Pontos arányokat nem lehet megállapítani, de az bizonyos, hogy a jövedelemeltitkolás vastagon kiveszi a részét az államháztartás valamennyi alrendszerének hiányából. Hatása több generáció életét keseríti meg: amellett, hogy - például a nyugdíjrendszert szemlélve - a be nem fizetett járulékok hiányoznak a mostani nyugdíjasok juttatásaiból, mintegy kétmillió mai trükköző cirka 25 ezres nyugdíjra számíthat majdan (amit nem tud annyival kiegészíteni az állam, hogy ne eredményezzen egzisztenciális tragédiát), de pofás államadósságot hagyunk örökségül a későbbi korosztályokra is. Struktúráját tekintve az is világos, hogy a közteherviselés mára csapdahelyzetbe került. Mivel kevesen fizetik be az előírt mértékű adókat, járulékokat, viszont sokan részesülnek az áldásaikból, igen magas az elvonás azoktól, akik nem tudják (megengedjük: nem akarják) eltitkolni a jövedelmüket. A magas adó- és járulékráták nem tesznek jót a versenyképességnek, s így a foglalkoztatásnak, ráadásul jövedelemelrejtésre ösztönöznek. A kör tehát bezárul. Egyértelmű, hogy a kitörési pont a megállapított mértéket fizető bázis szélesítése egyrészt a semmit nem fizetők bevonásával, másrészt a minimálbért bevallók ösztökélésével.
Az elsőre az lehet a megoldás, ha a szolgáltatások igénybevételekor ellenőrzik a jogosultságot. Erre gyakorlatilag csak a járulékokból fedezett, mindenki által igénybe vett ellátásoknál van mód. A nyugdíjjogosultságnál eddig is így volt, viszont ezzel egy bizonyos életkor alatt a nálunk jóval öngondoskodóbb társadalmakban sem törődnek, helyette inkább valamilyen homályos megtakarítási jövőképet ápolnak. Marad az egészségügyi ellátás, és mivel az egészségügyi járulékot ugyanarra a jövedelemre vetik ki, mint az összes közterhet, jó esetben magával húzza a többit is.
A döntés értelmében április 1-jétől már ellenőrzik a jogosultságot, majd jövő év elejétől csak annak jár térítésmentes egészségügyi ellátás (a vizitdíj, kórházi napidíj, gyógyszerönrész fizetésével), aki biztosított, illetve aki után méltányossági okokból az állam áll helyt. Továbbá a jogszabályváltozás a két nagy "legális potyautas" kör előtt is bezárta a kaput. Év eleje óta a mezőgazdasági őstermelőknek a bevételük 2,5 százalékával, a közeli hozzátartozó eltartottaknak a minimálbér 9 százalékával, azaz 5900 forinttal (ha a jegyző igazolja, hogy a családban az egy főre jutó kereset nincs ennyi, akkor minimum 2400 forinttal) kell hozzájárulniuk az egészségügyi kassza bevételeihez. Ennek végrehajtásához már csak azt az apróságot kell megoldani, hogy a háziorvos, a szakrendelő vagy a kórház a jogviszonyt meg tudja állapítani (lásd keretes anyagunkat). Az előzetes adatok alapján valószínűsíthető, hogy félmillió körüli azoknak a száma, akik egyáltalán nem fizetnek járulékot és akik más jogcímen sem jogosultak. Éppen csak az nem válik láthatóvá, hogy e körön belül valójában ki az, akinek van jövedelme, csak eltitkolja, és hány közülük az évhalasztó egyetemista, a háztartásbeli, az aranyifjú stb. Ismét megmutatkozik az a bizonytalanság, hogy az egészségügyi járulék végül is biztosítás, avagy inkább jövedelemarányos adó. Ha az előbbi, akkor fizesse 10 millió ember (a cascónál sem kérdezik, hogy miből él a kedves ügyfél), ha az utóbbi, akkor meg arra vonatkozzon, aki tényleg keres. "Az eltartott feleség is dolgozik, otthoni munkát végez, gyereket nevel - érvelt lapunknak Zara László, az Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Szövetségének elnöke -, ráadásul az a jövedelem, amiből őt eltartják, egyszer már adózott. Megint nem tárták fel a helyzet társadalmi rétegződését, nem szűrték ki, hogy ki dolgozik feketén és ki eltartott."
A rendszer élesítéséig hátralevő kilenc hónapban kell eldönteni, hogy mi legyen a fennakadó potyautasokkal. Három eset lehetséges: a kezelés költségeit megpróbálják előre (sürgős ellátásnál természetesen utólag) elkérni, illetve vonakodás esetén köztartozások módjára behajtani; az elmaradt járulékokat kamattal-büntetéssel beszedni; esetleg a kettő együtt. Mivel az egésznek a járulékfizetésre ösztönzés a célja, a legvalószínűbbnek a középső megoldás tűnik, de ez nyilván attól is függ, hogy hányan fizetik ki legalább a minimumjárulékot. Elvileg mind a fennakadók, mind a mostantól biztosítottak felkelthetik az éber hatóságok figyelmét, hogy vajon egyúttal mi a helyzet a többi közteherrel - de a munkaügyi ellenőrök nem személyek alapján választanak célpontot, és a végletekig leterhelt adóhatóság vagyonosodási vizsgálatai sem az ilyen "kisemberekre" irányulnak. Egy-két ilyen eset bizonyára lesz, és majd hangosan ijesztgetnek a lehetőséggel. Összességében a változás valószínűleg
néhány tíz milliárd forintot hoz
a százmilliárdos hiánnyal küzdő egészségügyi kasszába, mindazonáltal a mentalitásra pozitívan hathat.
Méreteiben ennél jóval nagyobb probléma, hogy ma a cégek és a foglalkoztatottak hatalmas része megelégszik a szükséges minimum leperkálásával. A munkajövedelmek közterheit hivatalosan minimálbéren foglalkoztatással csökkentik, és ezen a jogosultság járulékfizetéshez kötése sem változtat, hiszen a szolidaritásalapú társadalombiztosításban az ellátás független a járulék mértékétől. A társasági adó elől a veszteség kimutatása, míg az osztalékadó-fizetés elől a házi pénztár fiktív hizlalása jelenti a menekülőutat. Azt senki nem vitatja, hogy ennek hazai aránya nonszensz, ám a pénzügyi kormányzat e téren érthetetlen magatartást tanúsított. Míg a bérterhek elrejtése ellen bevezetett dupla minimálbérnyi járulékalappal szemben lehetővé tette az ellenvélemény kifejtését, addig a házipénztár- és az elvárt adó esetén bizonyítatlanul kollektív csalást feltételezett - így az utóbbi kettőt az Alkotmánybíróság elmeszelte. A legutóbbi változat szerint a veszteséges cégeknek nyilatkozniuk kell a klasszikusan nyereségeltitkolásra (is) használt költségeikről (reklám, tanácsadás, ilyesmi) - immár különadó nélkül. Ez alapján fog az adóhatóság kockázatot elemezni, majd adott esetben lesújtani.
A munkajövedelmek alapján persze valamelyest érthető a jogalkotók ingerültsége, hiszen ha van kibúvó, azt a magyar ember kihasználja: 1,6 millióan jelentették be - alkalmazottaknál a munkaadójuk -, hogy bizony nekik nincs miből kifizetni a havi bruttó 131 ezer forint alapján számolt járulékokat. Ugyanakkor nem volt teljesen eredménytelen a jogszabály-változtatás, hiszen vagy kétszázezren vállalták a kétszeres járulékot, és a többiek is átlagban bruttó 10 ezer forinttal emelték a bejelentett járulékalapot. Sőt, az adóhatóság is előnyhöz jutott, mert bár hivatalosan ezt nem deklarálják, a bizonyítási teher megfordult. Zara László szerint egy ellenőrzés során a vagyonosodási vizsgálattal is fenyegetett alkalmazottak közül pusztán a hatósági fellépés és a fenyegető légkör miatt legalább egy olyan akad, aki elárulja, ha zsebbe kapja a bére egy részét. Márpedig ez elég ahhoz, hogy az így kiderült tényleges fizetést vélelmezzék a többi alkalmazottnál is, és ezzel megáll a becslés feltétele. A becsléssel megállapított adóalappal szembeni kételyeit a munkáltató csak a bíróságon tudja alátámasztani.
Ám, hogy e téren még milyen tartalékok vannak, azt többek között jól mutatják Barabás Gyula, a Magyar Nemzeti Bank igazgatóhelyettesének számításai. Mint egy tavalyi tanulmányában megállapította, a befizetett személyi jövedelemadóból visszaszámolt adóalap a GDP 28 százalékát adja, de amint vásárlásra kerül sor, megkerül a pénz, ugyanis az áfából következtetett adóalap már a GDP 48 százalékára rúg. Továbbá arra jutott, hogy ha az adóbevallásokban kimutatott jövedelmek eloszlását amolyan alsó becslésként csak a szlovákiai bevallási adatokkal összevetjük, már évente ezermilliárd forintnyi elrejtett jövedelmet gyaníthatunk.
A megoldási javaslatok innentől kezdve aszerint szóródnak, hogy ki mit tart az alapproblémának. Vannak, akik szerint
annyira magas az elvonás,
hogy a legtöbben tönkremennének, ha mindent befizetnének. A másik iskola szerint a szerzett jogokhoz ragaszkodók nyafognak csak. A döntést lehetetlenné teszi, hogy a kevés és az elég fogalmak objektíven nem meghatározhatók: nem mindegy, hogy az adózás után valakinek ételre vagy plazmatévére nem marad. (Amúgy Márai Sándor kiszámolta anno: a jóravaló emberek Magyarországon azért nem boldogok, mert hiányzik nekik havi kereken 450 pengő).
Papp József, a Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Intézetének docense állítja: a cégek a zsebbe kifizetett munkabér lekönyveléséhez nem azért vásárolnak fiktív számlákat, hogy eltitkolják jövedelmüket, hanem azért, mert az összes közteher megfizetéséhez elegendő jövedelmet nem tudják megtermelni. Ami szerinte nem is csoda, hiszen az élőmunkát terhelő elvonások európai viszonylatban kimagaslóak nálunk: ahhoz, hogy a munkáltatói és munkavállalói levonások után nettó 100 forint maradjon a dolgozónál, a vállalkozásnak majdnem 300 forint jövedelmet kellene megtermelnie. Arányt nyilván nem tud mondani, de az általa ismert cégek döntő többsége ebben a cipőben jár. Evvel szerinte tisztában van az állam is, mert "egyébként drákói szigorral járna el a fiktív számlázókkal szemben". Ráadásul a nagy multik - alkupozíciójuk révén - jelentős beruházási adókedvezményt és állami támogatást kapnak, azaz ők sem fizetik meg teljes egészében az adókat. Ha pedig így vagy úgy mindenki kevesebbet fizet, akkor értelmetlen fenntartani a névleges szintet. "Ha többszörösére növelnék az APEH létszámát, és minden céget ellenőriznének, akkor sokan befejeznék a vállalkozásukat és az alkalmazottaik munkanélkülivé válnának, segélyt kellene fizetni. Most, hogy emelik az adókat, sokan a feketegazdaságba menekülnek, mert ennyit már nem hajlandóak vállalni" - teszi hozzá. A megoldás a kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, amit legegyszerűbben a kedvező gazdasági környezet megteremtésével, azaz adócsökkentéssel lehet elérni. A kieső bevételeket pedig a vagyon típusú adók emelése fedezné. Az uniós pályázatoknál sem azt kellene megkövetelni, hogy három éven keresztül árbevétel-növekedést érjenek el a cégek, hanem vállalják, hogy több közterhet fizetnek be az alkalmazottaik után. "Ezt nyilván akkor tudja megtenni, ha növekszik az általa megtermelt jövedelem" - mondja Papp József.
Antal László közgazdász szerint az adócsökkentéssel összességében emelkedő bevétel "nagyon hihető, jól kommunikálható, de ez nem változtat a lényegen, hogy soha sehol nem működött. Ha egy kisiparos számla nélkül elvégez valamit és megspórol 40 százalékot, akkor miért ne akarná a 20 százalékot is megspórolni. De nem vitatom az ellenkezőjét sem: ha elviselhetetlenül nagy az adó, akkor jogosnak érzem, hogy ne fizessenek". (Az összefüggésekről lásd még: A Laffer-görbe és a való világ, Magyar Narancs, 2006. november 30.) Úgy véli, inkább arról van szó, hogy az érintettek az elért kondíciókhoz ragaszkodnak, és a szürke- vagy színlelt szerződéses foglalkoztatás vagy a 20 év szolgálati idő után lehetővé tett nyugdíj mind olyan elem, amely mára beépült a bérviszonyokba és magatartási normává vált. "A kedvezmény egy ideig privilégium, aztán rendszeralkotó elemmé válik, és akkor már nagyon nehéz ebből kilépni. Van persze olyan cég, amelyik tényleg bezárhatna, ha mindent kifizetne. Az zárjon be, vagy a kormányzat kivételes, átmeneti időre szóló kedvezményt adhat. Nem azon a címen, hogy jár, hanem mert időt ad a menekülésre."
A dilemmák innentől csak sokasodnak. A jövőre aktuális ingatlanadó például valóban nem csökkenti a versenyképességet, és a fogyasztási adókhoz hasonlóan nehéz kibújni alóla (itt emlékeztetnénk a két évvel ezelőtti áfacsökkentés nagyszerű ötletére és megvalósítására), de megint csak nem differenciál: ugyanúgy szenvedi a lakását legális jövedelméből összekuporgató, mint a jövedelemadóját korábban elcsaló delikvens.
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség évről évre több vállalkozást csíp fülön feketefoglalkoztatás miatt, de a nemrég megemelt létszám ellenére a munkaügyi esetekkel foglalkozó 290 ellenőr nem tűnik acélos visszatartó erőnek. A szervezet elnöke, Papp István elmondta, hogy ezzel a létszámmal évente az összes hazai vállalkozás mintegy
4 százalékát tudják ellenőrizni,
de mivel a különösen fertőzött területekre fókuszálnak, abban a körben a lefedettség már eléri a 8-10 százalékot. Az utóbbi időben érezhetően nőtt a legálisan foglalkoztató cégek száma, ami szerinte az utóellenőrzések mellett elsősorban a jogszabályváltozásoknak köszönhető. Akit rajtakapnak, két évig nem kaphat állami (uniós) támogatást, öt évig nem indulhat közbeszerzésen, nyilvánosságra hozzák a nevét, a bírság pedig elérheti a 20 millió forintot. A felügyelőség adatai szerint a leginkább érintett ágazatok köre (építőipar, feldolgozóipar, mezőgazdaság, vendéglátás, személy- és vagyonvédelem) amúgy nem feltétlenül fedi az alacsony jövedelmezőségű területeket. Nagy János, az építőipari cégeket tömörítő ÉVOSZ ügyvezetője is inkább az ágazat egyéb sajátosságaival magyarázza az "előkelő" helyezést: az építőipar szinte mindennap mást állít elő, mindig máshol, más szereplőkkel, ami nagyon megnehezíti az ellenőrzést. Ezenkívül a 92 ezer cég 90 százaléka egy-két fős mikrovállalkozás, sokszor mindenféle vállalkozási ismeretek nélkül, ezért csak adóelkerüléssel tud versenyben maradni. Raskó György agrárközgazdász hasonlóan vélekedik a saját területéről. Szerinte a nagyüzemek és a nagygazdák legálisan foglalkoztatnak akár 50-100 főt, míg a termelés felét adó őstermelőket és családi gazdaságokat eddig politikai okokból jórészt kihagyták a közterheket viselők közül, és náluk még a laza szabályok betartását sem ellenőrizték. De mivel az ő termelésük csak a GDP 1 százalékát adja, ez összesen talán néhány 10 milliárd adókiesést jelenthet, ami viszont a mezőgazdasági feldolgozóiparban már 100 milliárdos tétel. A sütőipari cégek például már lassan ledolgozhatatlan hátrányba kerülnek az adóminimalizáló kis pékségekkel szemben - mondja Raskó. Összességében tehát könnyen lehetséges, hogy a magas adókulcsok és járulékok mellett az sem tesz jót a gazdaság kifehérítésének, hogy Magyarországon méretgazdaságosságtól, szakértelemtől, vállalkozói ismeretektől függetlenül mindenki maga akar vállalkozni.
Antal László mindazonáltal lassú fejlődést prognosztizál, amelyet olyan, öngondoskodásra serkentő intézkedések katalizálnak, mint az egészségügyi jogviszony ellenőrzése vagy a vizitdíj, és a szociálpolitikailag is értelmetlen kedvezmények - az áram- és gázár fogyasztásfüggő támogatása, Sulinet és társai - eltörlése, csökkentése. De azért bevallja: "Három évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy a nyugdíj második pillére, ahol egy az egyben a befizetés mértékétől függ a jogosultság, 40 éves kor felett legalábbis elgondolkodtatja az embert. Nem jött be." Raskó György a sok lépésből álló, sziszifuszi munka egyik legfontosabb részének tartja, hogy újra megbecsüljék a települések nagy adófizetőit. Ma akkor is szégyellik vidéken a gazdagságot, ha teljesen legális jövedelem az alapja, és a helyi cég tartja felszínen a falut. Az általános vélekedés szerint ugyanis pénze csak annak lehet, aki lop, csal, hazudik. Pedig mindenki büszke lehetne, ha sokat ad be a közösbe, főleg, ha a polgármester minden évben nyilvánosan elismerné a teljesítményét, amit közvetítene a helyi tévé - igaz, "így is száz év" kellene a változáshoz.
Elveszett lelkek
Mivel ez idáig semmilyen következménnyel nem járt, az APEH, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és az állampolgárok szíves trehánysága miatt a nyilvántartások nem alkalmasak a jogviszony ellenőrzésére. Van, aki fizet, de nincs regisztrálva, vagy fordítva; van, akinek nem kell, de nincs aszerint regisztrálva, vagy fordítva. Az egészségbiztosító egy éve hozzálátott a rendrakáshoz, miközben a következőkre jutott: 3,5 millióan fizetik a járulékot, 5,5 millióan nem, de nekik nem is kell (nyugdíjasok, munkanélküliek, tanulnak, gyerekek, gyesen vannak stb.) - és volna még egymillió polgártársunk, akivel nem tudni, mi van. 'ket e bizonytalanság tényéről levélben értesítik, legyenek szívesek intézkedni: szólni a munkáltatójuknak, hogy ne csaljon a kárukra tébét, figyelmeztetni az egyetemet, hogy oda járnak, vagy jelezni az Államkincstárnak, hogy ha már küldik a gyest, tájékoztassák erről az OEP-et is. Mindeközben hétfő óta elvileg az orvosok is gyakorolnak: kezelés előtt megnézik, hogy milyen kategóriában tart minket nyilván az OEP, s ha gond van, szólnak.
Az értesítésnek már volt egy tesztüzeme Nógrád megyében, ahol a lakosság közel 10 százaléka "hiányzott" a rendszerből. A kiküldött levelekre 15 százalékuk elismerte, hogy nincs jogviszonya, 35 százalékuk nem reagált - valószínűleg nekik sincs. Ha az így adódó 5 százalék országos szinten is megáll, akkor félmillióan lesznek kénytelenek 2008. január 1-jétől legalább havi 5900 forintot fizetni.
Népszava
Gyula olyan vállalkozó, aki jelezte az adóhatóságnak, hogy szigorúan a minimálbér a jövedelme, alkalmazottját is arra jelentette be:
"Azt mondom, legyünk következetesek. Az összes paraszt, aki befizette a dupláját, az most elismerte, hogy eddig csalt. Ugyanez a véleményem a veszteségről: aki megijed, hogy most elkapják, ezért hirtelen nyereséges lesz, az bebizonyítja, hogy idáig hazudott. Ha meg kijönnek ellenőrizni, megmondom, hogy nem megy a bolt. Már többször ellenőriztek próbaszerűen, olyankor mindig adtam nyugtát, és amíg nem kapnak el, senki nem mondhatja, hogy több a jövedelmem. De az én esetem nem általános, a többiek a dupla minimálbér hatására szélnek eresztették az alkalmazottaikat, természetesen felmondási idő és végkielégítés nélkül. Akik aztán bejelentkeztek munkanélküli-segélyre, és ugyanúgy dolgoznak tovább, hébe-hóba ragasztgatják a bélyeget a kék könyvbe. Mondják a kollégák, ha majd lebuknak, másnap be is zárják a boltot. Ezt érték el vele.
Van, aki milliókat csal, a nagy többség annyit, hogy egyáltalán fönnmaradjon. Az egész nálam egy-kétszázezer forintot jelent évente, tömblakásban lakunk, 8 éves kocsink van és ennyi. Mikor bejött, hogy az őstermelőknek is kötelező egészségügyi járulékot fizetni, a Blikkben hatalmas fényképpel meginterjúvoltak egyet valami vásárcsarnokban. Sírt, hogy eddig sem nagyon volt nyeresége, mostantól még nehezebb lesz. Mondta az az 'őstermelő', aki hatalmas szemű olasz kék szőlőt meg marokkói paradicsomot árult - novemberben. Azt hittem, megőrülök, fényképpel, névvel mert nyilatkozni. Mindenkinek joga van veszteségesnek lenni, ahhoz nincs, hogy közben húszmilliós Mercivel járjon. Belehugyozhatok a medencébe, csak nem a rajtkőről."
Ignác egy kereskedőcég alkalmazottjaként járja az országot, kilenc éve egy fillér közterhet nem fizet:
"Azért nem adózom, mert ha be kellene fizetnem magam után 70 ezer forintot, akkor nem jutna még fekete kenyérre sem. Korábban egy évig be voltam jelentve, de úgy állapodtunk meg, hogy az összes vonzatát én fizetem. Akkor még csak 40 ezer volt, de aztán ezt is abbahagytam, mert rájöttem, hogy nincs semmi értelme fizetgetni. És amíg ez így működik, és nem vagyok rákényszerítve, hogy fizessek, addig nem is fogok. Már folyamatban van, hogy rendezzem ezt a társadalombiztosítási hozzájárulást, mert már nem jár alanyi jogon senkinek az orvos. De egy fillérrel sem többet. Csak azt nem tudom, hogy vannak-e annyira okosak, hogy ez alapján utánanyúljanak az embernek.
A nyugdíj egyáltalán nem foglalkoztat. Olyan gondok vannak a nyugdíjrendszerrel, hogy biztosan emelgetni fogják a korhatárt, mire én odakerülök, lesz 67 vagy 70 év, és nem hiszem, hogy addig húzom. De ha esetleg mégis, akkor addigra el kell érnem, hogy 10-20 évre való pénzem legyen, különben megette a kutya az egészet. Vannak amúgy ilyen megtakarítási terveim, két évvel ezelőtt el is helyeztem a Magyar Postánál 10 ezer forintot betéti könyvben, gondoltam, minden hónapban beteszek majd legalább ennyit. De hát kellett másra, például az építkezésemre."
