A forint meggyengülése: Támadás az erős szélen

szerző
Pozsonyi Aranka
publikálva
2003/3. (01. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Öngyilkos spekulációs rohamot indítottak ismeretlen, de minden bizonnyal külföldi befektetői körök a magyar forint ellen. A spekuláció a forint erősítésére irányult, az "ellen" szó alkalmazása mégis helyénvaló, hiszen egy ilyen akció méretes felfordulást idéz elő a pénzpiacon, ami aligha tekinthető kedvező jelenségnek. A támadás politikai felhangoktól sem mentes három napja alatt, úgy tűnik, teljes volt az egyetértés a jegybankelnök és a pénzügyminiszter között. Az itt következőkben mi sem azt feszegetjük, hogy a hónapok óta tartó erős forint/gyenge forint vitában kinek van igaza - pusztán a drámai események krónikáját rögzítjük.

Öngyilkos spekulációs rohamot indítottak ismeretlen, de minden bizonnyal külföldi befektetői körök a magyar forint ellen. A spekuláció a forint erősítésére irányult, az "ellen" szó alkalmazása mégis helyénvaló, hiszen egy ilyen akció méretes felfordulást idéz elő a pénzpiacon, ami aligha tekinthető kedvező jelenségnek. A támadás politikai felhangoktól sem mentes három napja alatt, úgy tűnik, teljes volt az egyetértés a jegybankelnök és a pénzügyminiszter között. Az itt következőkben mi sem azt feszegetjük, hogy a hónapok óta tartó erős forint/gyenge forint vitában kinek van igaza - pusztán a drámai események krónikáját rögzítjük.Alighogy Áder János, a Fidesz ügyvezetője felszólította a pénzügyminisztert: ugyan, nevezné már meg, kik állnak a forintot gyengítő spekuláció mögött, rohamra indultak a magyar fizetőeszköz erősítésére bazírozó nemzetközi spekulánsok. Mintegy 4 milliárd (mások szerint ennél is több) eurót megmozgatva, jelentős forintvásárlásokkal folyamatos és nagy összegű intervencióra kényszerítették a Magyar Nemzeti Bankot (MNB). Azt remélték - utólag bátran állíthatjuk, értelmetlenül -, hogy ennek következtében az MNB kénytelen lesz kiszélesíteni vagy eltolni a forint árfolyamsávját (a mindenkori árfolyam ingadozási tartománya jelenleg a sávközéptől vett ±15 százalék), azaz a jegybanknak a sáv szélén, 234,69 forinton eladott eurójukat később olcsóbban vehetik vissza. Az elképzelés nem jött be.

Az ilyen támadások mögött általában úgynevezett hedge fundok állnak. Ezek nagy kockázatú, de nagy haszonnal kecsegtető befektetési társaságok, amelyek arra szakosodnak, hogy kisasolják a nemzetközi pénzügyi rendszer gyenge pontjait, és lecsapjanak. Magyarország esetében valószínűleg úgy látták, hogy az MNB, amely még a sáv szélét elérő forint mellett is azt kommunikálta, hogy nem kell csökkenteni a kamatokat, jelentős tőkebeáramlás esetén hagyni fogja a sávon túl is erősödni a forintot, de semmiképpen nem nyúl a kamatokhoz.

Másképp történt. A forint már napok óta pedzegette a sáv szélét, azután szerdán valakik elkezdték euróval kitömni az MNB-t, amely már szerdán, a sáv szélén simán megvásárolt mintegy egymilliárd eurót. Ez az árfolyamsáv lényegéből adódó kötelessége az MNB-nek: az árfolyamsávos rendszerben ugyanis a központi bankok vállalják, hogy ha a nemzeti valuta eléri ingadozási sávjának valamelyik szélét, akkor azon az árfolyamon vesznek vagy eladnak devizát. Ha a nemzeti valuta az erős oldalon éri el a sávot - mint az esetünkben történt -, akkor devizát - esetünkben eurót - vesznek forintért, korlátlan mennyiségben.

De miért teszi ezt a jegybank?

Azért, hogy olyan eurókeresletet vagy forintkínálatot teremtsen a pénzpiacon, ami mellett nem jöhet szóba a sávszélinél erősebb árfolyam. A pénz ugyanis - némiképp leegyszerűsítve - éppen olyan áru, mint bármi más: van neki kereslete és kínálata. A kereslet és a kínálat a pénzpiacokon, a bankközi devizapiacon és az árutőzsdén találkozik egymással. Ez egy virtuális tér, nincsenek benne böhöm nagy pénzszállító autók meg fegyveres őrök, és pláne nincsenek kisasztalon eurót meg forintot áruló fejkendős nénik. Vannak viszont telefonok és képernyők, azokon lógnak a traderek és nyomják a gombokat, irgalmatlan összegeket pötyögve a számítógépekbe. Minden egyes üzlet - pláne, ha a szokásosnál is nagyobb összegről szól - mozgatja az árfolyamot. Ha valaki Londonban beüti, hogy venne pár száz millió forintot 235-ön, és van, aki ennyit el tud és el is akar adni neki, akkor az árfolyam, ha pillanatokra is, de 235 forint lesz.

E piacon adják-veszik a pénzt azért, mert kell, és adják-veszik azért, mert keresni akarnak rajta. Egy importőrnek például euróra van szüksége azért, hogy ki tudja fizetni az euróban kiállított számlát. Valaki más viszont, egy exportőr, mondjuk, a kivitt termék után kapott eurót akarja forintra váltani, hogy kifizethesse a munkásait. Ha valaki pedig a pénzek adásvételén keresni akar, akkor őt spekulánsnak hívjuk. Nélkülük ez a piac egy kalap kutyagumi lenne. Ha valakinek kell valamilyen pénz, ők mindig tudnak adni, mert sokan vannak. Nélkülük hektikus lenne az árfolyam, mert nem lenne likviditása, azaz azonnali fizetőképessége a piacnak. A spekuláns nyerhet és veszíthet pénzt a kamaton és az árfolyamon. Az árfolyamon úgy, hogy olcsón vesz és drágán ad el, a kamaton úgy, hogy az egyik devizán magasabb a reálkamat, mint a másikon. A két dolog persze keveredik, van úgy, hogy szegény speki elveszti az árfolyamon, amit nyert a kamaton. De a spekuláció nem eleve az ördögtől való - olyan a piacnak, mint kukac a földnek. Más tészta, hogy van a spekulánsnak egy ritka fajtája, amelyik nem elégszik meg a pénzügyi folyamatok kiegyenlítésén kereshető lével, hanem - miután hatalmas pénzek fölött diszponál - megpróbálja ezt a piacot megcsinálni magának. Odamegy, jó sok pénzzel taszajt egy nagyot azon a piacon, ami - a speki szemével nézve - szerencsés esetben tovalendül, aztán amikor megáll, lekaszálja a hasznot. Ilyesmit akkor lehet jól csinálni, amikor feszültség van a pénzrendszerben, vagyis valamely valuta indokolatlanul vagy mesterségesen erősen vagy gyengén van tartva. Ilyenkor igaz, hogy a taszajtástól jó messzire megy az árfolyam. Végső soron tehát még a spekulánsnak ez a fajtája is a közjót szolgálja. Nem olyan jó, mint a kukac, csak olyan jó, mint magas vérnyomásra a pióca.

Vegye-vigye

No, ilyenféle spekulánsok adták szépen az MNB-nek az eurót a sáv szélén, 234,69 forintért a múlt szerdán, lényegében egész áldott nap. A jegybank délutánra megelégelte a dolgot, egy konferenciahívás erejéig vélhetőleg összeült a Monetáris Tanács, és másnapi hatállyal 1 százalékponttal csökkentette az alapkamatot (lásd Kamatőrök című keretes írásunkat). Ahhoz, hogy ez nem bizonyult elégnek a spekik elriasztásához, valószínűleg hozzájárult maga az MNB is, amikor másnap reggelre úgymond rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze. Ez olaj volt a tűzre: kézenfekvő volt azt a következtetést levonni belőle, hogy az MNB a forint elengedését készül bejelenteni.

Ami ezután történt, azt a támadást indító alapok kezelői sokáig fogják még magyarázni befektetőiknek. Szerdán este és csütörtök reggel a sávon kívül vették a forintot: egyes hírek szerint néha 233 forint alatt adtak túl el egy eurón. (Ez azért lehetséges, mert az MNB csak a belföldi kereskedési időben veszi az eurót a sáv szélén.) A hazai devizapiac nyitása után az MNB ismét ringbe szállt, és ezeket az eurókat annak rendje és módja szerint ismét megvette 234,69-on. Reggel 9 és negyed 10 között mintegy 2 milliárd eurót vásárolt föl a jegybank. Ezekben a percekben mondta ki Járai Zsigmond sajtótájékoztatóján, hogy bármi áron megvédi a sáv szélét. Hasonlóképpen járt el László Csaba pénzügyminiszter, aki ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy nem változik a sáv.

Délután az MNB újabb egy százalékponttal csökkentette az alapkamatot, a kamatfolyosó kiszélesítésével (lásd Kamatőrök című keretes írásunkat) és más adminisztratív intézkedésekkel pedig elérte, hogy a magyar pénzügyi rendszerbe belepumpált mintegy 1000 milliárd forint (4 milliárd euró) 3,5 százalékos kamatnál ne találjon jobbat magának sehol a piacon. Ez már elég volt. Kaszálni nem lehet, mert a forint sávját nem engedi el az MNB és a kormány, a sok megvásárolt forintot pedig csak 3,5 százalékos kamaton, azaz negatív reálkamaton lehet ketyegtetni - ez nem biznisz. A spekik megkezdték a visszavonulást, és igyekeztek túladni a forintjaikon: a forint péntek reggelre 250 forint/euró árfolyamig, sőt az alá gyengült.

A támadást, visszatekintve, nyugodtan nevezhetjük sok kárt okozó öngyilkos akciónak. A spekik alaposan elszámolták magukat. Az ilyen rohamok az erős oldalon mindig kockázatosabbak, mint a gyenge oldalon. Az erős oldali rohamnál a jegybank lényegében korlátlan mennyiségben vásárolhat devizát hazai fizetőeszközért, ez - képletesen - csak a pénzjegynyomda kapacitásának függvénye. Gyenge oldali rohamnál más a helyzet, ott a jegybanknak devizát kell eladnia, ezt viszont csak addig teheti, amíg futja a devizatartalékból. A spekik ezzel nyilván tisztában voltak, az viszont valószínűleg elkerülte figyelmüket, hogy a magyar törvények szerint a jegybank egyedül nem dönthet az árfolyamsáv módosításáról - ehhez a kormány egyetértése kell, az meg nem győzi hangoztatni, hogy már így is túl erősnek találja a forintot, nemhogy a jelenlegi sáv szélén túl.

Támad-e megint a forint?

A történetnek még nincs vége. A jegybankban ott pihen a megvásárolt mintegy 4 milliárd euró, a forintpiacon pedig keresi a helyét az ezzel szemben álló mintegy 1000 milliárd forint. Ez utóbbi még okozhat gondot: bármit megtesz, hogy kihúzzon az országból, azaz visszaváltsa magát euróra, de addig is jobbat találjon magának az overnight passzív repo kamatnál, ami péntek óta mindössze 3,5 százalék. Ami kimenne, az nyomja lefelé a forint árfolyamát, ami még itt van, az összekuszálhatja az állampapírok piacát. Ilyen helyzetben az a kérdés, hogy a jegybank mikor avatkozik be ismét a devizapiacon, azaz milyen árfolyamon hajlandó visszaadni a spekiknek a nála levő eurót. A jelek szerint az MNB múlt pénteken 245 forint körül jelenhetett meg a piacon nem csekély eurókészletével. Ez éppenséggel azt is jelentheti, hogy a jegybank kaszál: 245 forintért ad minden egyes eurót, amit 234,69-ért vett, vagyis 10 forintot keres minden eurón. Eddig ez még rendben is lenne: a gond csak az, hogy nemcsak az MNB ad eurót a kifelé húzó spekulánsoknak, hanem mások is, adott esetben olcsóbban, mint azt az MNB tenné. Ezért aztán az sem elképzelhetetlen, hogy az MNB nyakán marad egy rakás euró, a forintpiacon pedig tartósan magas marad a likviditás. Hogy a jegybank milyen árfolyamon és mennyi eurót váltott pénteken és hétfőn forintra, arról maximum Járai Zsigmond és csapata tudhat valamit, de ezt a jegybank senkinek nem köti az orrára. Csak annyi biztos, hogy a mese folytatódik, de valószínűleg új egyensúlyi helyzet alakul ki. A forint a közeljövőben kicsit gyengébb lesz, mint eddig, a kamatok pedig alacsonyabbak, mint a roham előtt.

Pozsonyi Aranka

Kamatőrök

A dolog megértéséhez nem árt egy kicsit áttekinteni a magyar árfolyamrendszert, sőt néhány dolgot tisztázni a pénz mibenlétéről. A pénz egy dolgot utál csinálni, bárkinél legyen is: kamat nélkül üldögélni. Normális esetben az ember beteszi a pénzét a bankba x kamatra, a bank meg kölcsönadja x+y-ért valakinek, akinek éppen szüksége van rá. Amikor a banknak nincs annyi kihelyezési lehetősége, mint betéte, vagyis nincs jobb ötlete, bemegy a Nemzeti Bankba, és ott helyezi el. Az erre kapott kamatot hívjuk overnight passzív repo kamatnak. Amikor a banknak éppenséggel lenne ügyfele, aki pénzt kér, de nincs ehhez elég betéte, elballag az MNB-be és az készséggel ad neki. A bank által erre fizetett kamat az overnight aktív repo kamat. A két bonyolult nevű kamat közötti különbség a kamatfolyosó, a kamatfolyosó kellős közepe pedig a titokzatos jegybanki alapkamat. Ez az, ami múlt hét szerdán reggel még 8,5 százalék volt, két nappal később pedig csak 6,5 százalék. A jegybanki alapkamat és a kamatfolyosó visszahat a kereskedelmi bankok kamataira, hiszen miért hitelezne egy bank bárkinek is az overnight passzív repo alatti kamaton, mikor ezen a kamaton bármennyi pénzt betehet a tuti biztos adósnak tekintett MNB-be.

Az alapkamat és a kamatfolyosó meghatározása az MNB kizárólagos joga, ez a jegybanki függetlenség alapja. Bármit gondol is Széles Gábor, az alapkamat alakításába még a kormány sem tud belebeszélni, nemhogy egy mágnás. Ez azért van, mert az alacsony alapkamatot imádják a politikusok. Ha alacsony a kamat, gazdagszik a nép. Lakás, kocsi, mosogatógép kerül a karácsonyfa alá, javarészt hitelből, a vállalkozók meg orrba-szájba fejlesztenek és hozzák létre az új munkahelyet. Az alacsony kamat hagyja pörögni a gazdaságot. Ezzel szemben a magas kamat "megsanyarítja" a honpolgárt, és még a végén nem szavaz az éppen fungáló hatalomra.

És ha azt már értjük, hogy miért szeretik a kormányok az alacsonyabb kamatot, már csak az szorul magyarázatra, hogy miért kedvelik viszont a jegybankok a magasat. A jegybankok dolga, hogy leszorítsák az inflációt. Alacsony kamat mellett több a pénz a gazdaságban, ez pedig alapértelmezésben is melegágya az inflációnak. Egy olyan kicsi és nyitott gazdaságban azonban, mint a miénk, van egy ennél közvetlenebb ok is. A magas kamat arra csábítja az eurótulajdonosokat, hogy pénzüket forintra váltsák, és abban fialtassák, hiszen euróban kisebb reálkamatot kapnak érte. Ha a pénz már szépen termelt, egyszerűen visszaváltják euróra. Ez a biznisz fölveri a forint árfolyamát, hiszen a külföldiek nagy tömegben vesznek euróért forintot, azaz a forint iránti kereslet nő. A forint erősödése az infláció szempontjából jó dolog, hiszen a külföldön euróért megvett termékekért egyre kevesebb forintot kell kifizetnie a kereskedőknek, következésképp a belföldi piacon egyre olcsóban adhatja az importárut. A forinterősödés kedvező hatása szépen meg is mutatkozik a tartós fogyasztási cikkek árában, azok ugyanis a forint 2001 májusa óta tartó erősödésének hatására az elmúlt 12 hónapban folyamatosan csökkentek.

Hozzátartozik a dologhoz az is, hogy az erős forint egy nagy rakás cégnek rossz. Azoknak, amelyek zömmel hazai alapanyagból és persze hazai munkaerővel exportra termelnek. Az ő költségeik forintban keletkeznek, a kivitt terméket viszont euróban fix áron tudják eladni. Erős forint mellett az áru ellenértékeként kapott euróért emberünk kevesebb forintot kap, márpedig a melósokat és a villanyszámlát forintban kell kifizetni.

szerző
Pozsonyi Aranka
publikálva
2003/3. (01. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra