, sem politikailag, sem morálisan nem elfogadható."
Egy jól előkészített reform
"Nagyon komoly gond lehet az egyetem belső információáramlásával, ha azt kérdezik, miért csak december 22-én értesítettük az egyetemet a változásokról. A finanszírozási rendszer változását még soha nem készítették elő ilyen alaposan, mint most" - mondta lapunknak Stark Antal. A felsőoktatás reformjának koncepciójáról tavaly nyár óta élénk vita folyik, és az átalakításnak már a kilencedik változata van fent az OM honlapján. A háromcsatornás finanszírozási rendszer az egyetemek többségének tetszik, de a májusi elvonás és a költségvetési hiány nyilvánvalóvá válása után december elejére már sejteni lehetett: a több ezúttal sem lesz több. Pontos összegekről, a finanszírozás módjáról senki nem tudott semmit: a hetente, sőt naponta változó táblázatok és tárgyalások alapján csak sejteni lehetett, hogy egyes szakokon jelentős megvonások lesznek. Az ELTE végül egy december 22-i, Magyar Bálint által szignózott levélből értesült az új finanszírozási formula részleteiről, és az egyes szakokat letaglózó harminc-negyven százalékos forráshiányról. Az alulfinanszírozás következményeitől tartva az ELTE és több más egyetem hallgatói tiltakozó aláírásgyűjtést szerveztek: a leginkább sújtott szociális és gyógypedagógiai szakok pedig erős lobbizásba kezdtek. A tiltakozó hallgatói önkormányzatok (HÖK) képviselőit január 15-én fogadta a miniszter, a sajtót is a tárgyalóba csődítve. A HÖK-vezetők orra alá itt egy újabb táblázat került, ami nem volt összhangban a december 22-i levéllel. A tárgyaláson Magyar Bálint elismerte: a szociális szakok és a gyógypedagógia esetében elszámolták magukat, s e szakok megemelt oktatási normatíváját vezették át a táblázatba. A sajtótájékoztatón csak arról nem esett szó, hogy a normatíva emelését a természettudományi szakok támogatásából csípték le. "Egészen felháborító az a cinizmus, hogy a lobbizóknak elvesznek a szintén rossz helyzetben lévők rovására" - fogalmazott az egyik egyetemi vezető. Az intézmények az új táblázatot két héttel a nyilvánosságra hozatala után sem kapták meg, az egyetemi vezetők pedig a hallgatókon keresztüli üzengetést nem tekintik sem hivatalosnak, sem úriemberhez méltónak. A vidéki intézmények egy részénél sem tudtak nyilatkozni a finanszírozás megváltozásának következményeiről, mivel várják a végleges számokat.
