"A megosztottság az igazi probléma, nem a függés. Az orosz gáz megosztó, mert az európai felvevőpiac fragmentált és széttartó. A közép- és kelet-európai tagállamok viszonylag kevés gázt használnak, ám azt kizárólag az oroszoktól tudják beszerezni. Ezzel szemben a nagyobb fogyasztású nyugat-európai országok jelentős mennyiségű orosz gázt importálnak, viszont az energiaellátásuk diverzifikált" - figyelmeztette a várható problémákra az uniós döntéshozókat egy novemberben megjelent tanulmányában Pierre No‘l, a Cambridge-i Egyetem és az Európai Külkapcsolati Tanács (ECFR) energiapolitikai kutatója. Az ECFR szakértője szerint a moszkvai erőfölényről szóló diskurzus félrevezető: 2006-ban a Gazpromnak mindössze 25,5 százalékos részesedése volt az EU gázpiacán. Tehát az unió nem, csak az egyes tagállamok függnek az orosz energiahordozóktól. A mostani válság pedig arra utal, hogy még ez sem jelent önmagában problémát - a függés lényegében gazdaságföldrajzi és történelmi "adottság" (az Oroszországhoz fűződő viszonyunkról lásd: Lenyelni, kiköpni, Magyar Narancs, 2008. szeptember 18.).
Az egyetlen vezeték végén
Sokkal nagyobb baj, hogy a kelet-európai és balkáni országok jelentős része egyetlen csövön kapja a gázt, és e vezetékek fölött olyan megbízhatatlan tényezők regnálnak, mint a politikai-gazdasági válságtól sújtott Ukrajna, vagy a demokratikusnak csöppet sem nevezhető Fehéroroszország (az orosz-ukrán gázhatalmi játszmákról lásd cikkeinket a következő oldalakon).
"Magyarországnak elsősorban a keresleti oldalon van tennivalója. Túlzottan rá vagyunk utalva a földgázra, az ország elsődleges energiafelhasználása 42 százalékban gázalapú. Ebben Hollandiával vetekszünk, ám a németalföldi államnak nincsenek ellátási gondjai, a kontinens egyik jelentős exportőre" - elemezte a helyzetet a Narancsnak Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal volt elnöke, a Corvinus Egyetem tanára. Az ország évente 15 milliárd köbmétert éget el, a téli időszakban 68-70 milliót naponta. Ennek 60-70 százalékát az ipar igényli, elsősorban a nagyobb erőművek. A villamos energia 35-40 százalékát ők állítják elő, tehát a gáznak az elsődleges energiafelhasználáson messze túlmutató szerepe van. Igaz, ezeket az üzemeket törvény kötelezi arra, hogy tizenhat napra elegendő turbinaolajat halmozzanak fel. Ha akadozik az ellátás, át kell állniuk, hogy minél több gáz maradjon a lakosság szükségleteire (részletesen lásd System error című keretesünket).
"Közel hárommillió háztartás gázzal fűt, s a 650 ezer távfűtött lakás 80 százalékát is gázalapú távhőcégek látják el meleggel" - mutatott rá a függőségünk másik okára Kiss Péter, a KPMG energetikai szektorának kelet-közép-európai vezetője. Az átállás a 80-as évek közepén kezdődött: ekkor váltották fel a szén-, olaj- és fatüzelésű kályhákat az olcsó hazai kitermelésből és a Szovjetunióból importált földgázzal üzemelő konvektorok. A folyamat a kilencvenes években felgyorsult, mára a legkisebb falvakat is elérték a vezetékek. Ráadásul az egymást követő kormányok évekig nem mertek hozzányúlni a pazarló ártámogatási rendszerhez, így a lakosság rászokott a kényelmes és olcsó gázra.
Bár a hazai piac részben liberalizált, a versengő gázszolgáltató cégek ugyanabból a vezetékből vételezik az importált árut: a Beregdarócnál belépő cső napi 38 millió köbmétert hoz az ország területére. Ezt egészíti ki az Ausztria felől Baumgartennél befutó HAG-vezeték, amely jelenleg napi hárommillió köbmétert biztosít, ám ez nem képezi az ukrán-orosz szállítás alternatíváját, hiszen nagyrészt ebbe is a Gazprom pumpálja a gázt - csak egy kis kerülővel jut el hozzánk. Kizárólag a nyugati kereskedők szerződéskövető magatartásának köszönhető, hogy ebben a vezetékben még van nyomás: az átmeneti időszakban különféle nyugati tározókból, német, holland, norvég forrásból kapjuk a tüzelőt - részben ez teszi lehetővé Szerbia kisegítését is.
A hazai kitermelés napi nyolcmillió köbméter, ráadásul nem túl jó minőségű gáz. Az orosz import január 6-i elapadása óta a kimerült hazai gázmezőkön létesített öt tárolóból (Hajdúszoboszló, Pusztaederics, Kardoskút, Zsana, Maros 1.) kapjuk az energia jelentős részét. Ezekben tavaly 3,5 milliárd köbmétert halmoztak fel, ami becslések szerint akár a fűtési szezon végéig (április 15.) is elegendő, de csakis akkor, ha az V. korlátozási kategóriába sorolt felhasználókon kívül az összes többi fogyasztót korlátoznák, és ha a földgázszállító rendszer képes ezt az extrém üzemállapotot fenntartani. A 2005-2006-os első gázválság után a kormány elhatározta, hogy stratégiai földgáztárolót létesít. Az országnak jelenleg 500 millió köbméter stratégiai készlet áll rendelkezésére, ehhez jön majd hozzá az az 1,2 milliárddal kibővített föld alatti tárolói kapacitás, melynek munkálatai már folyamatban vannak, és amelynek költsége beépült a végfelhasználói árakba. Bár a tárolók adatai impozánsak, a teljes tárolt mennyiséget nem lehet kinyerni: ha nagyon lecsökken a nyomás, a szelepek lezárnak, és a gáz egy része az üregekben marad.
Csövet máshonnan
"Hosszú távon nincs más megoldás, az országnak és a térségnek szüksége van Ukrajnát elkerülő alternatív beszerzési útvonalakra" - hangsúlyozta a Narancsnak Kiss Péter. Ám még mindig nem tudni, hogy melyik projekt valósul meg előbb, ha megvalósul egyáltalán: az unió által favorizált Nabucco, az orosz-olasz megállapodás alapján épülő Déli Áramlat folytatása (amely a Lengyelországot elkerülő Északi Áramlat déli párja lenne).
"Stratégiailag jobb döntés a Nabucco, hiszen az orosz mennyiséget csakis a közép-ázsiai gázmezőkön kinyerhető gázzal lehetne ellensúlyozni" - mondta lapunknak Kaderják. Szakértők szerint e vezeték megépülése komoly hatást gyakorolna az árakra is. Jelenleg ugyanis a gáznak nincs a kőolajhoz hasonló világpiaci ára: a Gazprom olyan összeget mond be a szerződés megkötésekor, amiről úgy gondolja, hogy ki tudjuk fizetni (450 és 520 dollár között mozog ezer köbmétere). Létezik ugyan egy számítási metódus - részben a brent olaj londoni jegyzésárához, részben a gázolajárhoz kötik, és kilenchavi mozgásátlaggal számolnak -, ezt viszont nem a globális verseny alakította ki, hiszen a Gazprom túlsúlya miatt ilyesmiről jelenleg nem beszélhetünk.
Csakhogy a projekt megakadt a tervezési szinten: még azt sem tudni, honnan kerül a csőbe az áru. A szóba került volt szovjet tagköztársaságok (Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Kazahsztán) exportkapacitásainak nagy részét ma Oroszország köti le, márpedig Moszkva nem fogja kiengedni a kezéből a gyeplőt. A másik lehetőség Irán, esetleg Irak lehetne, de ezek az államok legalább annyira kiszámíthatatlanok, mint Ukrajna - kizárt, hogy az USA csak a mi kedvünkért megbuktatná a teheráni rezsimet -, ráadásul az ottani kitermelési technológia még elég fejletlen (részletesen lásd: Melegségre vágynak, Magyar Narancs, 2007. április, 5.; Ki tölt a csőre?, 2008. szeptember 11.). Lengyelországban egy ideig hallani lehetett arról, hogy lehoznának északról egy vezetéket, ám ennek a tervnek a megvalósítása a Nabuccónál is reménytelenebb. Ráadásul a Norvégia partjainál található - úgynevezett off-shore - gázmezők kimerülőben vannak, egyre északabbra húzódik a termelés, ami az árban is megmutatkozik.
A szakemberek szerint a jövő technológiája a gáz cseppfolyósítása és tankereken való szállítása lesz, így megnyílhatnak az európai piac számára egyelőre elérhetetlen afrikai és arab (például katari) gázmezők. Ám a cseppfolyós földgáz (LNG) fogadásához kikötőket, visszagázosítókat és vezetékeket kell építeni, és több ezer hajóra is szükség lenne. Az Adrián jelenleg két fogadóállomást terveznek: az egyik Triesztnél, a másik a horvát Krk szigeten, mindkettő a Mol számára elérhető közelségben. Egyelőre viszont az LNG nagyon drága mulatság, az utóbbi hónapokban pedig folyamatosan csökkent a világpiacon a mélyhűtött gáz iránti kereslet. Marad tehát az orosz függőség és a Déli Áramlat - de biztosra vehető, hogy ez a vezeték sem épül meg öt éven belül. Ha mégis megvalósul, akkor a tárolókapacitások bővülésére is számítani lehet, ugyanis az oroszok Magyarországra tervezik az egyik regionális tározójukat.
Más források
A lapunk által megkeresett energetikai szakértők szerint nem kell feltétlenül az új csőre várni, itthon is akad elég tennivaló. Mindenképpen csökkenteni kéne a villamosenergia-termelés gázfüggőségét. Kiss Péter szerint le kell dönteni a nyolcvanas években kialakult tabukat, és szakmai alapon újra kell nyitni a Bős-Nagymaros-dossziét, Pakson pedig fel kéne húzni legalább egy új korszerű blokkot - az utóbbi megépülését egyes szocialista politikusok és az ipari lobbi erős emberei már kész tényként kezelik. Csakhogy nem minden energetikai szakértő osztja ezt a véleményt. Többen úgy gondolják, ha sikerül is leküzdeni a zöld szervezetek és az ellenzék ellenállását, nem lesz egyszerű előteremteni az építkezéshez szükséges pénzt: becslések szerint az új blokk felhúzása négyszer annyiba kerülne, mint az 520 milliárdból épülő 4-es metró.
Kaderják szerint sokat megtakaríthatnánk az energiafelhasználás hatékonyságának javításával, illetve a megújuló energiaforrások bevonásával. Végre a gázártámogatás feltételéül kéne szabni a lakások szigetelését (ez akár 40 százalékos megtakarítást eredményezhet), az elavult kazánok cseréjét, több pénzt fektetni a távhőszolgáltatás modernizációjába és a panelházak renoválásába. (Minderről részletesen: Kincses szigetelés, Magyar Narancs, 2007. november 8.; Dana, dana, donn, ki az ablakon, 2008. november 20.) Hatalmas lehetőségek szunnyadnak a biomasszában, ugyanakkor szem előtt kéne tartani az unió által nemrég elfogadott klímacsomagot, amely 2020-ra húsz százalékra emelné a megújuló energiaforrások arányát. Márpedig a földgáz nem tartozik ezek közé.
System error
A rendszerirányításért felelős - a Mol tulajdonában lévő - Földgázszállító Zrt. (FGSZ) a mostanihoz hasonló válságok idején öt ütemben korlátozhatja a fogyasztást, a nagy fogyasztókat egyenként "levághatja" a rendszerről. Az első kategóriába tartoznak az óránként 2500 köbméternél többet fogyasztó vállalatok, a másodikba az 500 és 2500 közöttiek, a harmadikba a kisebb ipari és kereskedelmi, a negyedikbe a kommunális fogyasztók, és csak a legvégén kerülhet sor a lakossági ellátás korlátozására. Múlt kedden - pár órával az után, hogy leállt a szállítás Ukrajnából - elrendelték az első szintű, majd szerdán a második szintű korlátozást. Bár egy nappal később az utóbbit feloldották, számos gyár kényszerült arra, hogy korlátozza vagy napokig szüneteltesse a termelését. Ez jelentős kiesést okozott többek között a cserépgyártó Tondachnak, a gumigyártó Hankooknak, a Suzukinak, a székesfehérvári Alcoa Köfém Kft.-nek, a Graphisoft Parknak, több erőmű és távhőszolgáltató pedig átállt olajégetésű üzemmódra. Becslések szerint minden kieső munkanap 0,4 százalékos termeléscsökkenést okoz az iparban. Sinkó Ottó, a Videoton Holdig Zrt. vezérigazgatója élesen bírálta a korlátozásra vonatkozó szabályozást. Szerinte célszerűbbnek látszana azon fogyasztók - így az oktatási intézmények - korlátozása, ahol a leállások nem járnak beláthatatlan nemzetgazdasági károkkal. Néhány önkormányzat tervbe is vette, hogy tanítási szünetet rendel el, ám a szakértők szerint ez többet árt, mint használ: az iskolák ugyanis az ipari fogyasztók által elégetett gáz töredékét használják el. Ennek némileg ellentmond, hogy a január 10-i szombati napot az eredeti ütemezéstől eltérve mégsem minősítették át munkanappá - számítások szerint így hatmillió köbmétert spórolt az ország. Állítólag komoly károkat okoztak az olajra átálló erőművek: a nagyobb városok légszennyezettsége a hétvégén elérte a kritikus szintet, a fővárosban vasárnap szmogriadót kellett elrendelni.
