Ha az MSZP nem négyszáz-, hanem, mondjuk, csak ötvenezerrel kevesebb szavazatot kap június 13-án, ez az egész talán nincs is. A kormányfõ a bukta bizonyossá válása utáni percben már érezhette, baj lesz: s e bajt leginkább a felelõsség eltolásával vélhette megelõzhetõnek. Ám Kovács Lászlót túlságosan hamar vágta hátba a szocialista párt ahhoz, hogy a kormányfõ ennyivel megúszhassa. Medgyessy a reá a szocpárt felõl nehezedõ, mind intenzívebb nyomást azzal a módszerrel igyekezett kivédeni, amiben kétségkívül nagy tapasztalata van: a kádercserékkel. (Eközben néhány ízben, és egyre fogyó lelkesedéssel, hitet tett a "reformok" folytatása mellett is. A verbális lankadás kvadrált a valósággal: az egyik utolsó kezdeményezés, az egészségügyi reform csöndesen kihunyt a napokban. Egyedül a közigazgatási reformot elõkészítõ Sárközy Tamás dolgozószobájában kormol még a mécses: de lehet, a közismerten sportbarát professzor is inkább az olimpiát nézi azóta. Az olimpiáról lásd cikkünket a 24-25. oldalon.)
Bár a minisztercserék hírétõl már régóta hangos demokratikus közéletünk (alig akad olyan fõhivatalnok, akit az év elsõ felében ne parentált volna el a "kormányzati forrásokra" hivatkozó sajtó: állítólag ingott Csillag, Kökény, Kovács Kálmán, Burány, Lamperth, Juhász, Hacsek és Sajó széke), a kormányfõ valójában július végén, augusztus elején lendült bele. A Bárándyt, Gyurcsányt és Gál J.-t érintõ elsõ kör után (errõl lásd cikkeinket: Visszahívást kér, augusztus 5., Szétlövés, augusztus 12.) a szabadságáról visszatérõ miniszterelnök a múlt szerdán ismertette az államigazgatási ringlispíl aktuális topográfiáját. A következõ 24 óra leforgása alatt érvénytelenné váló "végeredménybõl" ekkor akár még az is kiolvasható volt, hogy Medgyessy ügyesen megalkudott mindenkivel. Az ambiciózus Szekeres Imre nem kapta meg a gazdasági minisztériumot, de kapott egy tárcát (egyeztessen csak a szakszervezetekkel, míg bele nem sárgul, és duguljon el), a sportminisztériumot sem szüntette meg, hanem odaadta Baráth Etelének (akinek ugyan jobban illett volna egy, az EU-pénzek lehívására szakosodott tárca, de ha egyszer olyan sikeres sportvezetõ!), repült a jámbor Burány és a macerás Gyurcsány, mart egy államtitkári posztot a fiatal baloldal (Vadai Ágnes): mindenki kapott valamit, ha nem is azt, amit szeretett volna, de hát ez nem babazsúr, tessék nekiállni dolgozni. Azt, hogy erre az egészre együtt és külön-külön miért volt szükség, a kormányfõ érdemben nem indokolta. A távozók úgymond nem voltak elég dinamikusak, kezdeményezõkészek, és nem alakult ki jó együttmûködés köztük a kormányfõvel, ellenben az érkezõktõl Medgyessy - most kapaszkodjanak meg - dinamizmust és zökkenõmentes együttmûködést remél. És készséget a kezdeményezésre!
Hogy a miniszterelnököt mindebben támogatta-e a szocialista párt vezetése, bizonyosan nem tudjuk. Vélhetõen igen - hisz Medgyessyt forrásaink többsége 2003 októbere óta a szocialista párt voltaképpeni elnökének tartja, akinek alig kellett konzultálnia személyi döntéseirõl az õt kormányfõnek jelölõ szervezettel. Az EP-választás után (az MSZP "negyvenes vezetõinek" közremûködésével) lezajló és a miniszterelnök gyõzelmével végzõdõ Medgyessy-Kovács csörte óta Medgyessy az addiginál is kevésbé szorult rá arra, hogy terveibe beavassa a 2002 óta bambán kérõdzõ szocialista vezérkart. Nem meglepõ, hogy az MSZP érdemi ellenvetés nélkül vette tudomásul a kormányátalakításra vonatkozó terveket. "A frakció még augusztus 18-án is támogatta Medgyessyt, mert nem hitte el, hogy a kormányfõ megbuktatható" - idézi fel az egyetlen, legalább 2006-ig stabilnak tekinthetõ szocialista testület magatartását a pártvezetéshez közeli forrásunk. Hasonlóan visel-kedett hónapok óta az elnökség többsége is: "Pártonkívüliként Medgyessy nem függött a szocialista vezérkartól, annak tagjai viszont többségükben egzisztenciálisan szorultak rá jóindulatára." Ezzel együtt az egyik szabaddemokrata forrásunk szerint "az elmúlt hónapokban nemigen lehetett szocialista politikussal úgy beszélni, hogy ne került volna szóba Medgyessy utódlása, ám az MSZP tanácstalan és bénult volt a kérdésben". Ha a szocialista fõfejekben egyre növekedtek is a kételyek Medgyessy kormányfõi alkalmasságát illetõen (mint ahogy növekedtek, úgy tavaly õsz óta), ahhoz, hogy ezt a szemébe mondja, Gyurcsány Ferencen kívül egyikük sem vette a bátorságot. Inkább kussoltak, a kormányfõ háta mögött sopánkodtak, és arra vártak, hogy egyszer majd bátrak lesznek. Vagy valaki más az lesz.
Jaj, fõnök, menjen má'!
Az alkalom hamarabb jött el, mint bárki gondolta volna.
A szerdai kormányátalakítás ugyanis megfosztotta volna pozíciójától Csillag István gazdasági minisztert is. Hiszen Medgyessynek nyilván egy SZDSZ-es minisztert is hidegre kellett tennie - naná, majd csak a szocialisták közt van trotli! A miniszterelnök tudomásunk szerint egy ideig az Informatikai és Hírközlési Minisztériumot (IHM) óhajtotta átszervezni és/vagy kikaparni a szocialistáknak - ezt szabaddemokrata forrásaink a Medgyessyt támogató szocialista csoportok (elsõsorban a kormányzati informatikáért felelõs államtitkár, Baja Ferenc) ötletének vélik. A miniszterelnöki mutatóujj végül mégis Csillagon állapodott meg. Ennek okairól máris számos legendát szõ a koalíció dolgos népe. Csillag nem engedte, hogy a szocialista kijáróemberek széthordják a GKM-et, és emiatt e lobbisták a kormányfõt cseszegették. Csillag gyakran kioktatta a gazdaságról Medgyessyt, akit ez vérig sértett. Csillag látszott a leggyengébb láncszemnek, a szocialista vezérkar meg váltig hergelte Medgyessyt: nem igaz, hogy még ezt a kis pondrót sem tudod eltakarítani az útból. Maga a miniszterelnök végsõ kétségbeesésében Csillag nem is túlt burkolt megrágalmazásával sejtette az "igazi" okokat: eszerint Csillag rosszul döntött az M6-os autópálya kivitelezõjének megválasztásakor. (Az M6-os körüli konfliktusról elõször a Magyar Nemzet számolt be múlt szerdai számában: ez volt a napilap újabb történetében az elsõ olyan cikk, amelyik megvédte Medgyessyt. Változnak az idõk. Az M6-osról lásd cikkünket a 42-43. oldalon.) Ugyanakkor Medgyessy megelégedett volna a miniszter menesztésével, s a tárcát - kompromisszumkészsége jeleként - meghagyta volna a liberális pártnak.
"Csillagot az M5-ös megvásárlása, az IHM-et pedig a kakaóbiztos számítógépek (valójában a Miniszterelnöki Hivatal által bonyolított) beszerzése óta kóstolgatják MSZP-s érdekcsoportok" - emlékezik egy SZDSZ-es informátorunk. Csakhogy a kisebbik kormánypárt a nyáron számos alkalommal egyértelmûvé tette, hogy az általa vezetett tárcák ügyében nem hajlandó alkura. "Az SZDSZ nem tartotta indokoltnak ezt a kormányátalakítást, és az elsõ tárgyalási fordulótól kezdve egyértelmûvé tette, hogy a saját minisztériumait nem érinthetik a változások" - fogalmazott vezetõ szabaddemokrata forrásunk. Pedig Medgyessy még a tárcacserét sem tartotta elképzelhetetlennek. Augusztus második hetében a kormányfõ a külügyminiszteri posztot ajánlotta fel a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumért cserébe, sõt saját szabaddemokrata jelöltjét is megnevezte Szent-Iványi István személyében; ám a forrásaink által magánakciónak minõsített kezdeményezését a szocialista pártvezetés megvétózta. Medgyessy próbálkozott, Kuncze minden egyes alkalommal nemet mondott, és figyelmeztette a kormányfõt a következményekre. Az SZDSZ és Medgyessy tárgyalásai augusztus közepére megfeneklettek.
A drámai órák
Az egyik utolsó sikertelen egyeztetés a kormányátalakításról s ezen belül is Csillag sorsáról az MSZP és az SZDSZ tárgyalói, illetve Medgyessy Péter között augusztus 17-én, kedden este zajlott le. A szocialisták ekkor feltakartak miniszterelnökük mögé; talán az is megfordult a fejükben, hogy az SZDSZ elõzõ nap mintha egy kicsit megzuhant volna, s így talán könnyebben elbánnak velük. (Hétfõn Kuncze az Index információi szerint kirohant az ügyvivõi testület ülésérõl, úgy kiidegelte az Eörsi-levelet felemlegetõ Fodor Gábor.) Másnap, szerda délelõtt Medgyessy látogatást tett a liberális frakciónál, s biztosította õket eltökéltségérõl: augusztus van, Csillag hullik. A liberálisokat (a kormány mûködésével szembeni elégedetlenségükön túl) az is felbõszítette, hogy Medgyessy - lemondását belengetve és az államfõ rosszhiszemûségére hivatkozva - elõre hozott választásokkal és a Fidesz visszatérésével fenyegette meg õket. Kuncze ezután átsétált az MSZP-frakcióhoz, és jobb belátásra igyekezett bírni õket: mindhiába. A miniszterelnök pedig délután ötkor abban a tudatban jelentette be a kormányátalakítást, hogy már csak az SZDSZ ellenállását kell legyûrnie.
Tévedett.
Senki nincsen itthon
A miniszterelnöki tájékoztatót még aznap Kuncze bejelentése követte: a liberális párt bizalma helyrehozhatatlanul megingott a kormányfõben. És tudomásunk szerint már aznap este cselekvésre serkent a szocialista vezérkar is. Az MSZP vezetõ pozícióit betöltõ "erõs emberek": Kovács László, Szili Katalin elnökhelyettes, Lendvai Ildikó frakcióvezetõ és Kiss Péter kancelláriaminiszter (õk voltak az MSZP képviselõi a másnapi koalíciós tárgyaláson) informális tanácskozást tartottak, s ezen már a miniszterelnök-váltás menetrendjét vitatták meg. Meg nem erõsített információink szerint a kormányfõ szerda este eredménytelenül próbálta felvenni a kapcsolatot az MSZP nagyágyúival: délutáni szövetségesei nem reagáltak hívásaira.
A másnap, csütörtök reggeli MSZP-SZDSZ-Medgyessy egyeztetésen (az SZDSZ Kuncze Gábort, Fodor Gábort, Horn Gábort és Szent-Iványi Istvánt delegálta) az egybegyûltek meghallgatták Medgyessy három megoldási javaslatát, miszerint a) visszaállítja az SZDSZ a bizalmat, b) a két párt konstruktív bizalmatlansági indítványt terjeszt be, vagy c) õ lemond. Információink szerint Medgyessy ekkor, a választ meg nem várva távozott a terembõl. A szocialisták egy vak hangot nem szóltak; az SZDSZ álláspontja nyilvánvaló volt.
A magára maradt két párt pedig az ajtó becsukódása után hozzálátott a konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtásához szükséges teendõk precizírozásához.
Vajon ekkor mondta-e ki valamelyik szocialista vezetõ elõször: Medgyessy megbukott? Vagy már korábban, szerda este közölték döntésüket - az SZDSZ-szel? És miért nem Medgyessynek mondták meg elõször: Péter, vége van? És mit tudtak minderrõl párttársaik?
És vajon Medgyessy tudta-e a küszöböt átlépve: bukott emberként távozik? Netán már elõzõ nap sejtette, s azért, minden mindegy alapon, szórt rágalmakat a Népszabadságnak szerda délután adott interjújában addigi koalíciós partnere fejére? Vagy még ekkor is bízott abban, hogy Kovács, Lendvai, Szili és Kiss meggyõzik a liberálisokat?
Lehet, e kérdésekre igaz választ sose fogunk kapni. Az MSZP - és legelsõsorban Kovács László - minden nyilvános igyekezete az eseményeket követõ napokban arra irányult, hogy Medgyessy megbuktatását az SZDSZ nyakába varrja. A kormányfõ elmozdításának valódi s akár méltányolható okait - hogy tudniillik nem jól vezette a kormányt, s hogy vele az MSZP nem nyerhetett volna 2006-ban - szocialista politikus nemigen hangoztathatja, hisz önpártját csapná orcán szöges zsaludeszkával. A kormányfõbuktatás módozata, az intrikák és kelepcék, sunyiságok és hazugságok bonyolult láncolata sem válik a szocialista pártütõk dicsõségére. És végül: vajon mely szocialista politikusok döntöttek Medgyessy sorsáról? Ha õk négyen voltak - Kovács, Szili, Lendvai és Kiss -, vajon milyen felhatalmazással cselekedtek? Ennek a négy embernek más választása aligha van, mint körömszakadtáig az SZDSZ-re kenni Medgyessy megbuktatását. Így a koalíció megmentõiként tûnhetnek fel; míg a párt belsõ demokráciájának letipróiként akkor, ha kiderülne, hogy valójában lett volna módjuk az események megváltoztatására. (Elvégre az SZDSZ hajthatatlanságával szembesülve mondhatták volna azt is, maradjon Csillag - és akkor marad Medgyessy is.)
És hogy mégis inkább e négy ember belpárti puccskísérletérõl, mint az SZDSZ kijelölte kényszerpályáról van szó, a további csütörtöki események tanúsítják.
A négybõl az egy
A kormányfõ - aki ekkor már de facto elvesztette e játszmát - késõ délelõtti sajtótájékoztatóján megismételte reggel, zárt körben tett s elsõsorban az SZDSZ-nek címzett ajánlatát: aznap estig a liberálisok új gazdasági minisztert neveznek meg; augusztus 26-ig a két koalíciós párt új kormányfõt jelöl; vagy õ 27-én benyújtja lemondását az államfõnek. Kovács László, az MSZP elnöke gyorsan cselekedett: aznap délután két órára összehívta az elnökség ülését. Talán a sietség volt az oka, mindenesetre az MSZP szavazati joggal bíró 14 elnökségi tagjából mindössze kilencen vettek részt az ülésen. Információink szerint Kovács, Szili, Kiss Péter, Lamperth Mónika, Burány Sándor, Csabai Lászlóné, Tóbiás József, Toller László és Újhelyi István voltak jelen. Rajtuk kívül Lendvai Ildikó, Jánosi György választmányi elnök, Puch László pénztárnok és Keller László államtitkár bukkantak fel. A kilenc szavazásra jogosultból nyolcan "sajnálattal" tudomásul vették Medgyessy távozását - pedig Medgyessy ekkor pro forma még csak az SZDSZ válaszára várt. Elfogadták Medgyessy lemondását: pedig nem is mondott le!
Ám nem ez volt az utolsó furcsaság azon a forró csütörtök délutánon.
Ha Medgyessy eltávolításának ténye vagy a lebonyolítás megkérdõjelezhetõ higiénéje nem is keltett volna különösebb sistergést a szocpártban (mindegy, hogyan, csak rúgja már ki valaki), a Kovács-csapat az új miniszterelnök jelölésével elvetette a sulykot. Az elnökség ugyanis arról is döntött, hogy a konstruktív bizalmatlansági indítvány pozitív hõse, azaz az új jelölt Kiss Péter kancelláriaminiszter legyen. Toller László még a "tagság feje fölött" hozott döntés elõtt, tiltakozása jeléül elhagyta az ülést: Pécs polgármestere késõbb kérdésünkre "pancserpuccsnak" minõsítette az eljárást. Toller szerint a döntést valójában Kovács, Lendvai, Kiss és Szili hozta meg, és hajszolta keresztül az elnökségen. A felajzott polgármester a Narancsnak így nyilatkozott: "A klikkpolitika ideje nemcsak az MSZP-ben, de az egész politikai életben lejárt. Unalmassá vált, hogy a kilencvenes évek közepe óta egyetlen jelölt van az elnöki, elnökhelyettesi, házelnöki, kormányfõjelölti posztra."
Toller távozása után az elnökség - 0 darab ellenszavazattal - Kissbe helyezte a bizalmát. A Népszava szerint Kovács László ekkor telefonon értesítette Medgyessyt a végkifejletrõl. A dolog egy rövid pillanatra úgy tûnt, "elintézést nyert". A pártelnökként alig két hónapja megbukott s a magyar belpolitikából kifelé tartó Kovács László vezette négyes önkeblébõl kijelölte a Magyar Köztársaság miniszterelnökét.
Sokért nem adnánk, ha tudnánk: mennyit szabódott Kiss, mielõtt elvállalta.
Az események irányítói ezek után úgy tervezték: az államalapítás méltóságteljes megünneplését követõ napon, azaz szombaton reggel lezavarják a koalíciós egyeztetést - az SZDSZ rábólint Kissre -, az elnökség rábólint arra, hogy az SZDSZ rábólintott, a kész egyezség a frakció elé kerül, a frakció is rábólint, és az így kékre-zöldre bólintott minszterelnököt végül megerõsítésben, majd ugyancsak méltóságteljes ünneplésben részesíti a választmány is.
Ám a rapid eljárás nem csak Toller László szemét csípte. A hirtelen döntés ellen még csütörtök este vétót emelt az MSZP Szocialista Platformja is. A platform vezetõje, Nagy Sándor érdeklõdésünkre elmondta: mivel a képviselõcsoport szerdán támogatásáról biztosította Medgyessy (Csillagot is érintõ) döntéseit, az elnökség ezzel ellentétes másnapi határozatát "normális eljárás esetén egyeztetni kellett volna a frakcióval", továbbá - ha már a kormányfõ távozásának "elfogadásáról" döntöttek - kétséget kizáróan nyilvánvalóvá kellett volna tenni, hogy a többes jelölést és a rendkívüli kongresszus összehívását támogatják. "A kongresszusi döntés nem csupán demokratikus szépségtapasz, bár ebbéli szerepe sem elhanyagolható, hanem biztosítja az új kormányfõ erõs legitimációját." (Annál is inkább így lehet ez, mivel az MSZP alapszabályának 16. § e) pontja a következõképpen rendelkezik a miniszterelnök-jelölt megválasztásáról: "A kongresszusÉ az országos választmány és az elnökség együttes javaslata alapján dönt a párt miniszterelnök-jelöltjérõl és országos választási listájáról, valamint köztársaságielnök-jelöltjérõl.")
Augusztus 20-a, péntek estére pedig már minden megváltozott.
Hányan lesznek?
Az MSZP-n soha nem látott felháborodás söpör végig a csütörtöki procedúra érezhetõ antidemokratizmusa miatt. Péntek reggel már maga Kiss Péter is rendkívüli kongresszust akar; aznap délután pedig Gyurcsány Ferenc bejelenti, hogy elindul a versenyben. Péntek este a megyei elnökök tanácskozásával - akik közül jó néhány Gyurcsányt favorizálja - nyílttá válik a küzdelem. A megyei elnökök neheztelnek az elnökség arroganciája miatt, és megkérdõjelezik Kiss alkalmasságát. Rövid ideig öt jelölt forog közszájon: Szili, Hiller és Szekeres is bevitorlázik a képbe, késõ estére azonban marad Gyurcsány és Kiss.
Szombaton azzal kezdõdik a nap, hogy az elnökség megerõsíti Kiss egyedüli jelölését; ebéd után a megyei elnökö-ket ebben a szellemben orientálja a pártvezetés. A délután háromkor, 104 jelen lévõ képviselõ részvételével kezdõdõ frakcióülésen viszont a - titkos - szimpátiaszavazáson 90-en Kiss Pétert, 80-an az eddigi pénzügyi államtitkár Veres Jánost és 73-an Gyurcsányt szeretik (értelemszerûen mindenki több névre is voksolhatott). A fél ötkor startoló választmányi ülésen Veres a maga 31 szavazatával lemorzsolódik - a jelöltséghez legalább egyharmados támogatottság szükséges. (Az alapszabály szerint az elnökség és a választmány közösen tesz javaslatot a jelöltekre, és a kongresszus titkos szavazással dönt.) Gyurcsány viszont 99 szavazattal felfejlõdik Kiss 103 fája mellé. Úgy tûnik, minél nagyobb taglétszámú testület voksol a leendõ miniszterelnökrõl, annál többen támogatják Gyurcsányt. Az elnökség fogcsikorgatva beletörõdik a kettõs jelölésbe. Az üléseken drámai jelenetek zajlanak. Szili, a miniszteri bukását feldolgozni képtelen Jánosi és Horn az egyes jelölés, illetve Kiss Péter mellett törnek lándzsát. Szili nem bírja a feszültséget, az egyik elnökségi ülésen zokogógörcsben tör ki, ezt a produkciót a frakciószavazáson megismétli. Horn Gyula, ha lenne nála csecsemõ, baromi nagyot csípne a seggébe: e helyett a pártért aggódik. Kovács, amíg bírja, ragaszkodik ahhoz, hogy csak egy név kerüljön a kongresszus elé. A frakció egy névtelenséget kérõ tagja szerint azért, mert Kiss Péterben látja a garanciát arra, hogy a párton belüli erõviszonyok ne változzanak. "Kiss a jelenlegi vezetõ brancs irányítása alatt áll." Lendvai - aki egyébként számunkra némiképp váratlanul bukkant fel a Medgyessyt eltávolító legszûkebb, khm, operatív stábban - Kisst futtatná: értesüléseink szerint azért, mert nem tudja megbocsátani Gyurcsány simlis vagyonszerzését. A frakcióvezetõ még azt is kerüli, hogy az exsportminiszter nevét nyilvánosan kiejtse; az öszödi nyaralóügyben is õ mondta ki egyedül a pártból, hogy ami történt, az nem az õ szája íze szerint való. Ugyanakkor a többes jelölés - és így Gyurcsány - mellett teszi le a garast többek közt az öreg Gál, Tóth Károly képviselõ Békés megyébõl, Vitányi Iván, Suchman és Nagy Sándor.
Hétfõn a helyzet a paroxizmusig fokozódik. A két jelölt kölcsönösen biztosítja egymást nagyrabecsülésérõl, majd választók keresésébe fognak. Az országon úrrá lesz a láz. Beveti magát Kiss mellett - csöndesen, a sorok közt - a Népszava. Fazakas Szabolcs, a Horn-kormány egykori minisztere azt állítja az ATV-ben, hogy neki az unióból telefonáltak, hogy hujjuj, nem lesz jó a Gyurcsány, nagyon vigyázzunk; és a riporter nem üvölti le, hogy hazudsz, mars ki a stúdióból. Egy felajzott nõi hang betelefonál szerkesztõségünkbe: írjuk meg, hogy az egyik jelölt hetvenmillióért veszi megfele a megyei elnököket, õ ismer valakit, aki a saját szemével látta, hogy egy diplomatatáskában adja át nekik a pénzt. Egy további hír szerint a másik jelölt befutása esetére párton belüli ellenfelei már készítik is elõ a testére szabott korrupciós botrányt. Abban mindenki egyetért, hogy Gyurcsány lehet az MSZP Orbánja, csak abban nem, hogy az MSZP-nek is szüksége van-e egy saját Orbánra.
Vagy megteszi-e nekik is a Fideszé.
Ketten maradtak
A rendkívüli kongresszust szerdán, jóval lapzártánk után tartják a szocialisták. A végeredményrõl így beszámolni most nem áll módunkban. Sebaj: megcselekedjük késõbb. De lehet, hogy ami szerda este végeredménynek tûnik majd, pár nap, pár hónap vagy bõ másfél év múlva csak a kormányzó szocialista-liberális koalíció bukásának egyik utolsó stációjaként lesz majd minõsíthetõ.
A szocialista párt helyesen ismerte fel, hogy Medgyessyvel nem futhatnak neki a 2006-os választásnak, sõt azt is, hogy a kormányfõ eltávolításával nem szabad tovább késlekedniük. Orbán 2006-os szocialista riválisának rövidesen színre kell lépnie; és bárki legyen is az illetõ, nem szabad õt a Medgyessy-kormány eddigi és eljövendõ kudarcaival terhelni. Az MSZP vezetõi levették a pártot a rossz pályáról: ám ezen kívül eddig szinte mindent elrontottak. Medgyessy kiakolbólítását nem valamiféle okos és lehetõség szerint tapintatos terv szerint végezték el; lépéseiket a véletlen meg a személyes bosszúvágy, a kicsinyesség és a gyávaság irányították. Az MSZP nyolc-tíz legerõsebb embere - megint csak: gyávaságuk, ambícióik, személyes, ostoba számítgatásaik miatt - végzetesen elszámolta az idõrendet: a tisztújító kongresszus októberre halasztása megbocsáthatatlan hibának tûnik. És ha az MSZP tagjai lennénk, mélyen felháborítana minket az a ravaszkodás, amivel megpróbálták elvenni tõlünk a lehetõséget, hogy - közvetetten, kongresszusi küldötteink által - véleményt nyilvánítsunk saját pártunk miniszterelnök-jelöltjérõl.
S ez még nem minden.
Az MSZP masztodonjai szinte egytõl egyig Kiss Péterben látják a válság megoldását. Aggodalmuk bizonyos fokig érthetõ: Gyurcsány outsider, aki a szervezet egy külsõ, szerzõdéses munkatársának - Medgyessy Péternek - az alvállalkozójaként, a jóisten tudja, honnan keveredett a szocpárt kellõs közepébe. Ki tudja, mekkora kockázatokat rejt a személye: mit akar tenni a párttal, s nem túrja-e szét végképp azt a szervezetet, amely olyan, amilyen, de mégiscsak két választást nyert a rendszerváltás óta. S ki tudja, mit rejt még Gyurcsány Ferenc üzletemberi múltja, hány olyan kétes ügyletet, amelyeket ügyesen kihasználva az ellenzék 2006-ban akár vissza is veheti a hatalmat. Gyurcsány két hete, amikor Medgyessy Péter kirúgta a kormányból, hirtelen a senkik senkije lett. A párt meghatározó vezetõi nem szívelik, sõt félik. Ha rajtuk múlik, soha nem engedik be maguk közé. És most olyan alkalom kínálkozik elõtte, amilyen talán soha nem lesz még egyszer az életben.
De mire lenne megoldás Kiss Péter?
Bár a vele nem rokonszenvezõ forrásaink is elismerik jártasságát az államigazgatás fortélyaiban, s hivatalnoki hatékonyságát, egyetlen, a nevéhez köthetõ intézkedés, saját ötlet, koncepció, elképzelés, program, sõt határozott vélemény, állásfoglalás, markáns kiállás sem jut az eszünkbe, sem az 1995 és 1998 közötti, sem pedig a 2002 óta tartó miniszterkedése idejébõl. (Pedig csütörtöktõl kutatunk az emlékezetünkben.) Amikor egy szocialista forrásunkat arra kértük, hogy sorolja fel Kiss erényeit, e forrás a zavaróan hosszú hallgatás után mindössze annyit mondott: "Istenien tud hallgatni." Az is visszatetszõ, hogy a gyenge teljesítménye miatt elküldött Medgyessyt azzal az emberrel kívánja felváltani most az MSZP, aki a megalakulásától tagja volt ennek a gyenge kormánynak; 2003 elejétõl fogva egyenesen annak a legfontosabb és a miniszterelnökhöz legközelebb álló minisztereként. Kiss ideiglenes megoldásnak tûnik: ügyvezetgessen addig, amíg meglesz az igazi; amíg le nem játsszuk egymással a meccseinket. Hisz úgysem zavar majd sok vizet.
A szocialista párt rendszerváltás utáni történetének legsúlyosabb válságát éli e napokban. Az elmúlt 15 év minden megoldatlan problémája - a kifürkészhetetlen belsõ viszonyoktól kezdve a megvásárolhatóságon mint általános kötõelemen át az egységes társadalomkép, urambocsá', ideológia hiányáig - mind egyszerre ömlött most szét a lábunk elé. A szocialista pártról kiderült, hogy a szétesés szélén áll.
A koalíciónak mindösszesen tízfõs többsége van az Országgyûlésben. A lapzártánkkor mind hisztérikusabbá váló hangulat dacára bizonyára sikerül majd elkerülni azt, hogy hat olyan képviselõ, akinek nem a szíve, ne adj' isten, valamely homályos anyagi vagy egyéb érdeke szerint alakul majd a szerdai választás, kiszavazzon a frakció-ból. De mérget erre nem vennénk. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy ha e szavazás - akár az egyik, akár a másik jelöltnek - össze is jön, az MSZP csak haladékot kap saját dolgainak rendbetételére.
Rövidet. Nagyon rövidet.
Bugyinszki György
Galántay Géza
Gavra Gábor
