Harmincöt fokban nincs magasztosság - vontunk gyötörten mérleget bő háromórányi, ingerekben nem éppen gazdag álldogálás után múlt pénteken az Országház előtt. Ám - csoda szinte - a viszonylag magas átlagéletkorú érdeklődő tömeg még akkor sem tágított, a tér távolabbi pontjairól sem, amikor a szimfonikus zenekar rázendített a

Jobban kellett volna figyelni persze a megadott időpontra, nem pedig másfél órával az ünnepség kezdete előtt érkezni a helyszínre, bár való igaz, az alkalmi kerítésen kívül már ekkor is folyamatosan és több sorban állt a nép, bent, külön tribünjükön pedig ki tudja, mióta ültek fegyelmezetten a polgármesterek. A tömegben ekkor még a vidéké volt a túlsúly, amint ez a beszédfoszlányokból kiderült, ezen belül a díszzászlóalj családtagjaié, akik - s ez érthető - mindenképpen az első sorokban kívántak büszkék lenni. Aztán lassan feltünedeztek az Országház távoli kapujában, a tér felé fordított hatalmas kivetítőn azonban jól láthatóan a honanyák és -atyák, mindjárt az elsők között Cseh Máriával, akiből - nem hiába volt színésznő, jegyezte meg egy tájékozott hölgy - már-már

egyfajta grandezza

sugárzott, ahogy a vállára kétfelől feltűzött könnyű, nyárias szaletlifüggönyt viselte. Hamarosan Rapcsák képviselő is fokozatosan kitüremkedett a kapun, akit a mellettem állók egyike szigorú tekintettel lekommunistázott, kivívva szomszédnője egyértelmű, bár aufklérista jó szándéktól sem mentes rosszallását. Az utóbbi hölgy oktató-nevelő erőfeszítéseinek továbbviteléhez azok az SZDSZ-aktivisták szolgáltattak alkalmat, akik az ismert, "Köszönjük, elnök úr!" feliratú plakátokkal ellátott, hosszú nyelű tábláikkal provokáltak széles körű ingerültséget. Rövid ideig keresve, majd diadalmasan megtalálva az odaillő kifejezést, illetlenségnek nevezte az akciót. Többen is a táblák eltüntetését szorgalmazták, ami azonban nem valósult meg, és a népharag is mindinkább azokra az idős asszonyokra zúdult, akik esernyőt nyitottak, nem bírván tovább a tűző napot. Különösen egy, az első sorban álló asszony konok, szinte hivalkodó esernyőzése keltett felháborodást, egy mögötte álló nő kifejezetten felszólította a Magyar Narancs tudósítóját, hogy akár erőszakkal is, de mindenképpen vessen véget a visszás helyzetnek. A firkász pimaszul egykedvű vállvonogatása aztán egy olyasfajta becsmérlő pillantást váltott ki, amilyenben csak egy férfiasságát bizonyítani szokásszerűen és lám, újólag ismét csak képtelen, amúgy is tutyimutyi, hunyász alaknak lehet része nagytermészetű asszonyától.

Még szerencse, hogy e viszontagságos helyzetben a felsorakozó kürtösök az ünnepség kezdetét jelezték, az esernyő pedig mégiscsak lehanyatlott. Az első vastapsot a történelmi zászlók felvonultatása kapta, a másodikat a szólóban elénekelt, de a közönség jelentős része által is recitált Szózat. A magas rangú résztvevők felsorolása szórványos - Göncz Árpád esetében erőteljesebb, Orbán Viktoréban kisebb mértékű - füttyöt váltott ki a Földművelési Minisztérium visszhangzó árkádjai felől. Áder János rövid beszéde azonban gyorsan visszahelyezte a hangulatot az emelkedettség kellő magaslataira, hiszen már az első üdvözlő mondatban

új közjogi titulust

vezetett be. Az éppen beiktatandó Mádl Ferencet máris köztársasági elnök úrnak nevezte, a perceken belül leköszönő Göncz Árpádot viszont megajándékozta a valóban egyszeri és átruházhatatlan Göncz elnök úri méltósággal. A leköszönő államfő rövid beszédét követő mérsékelt tapsot Mádl Ferenc bekonferálása után felváltotta a hosszan tartó és ütemes. Hamarosan, bár csak rövid időre a magasba emelkedett egy IMÁDLAK feliratú tábla is, néhány poszttinédzser cserkész lelkes kis csapatának jóvoltából. Az új köztársasági elnöknek rögtön a beszéde elején tett bejelentése, hogy Szent István királyunkat immár a keleti ortodox egyház is szentjei közé emelte, az ujjongást szinte a paroxizmusig fokozta, nem is beszélve arról a meglátásáról, hogy ezeresztendős történetünk legfőbb üzenete az, hogy megálltuk a helyünket a világban, és most itt vagyunk.

A felemelő mozzanatokban bővelkedő ünnepség eseményei közül mindenképpen említést érdemel a huszonegy ágyúlövés, valamint a tér galambjainak látványosan iránytalan, rémült repkedése. Tanácstalanságban talán csak az a kisebb dél-koreai turistacsoport múlta felül őket, amelynek tagjai mintegy másfél órán keresztül, szemükben szent rémülettel és a kuriozitás iránti érdeklődő tisztelettel tanulmányozták a tűző napon zárt rendben történő ácsorgás jellegzetes magyar népszokását.

- kovácsy -