A Fidesz és a kettős állampolgárság - Elvarrni az egyik szálat

Belpol

Az Országgyűlés alakuló ülésén a második Orbán-kormány sajtóhírek szerint nyolc törvényjavaslat benyújtására készül. A módosítások egyike a kettős állampolgárság megszerzésének a szabályait érinti.
Az Országgyűlés alakuló ülésén a második Orbán-kormány sajtóhírek szerint nyolc törvényjavaslat benyújtására készül. A módosítások egyike a kettős állampolgárság megszerzésének a szabályait érinti.

Az ún. nemzetpolitikai kérdéseket a tervek szerint az általános miniszterelnök-helyettesi poszt várományosa, Semjén Zsolt kereszténydemokrata pártelnök viszi majd, aki többször is kijelentette, mennyire fontos számára az ügy rendezése. Ennél is lényegesebb azonban, hogy a Fidesz vezetői, köztük Orbán Viktor is, a kudarcos 2004. december 5-i állampolgársági népszavazás után újra és újra biztosították a határon túli magyar embereket a kettős állampolgárság megadásáról. A kétharmados többség birtokában semmi akadálya a gyors törvénymódosításnak. Figyelemre méltó mozzanat ugyanakkor, hogy a kormányzati felelősség tudatában az utóbbi hetekben az ügyben potens személyiségek - Orbán Viktoron kívül Martonyi János volt és leendő külügyminiszter, valamint a Fidesz szomszédságpolitikájánál a kezdetektől bábáskodó Németh Zsolt - igencsak egyértelműen nyilatkoztak a tárgyban. Különösen Martonyi és Németh megszólalásaiból derült ki világosan, hogy az állampolgársági törvény megváltoztatása nem jár együtt a választójogi törvény átszabásával, vagyis azzal, hogy a leendő törvény alapján magyar állampolgárrá váló határon túli magyarok automatikusan megkapnák a szavazati jogot is. "Mindig hangsúlyoztuk, hogy ez az egész kérdés nem a szavazati jogra összpontosul" - mondta Martonyi a Reutersnek két hete. Kijelentése a jelenre nézve biztató, a múltra vonatkoztatva viszont némileg félrevezető.

A kettős állampolgárság ügyét időről időre felmelegítő politikai vagy civilszervezetek általában több dolgot is összezagyváltak az elmúlt két évtizedben. Például a szomszédos országokban élő magyaroknak tömegesen megadandó állampolgárság kérdése, bármily hihetetlen, a kilencvenes években nemegyszer összemosódott a tartósan vagy akár csak az országgyűlési választások napján külföldön tartózkodó magyar állampolgárok azon gondjával, hogy miképpen gyakorolhassák alapvető állampolgári jogaikat. Azt pedig, hogy a kettős állampolgárság követelését olykor semmi más nem motiválta, mint a Romániában, Szerbiában és Ukrajnában élő magyarok félelme az országukkal szembeni szigorú nyugati vízumpolitikától, általában patetikus nemzeti szólamokkal leplezték. Amik persze ettől függetlenül is mindig jelen voltak afféle ultima ratióként, miszerint a határon túli magyaroknak adandó kettős állampolgárság volna a kárpótlás Trianonért és a történelemért. (Erről szólt a 2004-es népszavazás is - lényegét az a plakát érzékeltette a leghívebben, amely a Nagy-Magyarország kontúrjába foglalt "igen" szót ábrázolta.)

Mindenekelőtt nem árt ismét rögzíteni: az évtizedes kínlódás célja nem a kettős állampolgárság bevezetése - ez az intézmény ma is létezik a magyar jogban -, hanem az, hogy a szomszédos országokban élő magyarok a saját állampolgárságuk mellé különösebb hercehurca nélkül juthassanak magyar állampolgársághoz is. A vonatkozó, hatályos törvény értelmében a kérelmező akkor válhat magyar állampolgárrá, ha legalább nyolc évig folyamatosan itt élt, büntetlen előéletű, nem folyik ellene büntetőeljárás, megélhetése és lakóhelye Magyarországon biztosított, honosítása nem sérti az ország érdekeit, továbbá alkotmányos alapismeretekből magyar nyelvű vizsgát tett. Azoknak, akik magyar nemzetiségűnek vallják magukat, és felmenőjük magyar állampolgár volt, a törvény értelmében csak egy év itt lakást kell igazolniuk - a többi feltétel alól azonban ők sem mentesülnek. A magyar nemzetiségűek kérelmének elbírálása az idők folyamán egyszerűsödött és mind rugalmasabbá vált, de automatizmusról természetesen soha szó nem volt. Alapvetően tehát olyan ügy ez, aminek a megoldása normális esetben puszta jogtechnikai probléma lenne. Ehelyett azonban az átpolitizáltság, a megemésztetlen, anakronisztikus történelmi "érvek" miatt olykor hisztériába hajló "vitává" alakult belföldön és Magyarország közvetlen környezetében egyaránt.

A kettős állampolgárság ügye az 1998-as országgyűlési választások kampányáig nem befolyásolta döntően a belpolitikát, még ha időnként akkoriban fajsúlyosnak vélt tényezők vetették is föl - az MDF radikálisaitól kezdve a MIÉP-en át a Magyarok Világszövetségéig (MVSZ) (részletesen lásd: Mögöttes szándék, Magyar Narancs, 1998. április 16.).

Fordulópont

A "bárhol is élő" magyaroknak alanyi jogon megadandó állampolgárság ügyét 1996 után kezdte ismét forszírozni a Magyarok Világszövetsége: akkori elnöke, Csoóri Sándor hol egyértelműbben, hol köntörfalazva, szervezetbéli riválisa, Patrubány Miklós viszont nagyjából azzal a tartalommal, mint a 2004. decemberi népszavazás idején. Az érvek és ellenérvek is lényegében ugyanazok voltak. A "nemzethez" tartozás elismerésének, a történelmi sérelmek helyreütésének érzelmi indokai, illetve a néhány európai ország gyakorlatára való hivatkozás álltak szemben azzal a megközelítéssel, amely szerint az állampolgárság kritériuma nem köthető olyan szubjektív szemponthoz, mint amilyen a személyes önazonosság részét képező nemzeti hovatartozás. E "vitában" megválaszolatlanok maradtak az olyan, az állam életét alapvetően meghatározó gyakorlati kérdések, hogy a leendő (elsősorban határon túli magyar) kettős állampolgárok hol adózzanak, vagy hol teljesítsék sorkatonai kötelezettségüket. Ez utóbbi szempont az uniós csatlakozással, illetve a sorkatonaság itthoni eltörlésével okafogyottá vált, noha a szavazati jog esetleges megadása miatt az adófizetés szempontja a későbbiekben is lényeges lesz.

Az ügy belpolitikai problémává csak azután nőtte ki magát, hogy egy kormányzásra is esélyes párt kampánytémává tette. Az 1994-es választási kudarca után a jobboldali térfél meghódítására törekvő Fidesz először az 1996-os román-magyar alapszerződés vitájában ment szembe korábbi önmagával, illetve azzal a konszenzusos állásponttal (és politikai realitással), mely szerint a hőn vágyott uniós és NATO-csatlakozás föltétele a szomszédsági politika szerződéses konszolidálása. A Fidesz számára azonban a határon túli magyarok ügye egyike volt azon témáknak, amelyek segítségével egyértelművé tehette a jobboldali választók előtt "nemzeti" elszántságát és elkötelezettségét. (Ne feledjük, ekkortájt a Torgyán-féle Kisgazdapárt népszerűségi mutatói igen magasak voltak.) A párt nemcsak az alapszerződést támadta (mondván, hogy Horn Gyula miniszterelnök valójában a választásra készülődő Ion Iliescu államfőt segíti), hanem a határon túliaknak megadandó különleges státusz törvénybe foglalását is ekkor kezdte nyomatni. A kettős állampolgárság ezzel bekerült a politika fősodrába, és az egyik olyan téma lett, amelynek fölmelegítésével a jobboldal (a Fidesz), ha érdeke úgy kívánta, újra meg újra védekezésre és magyarázkodásra kényszeríthette baloldali és liberális riválisait.

Hozott vagy vitt?

Gondot azonban a Fidesznek is okozott. Kormányzásának négy éve a kettős állampolgárság ügyében voltaképpen úgy is leírható, mint a folyamatos visszakozások története. Hiába keltett nagy várakozásokat - jobboldali ellenzékként - határon túli és inneni híveiben, a kormányhatalom birtokában csak pár szimbolikus gesztusra és az eredeti sugallatokhoz képest jóval visszafogottabb intézkedésekre futotta. Legkésőbb az ezredfordulón, a határon túli magyarok jogállását kodifikálni óhajtó kedvezménytörvény kimunkálásakor világossá vált például, hogy Orbán Viktorék nem szándékoznak megadni a kettős állampolgárságot (bár az egyik vajdasági magyar párt ezt kifejezetten kérte), hanem a nemzetközi szerződéseknek megfelelő jogszabályokban gondolkodnak (lásd: Nemzettestépítés, Magyar Narancs, 2000. augusztus 24.). Az ötletbörzén minden előkerült az ún. külhoni állampolgárságtól a hosszú lejáratú vízumig. A készülő státusztörvényt például az RMDSZ azért tartotta súlytalannak, mert az abban megadni kívánt előnyök (például utazási, művelődési, munkavállalási kedvezmények Magyarországon) már léteznek, és nekik inkább útlevél kellene - addig is, amíg Románia be nem lép az unióba.

A kormány 2000. december elején öntött tiszta vizet a pohárba, amikor Németh Zsolt külügyminisztériumi politikai államtitkár a Magyar Nemzetben kijelentette: bár "az Orbán-kormány a maga részéről készen áll arra, hogy a kettős állampolgársággal kapcsolatos gondolkodásban partner legyen", a kettős állampolgárság megadása nem jöhet szóba egyrészt a nemzetközi jogi környezet, másrészt amiatt, mert a bevezetése kezelhetetlen migrációs folyamatot indítana el. Az igazi vesszőfutás azonban a román féllel kötött kétoldalú szerződés 2001. végi ratifikálása után kezdődött (amely például valamennyi romániai állampolgárra kiterjesztette a kedvezménytörvény munkavállalási passzusát), hiszen az addig szívóágon lévő MSZP ekkor talált értékelhető fogást a Fideszen. (És e lehetőséget xenofób kampányával ki is használta.)

A kedvezménytörvény a Fidesz felől nézve felemás eredménnyel járt: érzelmi-szimbolikus jelentősége vitathatatlan volt, de gyakorlati haszna alig valami, a soros választási kampányban pedig inkább vitt, mint hozott szavazatokat. Ugyanúgy, ahogyan a két évvel későbbi kétkérdéses népszavazás is: a Patrubány vezette MVSZ állampolgársági mozgalma kezdetben azzal együtt sem keltett különösebb föltűnést, hogy népszavazási kérdésüket az Országos Választási Bizottság hitelesítette. ("Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással - kérelmére - magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. paragrafusa szerinti 'Magyar igazolvánnyal' vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?") Politikai kérdéssé ismét azért válhatott, mert az új miniszterelnök lendületét fékezni próbáló Orbán Viktor újfent a magyarságügyet találta a legalkalmasabbnak terve végrehajtására. Ma már nyilván kevesen emlékeznek rá, de korántsem volt egyértelmű, hogy a Fidesz végül beáll az általa egyébként mélyen megvetett és alig titkoltan román titkosügynöknek tekintett Patrubány Miklós mögé. Orbánnal ellentétben Kövér László azon a véleményen volt, hogy politikai hiba volna Patrubány akciójához asszisztálni, mivel rossz és káros a kérdésfölvetés, továbbá az ügy megoszthatja a Fidesz szavazóbázisát is. Tény, már a státusztörvény idején szembesülni kellett az akkori Fidesz-kormánynak azzal, hogy a magyarországi választók általában a diplomáciai eszközöket tartják alkalmasnak a határon túli magyarok megsegítésére, az anyagi dotáció mértékét ellenben eltúlzottnak vélik. Az MSZP kampánya éppen erre a hangulatra, valamint a "23 millió román munkavállaló" sulykolásával egyszer már bejött egzisztenciális félelmekre alapozva lett relatíve sikeres, amennyiben az állampolgársági népszavazás az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett. (Igennel a teljes választókorú népesség ötöde sem voksolt.) A Fidesz - belátva, hogy a magyarságkérdés mozgósító ereje felettébb csekély - a népszavazás másnapján hosszú időkre lehasadt az ügyről, s helyette a szociális problémák felé fordult. Ám hogy szűk körben változatlanul agyalhattak a dolgon, arra Mikola István nevezetes, 2006-os kampánybeli elszólása utal: Mikola a remélt győzelem után a határon túli magyaroknak megadandó állampolgársággal és szavazati joggal gondolta évtizedekre bebetonozni a Fidesz kormányzását.

Végjáték vagy új kezdet?

A kettős állampolgárság megadását - pontosabban a határon túli magyarok egyéni kérelemre történő egyszerűsített honosítását - a Fidesz az idei kampányban pusztán magától értetődően rendezendő ügyként említette, különösebben nem foglalkozott vele. Ez, valamint Martonyiék nyilatkozatai arra utalnak, hogy az új kormány minél gyorsabban és minél kisebb kül- és belpolitikai feszültséget keltve igyekszik lezárni az ügyet. A jóindulatú olvasat szerint a Fidesz minden érintett számára elfogadható megoldást kínál az évtizedes problémára (könnyen megszerezhető állampolgárság igen, szavazati jog és szociális juttatások nem). A másik olvasat szerint viszont tipikus fideszes dilemmáról van szó: hogyan lehetséges kormányra kerülve hűteni az ellenzéki pártként keltett irracionális várakozásokat?

Neked ajánljuk