Magyar Narancs: A határon túli magyar szervezetek legfőbb célja a területi és/vagy kulturális autonómia megteremtése. Ha kimondatlanul is, de ennek a vágynak az ötvenes években, Erdélyben működött Magyar Autonóm Tartomány (MAT) az alapja. Hogyan válhatott igazodási ponttá egy olyan intézmény, amelyet a legsötétebb sztálini időszakban hoztak létre?
Stefano Bottoni: Talán azért, mert a konkrét körülményekre, az intézményrendszerre az ötvenes éveket megélt generációk már nem emlékeznek. Arra viszont igen, hogy volt egy olyan közigazgatási egység Románián belül, ahol minimális volt a román jelenlét, még csak románul sem kellett megtanulni. De ez nemcsak a MAT-ra igaz. A Ceausüescu-diktatúra legdurvább éveiben, a nyolcvanas években is voltak olyan színmagyar falvak, ahol a lakosság csak a magyar televízió adásait nézte, így a gyerekeknek néha el kellett magyarázni, hogy bizony Romániában laknak. Persze, ezek kis virtuális "autonómiák" voltak, de a negyvenes évek második felében igenis működött a "kézzel fogható" Magyar Népi Szövetség (MNSZ) - ha úgy tetszik, a korabeli RMDSZ -, majd 1952-től a MAT.
MN: Miképpen illeszkedik a román államépítés történetébe ennek a közigazgatási egységnek a kialakítása?
SB: A jelenség megértéséhez közel száz évet kell visszalapozni a történelemben. Az 1840-es évektől kezdve - amikor csak a két, egymástól különálló fejedelemség létezett - a román elit hőn áhított vágya az egységes állam megteremtése és felépítése. Ennek több stációja van: Moldva és Havasalföld egyesítése (1859), a függetlenség elismerése (1878), a Hohenzollernek hatalomra kerülése (1881), Nagy-Románia megteremtése (1918). Ez egy hihetetlen teljesítmény, az elit büszke is volt rá: két-három generáció alatt megvalósult mindaz, amiről ötven évvel korábban legfeljebb álmodni mertek. Ebben a folyamatban hatalmas törést hozott 1940, az állam széthullása. Nemcsak Észak-Erdély és a Székelyföld elcsatolása miatt: ekkor veszítették el Dél-Dobrudzsát, Besszarábiát és Észak-Bukovinát. Sztálin és Hitler paktuma nemcsak Lengyelországot szedte szét, Romániára is vonatkozott. Ráadásul többről volt szó, mint területek elvesztéséről, a román gazdaság a német ipar kiszolgálójává vált, majd a birodalmi hadsereg üzemanyag-ellátójává degradálódott. 1945-ben viszont nem térhettek vissza a háború előtti határokhoz, a keleti és déli területekről le kellett mondaniuk. Tehát az államépítés folytathatósága a háború után Moszkva kényétől függött, így a szovjetek követelésére jött létre a MAT is.
MN: Hogyan lehetett közös nevezőre hozni az identitást, az etnicitást és a marxizmust?
SB: A Monarchia adottságait figyelembe vevő ausztromarxisták nem területben, hanem kulturális autonómiában gondolkodtak. Ne feledjük, Sztálin 1913-ban Bécsben tanulmányozta a nemzetiségi kérdést, keményen bírálta Otto Bauert, szovjet diktátorként pedig főleg területekben gondolkodott. Moszkva 1922 után nemzeteket hozott létre, erősített meg - a kirgiz vagy az ukrán nép nem volt éppen nemzetnek nevezhető a szovjetizálás előtt. A pártvezetés felismerte, hogy a szocializmust csak az adott nyelven lehet meggyökeresíteni, a siker érdekében figyelembe kellett venni a helyi társadalmi-kulturális viszonyokat. A centralizációt, a katonás hierarchiát ez nem érintette, az önkormányzás biztosítása csak annyit jelentett, hogy a különféle intézkedéseket helyi emberekkel hajtatták végre. Ez történt a MAT-ban is. Sokan félre is értették a szovjet szándékot, túl komolyan vették a nemzetépítést, aminek aztán tragikus következményei lettek - gondoljunk csak az ukrán holodomorra.
MN: A román kommunisták hogyan fogadták a MAT létrehozására vonatkozó moszkvai ukázt?
SB: Saját maguktól soha nem találtak volna ki ilyet. De nemcsak elvi kifogásaik voltak, ebben az időszakban igen komoly problémákkal kínlódtak. Nehézkesen haladt a kollektivizálás, élelmiszer-ellátási gondjaik voltak, beindult az erőszakos iparosítás - és fel kellett készíteni a hadsereget a Sztálin szerint 1955 körül esedékes harmadik világháborúra. A MAT-tal való foglalkozás púp volt a hátukon.
MN: Mi volt a vezetésben szerepet kapó magyar kommunisták (Luka László, Bányai László, Jakab Sándor és a többiek) véleménye?
SB: Az említett vezetők ebben az időszakban elsősorban kommunisták voltak, a származásuknak kevés jelentősége volt. Amúgy a románokhoz hasonlóan ezer más problémájuk volt, biztos, hogy nem ők kérték az autonómiát. Luka - vagy ahogy akkoriban nevezték: Vasile Luca - miniszterként vitte a szovjetek által Romániára kényszerített, általa sokszor kifogásolt pénzreformot. Később bele is bukott, koncepciós per áldozata lett. A MAT-ot a szovjet és a román elvtársak hozták létre - az erdélyi magyarok és Magyarország semmilyen szerepet nem kapott. Egy ideig ugyan lehetett hallani arról, hogy Bányai kerül a közigazgatási egység élére, ám végül a főtitkárral, Gheorghiu-Dejzsel korábban együtt raboskodó, középszerű Csupor Lajos lett a tartomány vezetője. Erre az időszakra ugyanis a romániai magyar baloldal szétesett: a Népi Szövetséget már korábban felszámolták, sokakat letartóztattak, a kommunista párt felső vezetésében is csökkent az arányuk.
MN: Ha ilyen komoly nehézségei voltak Romániának, miért erőltették mégis a szovjetek a MAT létrehozását?
SB: Nem tudjuk a pontos okokat. Azt viszont igen, hogy az ekkortájt egyre többet betegeskedő Sztálinnak voltak bizonyos mániái. Sokat foglalkozott a "cionista orvosok" perének előkészítésével, 1952 tavaszán pedig saját kezűleg írta át a lengyel alkotmány tervezetét, a nemzeti múltra vonatkozó passzusokat illesztett a szövegbe. Vélhetően a MAT kialakítása is egy olyan ügy volt, melyre külön odafigyelt. Ebben az időszakban ugyanis már erősen etnicizáló szemléletű volt, ami rányomta a bélyegét a döntéseire.
MN: Mit mondanak az orosz levéltárak?
SB: Ez a könyv legnagyobb hiányossága. Bár az eddig megjelent dokumentumokat feldolgoztam, az orosz levéltárakba való bejutásra nem vállalkozhattam. Míg a kilencvenes évek elején a nyugati kutatók gyakorlatilag bármihez hozzáfértek - egész levéltárakat vettek viszonylag olcsón mikrofilmre -, ma már az orosz kutatók, levéltárosok féltékenyen őrzik a "kincseiket". Ugyanakkor ez egy üzlet: van olyan levéltár, ahol 2-3 euró oldalanként a fénymásolás, Moszkva pedig a világ legdrágább városa, egy vagyonba kerül ott kutatni. Ráadásul a területi, nemzetiségi kérdésekkel foglalkozó 1945 utáni külügyi dokumentumok nagy része még mindig lakat alatt van. Vigyáznak, nehogy előkerüljenek olyan ügyek, amelyek kellemetlenül érinthetnék a jelenlegi orosz nagyhatalmi politizálást. Nagyon meglepett viszont, amit a romániai és a hozzáférhető orosz forrásgyűjteményekben találtam: a MAT kialakításában részt vevő szovjet tanácsadók hihetetlenül felkészültek voltak. Településekre lebontva ismerték a nemzetiségi arányokat, pontosabb kimutatásokkal rendelkeztek, mint az 1948-as népszámlálás. Ennek egyetlen magyarázata lehetséges: az első években a román tartományokban és a minisztériumokban rengeteg fedésben lévő szovjet tiszt, ügynök dolgozott.
MN: Hogyan zajlott a diktatúra kiépítése a tartományon belül?
SB: Egy dolgot ne feledjünk: a vezetők többsége valóban hithű, meggyőződéses kommunista volt, nemcsak Bukarest nyomására, parancsára cselekedtek. A MAT engedélyezése pedig felerősítette a Sztálin iránti csodálatukat - figyelemre méltó, hogy a szovjet diktátor szobrát 1955-ben állították fel Marosvásárhelyen, amikor Moszkvában már javában zajlott a desztalinizáció. Ráadásul a kommunista pártnak már korábban is nagyszámú magyar tagja volt, az 1934-ben létrehozott Magyar Dolgozók Országos Szövetsége és a balos MNSZ jól előkészítette a terepet. Persze a nemzetiségi érdekvédelem kiépítésén munkálkodó Balogh Edgárékat csúnyán megvezették, a kommunisták a negyvenes évek végén már hallani sem akartak a független magyar érdekvédelemről. Később a MAT vezetői folyamatosan a nyakukon érezték a bukaresti elvtársak forró leheletét, ezért is igyekeztek mindenben túlszárnyalni a központot a szocializmus építésében: ezt igazolja a letartóztatások, a bírósági ítéletek magas száma, a kulákok üldözése egy olyan vidéken, ahol alig találni középbirtokot.
MN: Mennyire beszélhetünk valós autonómiáról?
SB: Semennyire. Az igazi autonómiát általában kivívják - sokszor csöppet sem békés eszközökkel -, nem kapják. A MAT-ot nem egy belső igény hívta létre. Sokat elárul az akkori viszonyokról, hogy a MAT alkotmánya, statútuma soha nem lépett életbe, még a tervezet szövegét is eltüntették. De ami a legfontosabb: ahol nincsenek egyéni emberi jogok, ott a kollektív jogok sem fognak működni.
MN: A MAT mindössze nyolc évig létezett. Miért szüntették meg?
SB: Más ideológiai alapon ugyan, de folytatódott az 1860-as években elkezdett nemzetépítés. A másodvonalban, de még a Központi Bizottságban is számos olyan hivatalnokot találunk, akik 1945 előtt a jászvásári és bukaresti egyetemen tanultak, és tudjuk, hogy a tanáraik - finoman szólva - nem voltak kommunisták. Ebben az időszakban szüntették meg a szovjet-román közös vállalatokat, 1955-től folyamatosan pedzegették a Vörös Hadsereg kivonását, amit '58-ra el is értek. Ebbe a folyamatba illeszkedik a diszkriminatív iskolapolitika, a magyar forradalommal szimpatizálók elleni megtorlások 1956 után. Mindez nemcsak a magyarok ellen irányult: az ötvenes évek végére a testületekben alig maradt zsidó származású vezető. 1960 decemberében ismét átszervezték a közigazgatást, a MAT-ból pedig létrehozták a Maros-Magyar Autonóm Tartományt. Háromszéket a brassói régióhoz csatolták, illetve északnyugaton kiterjesztették a tartományt a Mezőség felé - számos román többségű rajont csatoltak hozzá. 1968-ban, amikor visszatértek a megyékhez, a többivel együtt megszüntették a Maros-Magyar Tartományt is. A változás már semmilyen turbulenciát nem okozott, hiszen a hatvanas években igazából már sem magyar, sem autonóm nem volt.
MN: Milyen utóélete volt a MAT-nak, hogyan emlékeznek rá az emberek?
SB: A kulcsszó a nosztalgia. Akik megélték, csak a jóra emlékeznek, hogy a falusi kihangosítókból a Kossuth rádió szólt, az éttermekben, kávézókban, de még a hivatalokban is mindenki magyarul beszélt. Ráadásul 1968 után még sokáig tovább éltek a "magyar világocskák". Sepsiszentgyörgyön Király Károly például néhány évig élet és halál ura volt, több helyütt kitessékelték a románokat a vezetőségből. A MAT, majd az utána következő átmeneti időszak nagy hatással volt a kistérségi társadalmakra, sajátos mikrovilágokat hozott létre: gyergyóiak, kézdiek, udvarhelyiek és így tovább. Felerősítette a lokális közösségi tudatot, a mai etnicizáló Székelyföld-imázs gyökerei valahol itt találhatók.
MAT
A Magyar Autonóm Tartományt 1952-ben szovjet nyomásra hozták létre. Területe 13,4 ezer négyzetkilométer volt: nagyrészt lefedte a régi Székelyföldet, azzal a különbséggel, hogy Marosvásárhely felett mezőségi falvakat is magában foglalt. 740 ezren lakták, 77 százalékuk magyar, 20 százalékuk román - a tíz járásból (rajon) mindössze kettő volt román többségű -, a zsidók és cigányok többsége magyar anyanyelvű volt. A lakosság közel 80 százaléka vidéken élt, az egyetlen nagyobb város 65 ezer lakossal Marosvásárhely volt. A nyelvhasználati jogosítványokról sokat elárul, hogy a városban működő orvosi egyetemen a román hallgatók sokáig magyarul tanultak. A párt és a biztonsági szervek vezetése leképezte a nemzetiségi arányokat: nagy többségük magyar volt. A vezető funkcionáriusok sok mindenben túlteljesítették a bukaresti elvárásokat: az ötvenes évek végén a MAT-ban arányaiban kétszer annyi letartóztatásra és elmarasztaló ítéletre került sor, mint Romániában általában.
