Az FTC-t 1990 óta sokan akarták már megszerezni, felmerült a Postabank, a Vico neve, a Polgári Bank bevonásával már egy részvénytársaság is létrejött - Fradi Befektetési Rt. néven -, gyűjtendő a tőkét, csakhogy a Polgári Bank közben megroggyant, a Befektetési Rt. gyakorlatilag nem működik. A Fradit senkinek sem sikerült privatizálnia, leginkább azért, mert eddig nem adták el. A klub irányítói - nem tulajdonosai - rendszeresen hangoztatták, hogy a Fradi nem eladó, a Fradi a népé, és amíg törvény nem ingatta meg őket ebbéli nézetükben, maradt is minden a régiben: az FTC máig társadalmi szervezet, egyesület, tulajdonosa a közgyűlés. Az országgyűlés viszont - amelyet szintén tekinthetünk a nép manifesztációjának - az ebben a ciklusban elfogadott sporttörvénnyel úgy döntött, hogy a profi futballcsapatoknak gazdasági társaságokká kell alakulniuk, mégpedig idén július 1-jéig.
Magánosítók
Ezután két nagy nyugati cég is megjelent a színen. Az egyik az ENIC nevű angol csoport, a világ egyik legnagyobb sportbefektetője, amely az angol szabályozás miatt kilépve az európai piacra megszerezte már a Slavia Praha, az AEK Athen és a Vicenza részvényeinek egy részét. A másik komoly versenyző, az International Management Group (IMG) kezdte meg legkorábban, jó másfél éve a tárgyalásokat, mégsem ő tűnik befutónak. Nem az egyébként nem túl rámenős ENIC látszik megszerezni a Fradit, hanem egy ismeretlen, nem szakmabéli amerikai vállalkozás, bizonyos Dicobe. A cég mindössze két hónapja bukkant fel, "jelentős élelmiszer-ipari konszernként" bemutatkozva és egyből huszonötmillió dollárt ígérve. A Fradi egyesületi tanácsa által a részvénytársasággá alakulás tárgyalásaira kijelölt ad hoc bizottság azóta csak velük foglalkozik, és úgy tűnik, e hónap huszadikán alá is írják a szándéknyilatkozatot.
Az egyesület ügyvezetése (Szívós István ügyvezető elnök és Deák László alelnök) attól sem ingott meg, hogy a Dicobe-ról érdekes dolgokat derített ki azóta a sajtó. Először is azt, hogy a vállalkozás amerikai cégbejegyzésének tanúsága szerint small business, azaz kisvállalkozás, amelynek ez évi tervezett forgalma 290 ezer dollár. A Dicobe-ot egy olyan ügyvéd jegyezte be saját címére, aki ezt (mármint a saját címre való cégbejegyzést) hivatásszerűen űzi. Az élelmiszer-ipari konszern azóta brókercéggé avanzsált, kiderült az is, hogy olaszországi irodája nem létezik, a megadott telefonszámon érdeklődő újságírók rendre azt a választ kapják, hogy majd este lesz itthon valaki, aki válaszolni tud.
Rózsaszín árnyalatok
A Dicobe-ról tehát senki nem tud semmit, ezért sokakat érdekel, hogy honnan jönne a beígért huszonötmillió dollár. A cég képviselői nem hajlandók nyilatkozni arról, hogy egy 290 ezer dolláros éves forgalmú cég honnan villantana ekkora összeget, pontosabban hirtelen előkerült tizenhárom, a Dicobe mögött álló jelentős vállalkozás, amelyek nevét sajnos csak a szerződés aláírása után tudhatjuk meg. A lehetséges pénzmosásra célozgató megjegyzéseket a Dicobe képviselői természetesen visszautasítják.
Ellentétben a komoly szakmai befektetőnek tekinthető IMG-vel és ENIC-kel, a Dicobe strómannak tűnik, csak azt nem tudni, ki áll mögötte. Bizonyos következtetések mindenesetre adódnak abból, hogy a cég magyarországi képviselőjeként, néha kontaktszemélyként, Szilvás Zoltán, a WÉS Rt. nevű tejipari cég korábbi igazgatója, jelenleg pedig egyik tulajdonosa nyilatkozik. A WÉS a Xénia-kampányban bukkant fel, energiaitalként árult tejsavóját adták el a tévénézésben megfáradt úttörőknek. A WÉS egyik korábbi tulajdonosa tulajdonos volt Máté Lászlónak, az MSZP volt pénztárosának egyik cégében is. A nem kispályás szocialista vállalkozó neve már korábban is felbukkant a Fradi kapcsán, sokak szerint a Fradi Befektetési Rt. felállítása is Máté számára készítette elő az utat, ősszel Szívós doktor nyilatkozott sokat sejtetően Mátéval folytatott megbeszéléséről. Lapértesülések szerint az immár a Szív TV-t és az MSatot is birtokló cég mögött is Máté László áll, s terveik között egy sportcsatorna beindítása is szerepel. (Ebben az összefüggésben nem érdektelen, hogy az IMG-vel tárgyaló Furulyás János, a Fradi futballszakosztályának egy éve lemondott elnöke, az egyesületi tanács tagja lapunknak nyilatkozva Bognár Györgyöt említette Szívósék súgói között.) A Fradinál mindenesetre nem mondanak semmit, úgy tűnik, nekik elég, ha a huszonötmillió megjelenik a számlán.
A befutó
Pedig a pénz eredetén kívül is vannak bizonytalanságok a Dicobe és a Fradi házasságában. A Dicobe ajánlatában korábban még az szerepelt, hogy a Dicobe tevékenységét két, saját tulajdonában lévő magyar társaságon, a Simpson and Turneren és a WÉS Rt.-n keresztül fogja végezni. E két társaság lesz "a labdarúgócsapat és valamennyi szakosztály két fő szponzora". Tájékoztatójukban pedig az szerepel, hogy e két magyarországi cégükbe pontosan ugyanannyit kívánnak beruházni, mint a Fradival megalakítandó új részvénytársaságba. Ha ehhez hozzátesszük a szerződéstervezetnek azt a kitételét, hogy a Dicobe bármely, részben vagy egészében tulajdonában lévő cégre átruházhatja a Fradival kapcsolatos jogait/kötelességeit, akkor a sportcélú befektetés ígérete nem tűnhet igazán komolynak. Ugyan a szindikátusi szerződés legutóbbi (kilencedik) változata szerint - ezt Szilvás Zoltán már véglegesnek nevezte - ez az engedélyezés már csak az FTC képviselőinek jóváhagyásával lehetséges, ahogy az rt szervezeti felépítésének, alaptevékenységének megváltoztatása vagy a többi szakosztálynak juttatandó évi másfél millió dolláros támogatási szerződés módosítása is, de kérdés, hogy a kilencfős igazgatóságban helyet kapó három FTC-delegált adott esetben kíván-e majd élni ezzel a jogával.
Ez a három Fradi-képviselő ugyanis vélhetően nem az egyesületi tanács azon tagjai közül kerül majd ki, akik kételyeket fogalmaztak meg a Dicobe-szerződés kapcsán. A Fradi jelenlegi vezetői látványosan a Dicobe-ot futtatták: az egyesületi tanács április 2-i, az egyes befektetői ajánlatok között döntő (és lényegében a Dicobe-ot választó) ülésére a tanács tagjainak meg sem küldték a másik két befektető írásos ajánlatát. Az IMG londoni képviselője, Tim Jenkins április 2-i, az egyesületi tanács részére küldött levelében ezt írja: "A Ferencváros ügyvezetése nem tette lehetővé a jelenlegi pénzügyi állapotok megismerését, ezzel megszegte február 3-i ígéretét, valamint az Egyesületi Tanács határozatát." Az IMG ajánlatáról a Fradi-menedzsmentnek nincs jó véleménye: már a március 10-i egyesületi tanács (ET) ülésen - a jegyzőkönyv tanúsága szerint - Páncsics Miklós szakosztály-igazgató így fogalmazott: "Igazán nem lepődnék meg, ha az ET úgy döntene, hogy ilyen magatartás után nem hajlandó ezzel a céggel foglalkozni." Így is történt.
Mi a teendő?
Szívóséknak nagyon kell a Dicobe, lapzártánkig, úgy tűnik, az amerikai barátot sikerül elfogadtatniuk az egyesülettel is. Nem kizárt tehát, hogy a Dicobe-nak is kellenek majd Szívósék, az viszont biztos, hogy az IMG-nek nem. A cég egyik, magát megnevezni nem kívánó munkatársa nem hagyott kétséget afelől, hogy a mostani menedzsment szóba sem jöhetne, ha ők lennének a befektetők. Érthető hát, hogy a Fradi vezetői - ha már nekik jutott ez a fejfájást, sok-sok álmatlan éjszakát okozó feladat, a labdarúgó-szakosztály privatizálása - nem törték magukat, hogy megegyezzenek az IMG-vel. Addig vártak-várakoztak, amíg egyszer csak a semmiből előbukkant a Dicobe, akinek viszont egyből odaadják magukat anélkül, hogy komolyabban megvizsgálnák a céget, hogy üzleti tervet, referenciákat kérnének tőle.
A huszonötmillió persze meggyőző szám, ráadásul anélkül ígérte a Dicobe, hogy átvilágította volna árajánlata tárgyát. Pedig biztos talált volna érdekes dolgokat. Például hogy mi lett a két évvel ezelőtti Bajnokok Ligájában megkeresett pénzzel. Vagy arról, hogy mit fed az a több mint 1,2 milliárd forint, amit a klub apportként vinne be a közös rt-be. Mi van például a focisták tulajdonjogával, amelyről ugyan azt állítja a menedzsment, hogy a klubé, de sokak szerint jó néhány játékosnak továbbra sem az FTC a tulajdonosa? Ugyanis amikor megszorul az egyesület, néhány milliós gyorssegély fejében különféle káeftéknek adják el a játékosok tulajdonjogát, amely cégek aztán a focista későbbi eladásakor kaszálnak. (Az e gyakorlatot fémjelző, két éve kényszerűségből elküldött Havasi Mihály volt szakosztálymenedzser újabban ismét a Fradi körül tevékenykedik.) Egy szakmai befektetőt vélhetően az sem hagyna nyugodni, hogy a profi klubok egyik legnagyobb bevételét jelentő kiegészítők, mütyürkék, emléktárgyak árusításával, egyszóval az FTC névhasználati jogával mi a helyzet, miért árulhat egy csomó cég e nemes névvel valamit, mit és kinek fizetnek ők ezért.
Április 16-áig kell a Dicobe-nak igazolnia a huszonötmillió dollár fedezetét, április 20-ra tervezik a szándéknyilatkozat aláírását, május 18-án dönt az FTC küldöttgyűlése. Az egyesületi tanácson, ha nem is csont nélkül, de átmenni látszik a Dicobe-üzlet, ami érthető, hiszen a tanács szinte kizárólag a vezetőség fizetett alkalmazottaiból áll (akik a közgyűlésben is többségben vannak). Az általunk ismert utolsó megállapodástervezet a korábbiakhoz képest jóval több vétójogot biztosít a klubnak, nincs már szó közvetítőcégekről: egy szakmai befektető esetén nem is lehetne több kérdés. Kész, a sportban, a Fradiban is véget ért a szocializmus.
Csakhogy a Fradi vevőjéről továbbra sem tud senki semmit, nem tudható, honnan jön, és az sem, hova menne ez a pénz. Kellően lojális klubdelegáltakkal a vétójog sem garancia semmire. Ha megy a csapatnak, akkor a magyar dolgozó nép tömegei nem fogják firtatni a pénzmozgásokat. Ahhoz, hogy szaladjon a szekér, ekkora befektetésre, ötmilliárd forintra nincs szükség. (Várszegi Gábor pár száz millióból csinált bajnokot az MTK-ból.) Ahhoz pedig, hogy az európai futballbizniszbe is be tudjon szállni a csapat, leginkább egy tőkeerős és tőkéjét megbízhatóan a csapatra fordító befektetőre van szükség. Nem biztos, hogy ennek az ENIC-nek vagy az IMG-nek kell lennie, de titokzatos amerikai kisvállalkozásoknak még kevésbé. Politikai pártok közvetlen környékén pedig biztosan nem illene keresgélni: mégiscsak a Fradiról van szó.
Kerényi György
