A brit miniszterelnök egyik vezető tanácsadója, Matt Browne a munkáspárti kormány agytrösztjének, a Policy Networknek az igazgatója, egyben a modern szociáldemokrácia neves teoretikusa. Mivel ő maga nem tagja a kormánynak, az angol belpolitika aktuális kérdéseiről nem kívánt semmit sem mondani - a modern baloldaliságról viszont készséggel beszélt. Browne egyébként a Haladó kormányzás címmel rendezett január végi magyarországi konferencián előadást is tartott.
Magyar Narancs: Elemzők szerint a blairi kormányzási stílus egyik fő jellegzetessége, hogy a Munkáspárton belüli döntéshozatal felettébb centralizált, a párttagságnak alig van beleszólása a kormányzás kérdéseibe. Például a felsőoktatási tandíjról szóló szavazáson 72 munkáspárti képviselő voksolt a kormány javaslata ellen. Nem gondolja, hogy ez a "lázadozás" éppen e hatalomgyakorlási mód következménye?
Matt Browne: Úgy vélem, jelenleg éppen azt az időszakot éljük, amikor növekszik a kormány politikájának elfogadottsága a pártban. Teljes mértékben egyetértek Tony Blair azon beszédével, amelyben elkötelezte magát amellett, hogy a jövőben változtatni fog azon, ami e helyzetet okozta. Hogy ezt centralizációnak nevezzük-e vagy sem, azon lehet vitatkozni, mindenesetre eddig úgy volt, hogy előálltunk egy egységes szociáldemokrata modernizációs programmal, amelyet mi haladónak gondolunk, de mind a pártban, mind az emberek felé elmaradt az ebben foglalt elvek megértetése. Pedig Tony Blair már a párt tavaly év végi kongresszusán meghirdette a széles körű párbeszéd programját (The Big Conversation), ami azt jelenti, hogy minden erőnkkel és őszintén azon leszünk, hogy a párttagok és a szimpatizánsok minél nagyobb részt vállaljanak politikánk fejlesztésében és bemutatásában. Ez a folyamat tehát már hónapok óta zajlik.
MN: Egyetért azzal, hogy a gondok fő okozója az a feszültség, ami a hagyományosabb, "balos" elképzelések és egy középutasabb szemlélet között van a párton belül? A Blair által is vallott második nézet szerint egy baloldali kormánynak nem feladata, hogy minden társadalmi réteget támogasson.
MB: Minden olyan országban megvan ez az ellentét, ahol a jóléti állam megújításának és a közszolgáltatások reformjának az igénye elemi erővel tör a felszínre. A harmadikutas demokrácia és a haladó kormányzás elmélete éppen arról szól, hogy a leginkább rászorulókat kell támogatni. A progresszivitás pedig azt jelenti, hogy az oktatást állítjuk a középpontba. Eddig erre költöttünk a legkevesebbet, át kell tehát csoportosítanunk forrásainkat, hiszen adóbevételeink korlátozottak. Egy másik eleme ugyanennek az, hogy segítséget nyújtunk a nőknek és a férfiaknak ahhoz, hogy összhangba hozzák a munkájukat a családi életükkel. Ahelyett, hogy pénzekkel biztatnánk őket arra, hogy maradjanak otthon gyermekeikkel, nagy összegeket fektetünk abba, hogy mihamarabb visszatérhessenek a munkaerőpiacra. A modern jóléti államnak nem megvédeni, patronálni kell az embereket, hanem tehermentesíteni, felszabadítani. Nincs szó tehát a jóléti állam feladásáról, csak az újragondolásáról. Aki úgy érzi, hogy valamit ezzel elveszünk tőle, az persze hadakozik a változtatások ellen, de a mi feladatunk az, hogy elmagyarázzuk neki, miért tesszük, amit teszünk.
MN: A modern szociáldemokrácia nem állítja tehát, hogy a jóléti államok kora lejárt?
MB: Hatékonyabbá kell tenni az elosztást, a közszolgáltatásokat pedig az állampolgárok elvárásaihoz kell igazítani, közszolgáltatás alatt értve azállamot, a közszférát és a megreformált jóléti juttatásokat. Fel kell adnunk azt az ambíciót, hogy mindent központilag döntsünk el és ellenőrizzünk, a tapasztalat ugyanis azt mutatta, hogy az nem hatékony és nem eredményez minőségi közszolgáltatást. Általános tendencia Európa-szerte, hogy a döntések mindinkább helyi szinten születnek.
MN: Többször is hangsúlyozta, hogy az egyén lehetőségeinek és szabadságának a kiteljesedése mindig egyet jelent a haladással. Ez sokkal inkább hangzik liberális alapelvnek, mint baloldalinak.
MB: Mint ott is utaltam rá, ellentmondásos helyzet állt elő a magánszféra individualista jellegű liberalizációja és a közszféra kollektív természete között. A ma társadalmának embere összetett lény; amellett, hogy állampolgár, fogyasztó is egyben. Mi üdvözöljük, hogy manapság mind többen választhatnak szabadon abban, hogy milyen életstílust folytatnak, ugyanakkor meg kell találnunk annak a módjait, hogy ezt az individualizmust közös nevezőre hozzuk az állampolgárság szociáldemokrata fogalmával, amelyben mindenki a közjóért tevékenykedik, és amely célul tűzi ki, hogy a társadalmat, ahol él, az otthonának érezhesse. Ha azt kérdezi, hogy maradt-e még különbség a konzervatívok liberalizmusa és a szociáldemokraták felfogása között, akkor a válaszom határozott igen. (Az Egyesült Királyságban, hasonlóan Európa számos más országához, de szöges ellentétben a magyar helyzettel, a piac és a fogyasztás "fetisizmusa" a konzervatív erő sajátja - B. Gy.) A jobboldal ugyanis azt mondja, hogy a közjó megteremtése kizárólag a fogyasztáson keresztül valósulhat meg, mi azonban nem gondoljuk, hogy ez a válasz tartható. Mi is elfogadjuk, hogy a fogyasztás olyan elem, amire az embereknek igényük van. Ám szerintünk kívánatos emellett az is, hogy olyan új módokat találjunk, amelyek közösséggé kovácsolják az egyéneket azért, hogy a saját, szűkebb környezetük érdekeit és elvárásait megfogalmazzák és érvényesítsék az őket érintő döntések meghozatalában. Mi ennek a közösségi tudatnak az erősítését is feladatunknak tartjuk. Mivel a fogyasztói és az állampolgári érdekek együtt jelentkeznek, és gyakran ellentétben állnak egymással, a szociáldemokrata válasz sem lehet leegyszerűsítő és egyoldalú, komplex társadalomképre van szükség. A szélsőségesen liberális álláspont azonban ilyen, hisz azt mondja: majd a piac megoldja a dolgokat. Mi azonban az egyéni, fogyasztói jogok mellett a közösség iránti felelősség fontosságát is hangsúlyozzuk, elfogadva persze a piaci viszonyok létjogosultságát.
MN: Számomra úgy tűnik, hogy ennek az új, "harmadikutas" szociáldemokrata gondolkodásnak a legfőbb újítása a hagyományos baloldalisághoz képest éppen az, hogy felhagyott a kapitalizmusnak mint társadalmi rendszernek a bírálatával, sőt a szocializmus fogalmát is teljesen kiiktatta a retorikájából.
MB: Marx és Trockij valóban mondott olyat, hogy a kapitalizmus egy átmeneti és alapvetően romlott, igazságtalan rendszer, de a szociáldemokraták erről mindig is eltérően gondolkodtak. 'k elismerik, hogy a piacnak is megvan a maga szerepe, hiszen alapja és segítője lehet a változásnak, a fejlődésnek és a növekedésnek. A magára hagyott piac az, ami tökéletlen, mert egyeseknek előnyöket, másoknak hátrányokat okoz. Mi azt gondoljuk, hogy feladatunk formálni, alakítani ezt a piacot. Ez persze ma jóval nehezebb, és egészen új megoldásokat követel, hiszen egy globalizált világban élünk. Erre az új valóságra kell reagálnunk olyan politikával, amely a lemaradókat, a veszteseket erősíti.
MN: Nem tart tehát azokkal, akik a politikai jobb- és baloldal megkülönböztetésének idejétmúlt voltáról beszélnek arra utalva, hogy manapság minden párt, ha sikeres akar lenni, középről és középre beszél?
MB: Nem hiszem, hogy eljárt volna az idő e fogalmak felett. Az viszont igaz, hogy egyre inkább a politikai gyakorlat, vagyis a konkrét intézkedések és az azok között fennálló kapcsolat az, ami arcot ad a kormányoknak. A tettek pedig egy jól meghatározott értékrendszerről árulkodnak, és én úgy vélem, a miszociáldemokrata kormányunk egy, a jobboldalétól lényegileg különböző társadalmi értékrendet és gondolkodásmódot próbál meghonosítani. Valóban nem beszélünk azonban gyökeres, egyik napról a másikra történő változásokról vagy egy kapitalizmus utáni vízióról. A szociáldemokraták soha nem is hirdettek ilyesmit. Mi éppen azt hangsúlyozzuk, hogy az általános társadalmi jóléthez idő kell, a változtatásokat pedig alacsony szinteken kell elkezdeni, így azok először csak alig észrevehető hatásokkal járnak. Sokkal átfogóbb és részletesebb társa-dalomképünk van, és ezzel függ össze a feladatunk is: elmagyarázni, hogy az egyes döntések milyen hosszú távú társadalmi célok érdekében születtek.
MN: Szociológiai közhely, hogy a 80-as évek vége óta gyakorlatilag nem beszélhetünk létező munkásosztályról Nagy-Britanniában. Kik jelentik akkor a Munkáspárt társadalmi bázisát?
MB: A brit Munkáspárt a holland és a svéd baloldallal egyetemben úgy látja, hogy nem osztály-alapú politizálást kell folytatnunk. Ez nem jelenti, hogy tagadnánk: minden társadalomban vannak nyertesek és vesztesek. Mi azonban egy széles körű, a társadalmi osztályokon átívelő konszenzust és összefogást valósítunk meg. Schröder is ugyanezt csinálja Németországban. Már régen nem a munkások jogaiért való küzdelemről szól csupán a baloldal, ma már az össztársadalmi érdekeket képviseljük.
MN: Hogyan nézne ki az Európai Unió, ha ennek a modern szociáldemokrata gondolatnak a szellemében szerveznék újjá?
MB: Ez tulajdonképpen már megvalósulófélben van, illetve részben már létre is jött. Az 1997-es luxembourgi tanácskozással indult ez a folyamat, majd a 2000-es lisszaboni csúcson folytatódott. Utóbbi nem csupán az Európai Unió versenyképességéről szólt, hanem az úgynevezett európai szociális modell meghirdetésével egy szociáldemokratának nevezhető program mellett kötelezte el magát. Ennek lényege, hogy mindenkinek meg kell adni a lehetőséget az integrálódáshoz. Ennek eszköze a humán tőkébe való befektetés. Az EU sosem csak a közös és szabad piacról szólt, mindig egy értékközösséget is jelentett egyben. Az persze valódi kérdés, hogyan fog mindez megvalósulni akkor, ha Európában csökken a hatalmon lévő szociáldemokrata kormányok száma.
MN: A szavaiból úgy veszem ki, hogy a haladó jelzőt a szociáldemokrata szinonimájaként használja. Ön szerint lehet-e egy jobboldali kormányzás progresszív?
MB: Én egy nyíltan balközép szervezetet képviselek, és meggyőződésem, hogy ezzel együtt egy haladó gondolkodásmódot is. A "harmadik út", a "haladó kormányzás elmélete", vagy nevezzük akárhogy, mindig is egy balközép projektum volt. De sosem volt a szabadelvű, jobboldali fundamentalizmus és a hagyományos, kommunisztikus baloldal között kijelölt út, aminek sokan gondolják. Egy megújult, de nyíltan és nyilvánvalóan baloldali, szociáldemokrata gondolkodásmódról van tehát szó. Éppen ezért ebben az értelemben egy jobboldali kormányzás meggyőződésem szerint sosem nevezhető progresszívnek.
Bugyinszki György
