Helsinki találkozó, 1975

Tollal és fegyverrel

Külpol

Ötven évvel ezelőtt írták alá 35 európai és észak-amerikai ország vezetői az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) keretében a helsinki záróokmányt, amely politikai normákat fektetett le az emberi és kisebbségi jogok terén, s fegyverzetkorlátozási megállapodásokat eredményezett.

A helsinki folyamat előzménye fura módon éppen a hidegháború egyik legkritikusabb eseménye volt: a Szovjetunió politikai értelemben konfrontatív szituációba került a Varsói Szerződés (pontosabban a Vörös Hadsereg és a részben vonakodó, részben lelkes szovjet szatellitállamok haderejének) 1968-as csehszlovákiai invázióját követően. Ha ennyi nem lett volna elég, meggyengült a befolyása a fontosabb nyugati kommunista pártokban, miközben ideológiai és hatalmi nézeteltérései Kínával legkésőbb 1969-re polarizálták a globális kommunista mozgalmat, illetve a „forradalmi”, „népi”, „felszabadító” stb. szervezeteket, hogy ti. ezek Moszkvát vagy Pekinget tekintik-e vezérlő csillaguknak. A Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) főtitkára, Leonyid Brezsnyev körül tömörülő vezetés ezeket a problémákat nem tudta pusztán a konfliktusok újfajta keretezésével, szolid kétoldalú külpolitikai aktusokkal megoldani. A Szovjetunió csakis egy újabb diplomáciai front megnyitásával javíthatta nemzetközi pozícióját, ezért 1969 áprilisában (ugyanúgy, mint 1954-ben) javasolta egy európai biztonsági konferencia megszervezését.

A kezdeményezés sikeréhez hozzájárult, hogy az akkoriban Urho Kekkonen államfő által vezetett Finnország maga is úgy vélte, egy átfogó biztonsági találkozó segíthetne Európának kilábalni Csehszlovákia megszállásának sokkjából. Ehhez pedig igazi tárgyalófórum lenne, nem csupán a szovjetek által uralni kívánt propagandaszíntér. Finnország ezért a szovjet kezdeményezéstől eltérően azt javasolta, hogy a két Németország elismerése ne legyen feltétele a találkozó megtartásának, továbbá felajánlotta a konferencia megrendezését. A finn kezdeményezés elsőre meglehetősen hűvös fogadtatásban részesült Nyugaton. A NATO általánosságban úgy vélte, hogy a konferencia nem járhat sikerrel, amíg a német kérdést nem rendezik. Mind­ennek dacára 1969 augusztusának végére a meghívott országok közül 20 már igennel válaszolt. Az egyetlen végleges elutasító válasz Kína akkori szövetségesétől és európai szócsövétől, az Enver Hodzsa vezette Albániától érkezett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.