"A kulcs a politikában van" (Keith Molkner - egy nem hivatalos béketeremtő Izraelben)

szerző
Petõcz György
publikálva
1996/23. (06. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Likud győzelme után a nemzetközi politikai közvélemény többnyire a Munkapárt által beindított békefolyamat lassulására számít Izraelben. A történelmi gyűlöletek, félelmek és egymásrautaltság sakkjátszmájában azonban a meglepő fejlemények sem kizártak. Növeli a bizonytalanságot, hogy az öt évtizede húzódó konfliktust ma már a palesztin önkormányzat (esetleg jövőbeni állam) létrehozásának nehézségei és szükségletei is bonyolítják. E paradox helyzetről, egy még nem létező állam máris megkezdődött "alkotmányos pillanatáról" beszélgettünk a három éve Jeruzsálemben dolgozó Keith Molkner amerikai ügyvéddel, a londoni székhelyű Israeli-Palestinian Center for Research and Information (IPCRI) munkatársával.

A Likud győzelme után a nemzetközi politikai közvélemény többnyire a Munkapárt által beindított békefolyamat lassulására számít Izraelben. A történelmi gyűlöletek, félelmek és egymásrautaltság sakkjátszmájában azonban a meglepő fejlemények sem kizártak. Növeli a bizonytalanságot, hogy az öt évtizede húzódó konfliktust ma már a palesztin önkormányzat (esetleg jövőbeni állam) létrehozásának nehézségei és szükségletei is bonyolítják. E paradox helyzetről, egy még nem létező állam máris megkezdődött "alkotmányos pillanatáról" beszélgettünk a három éve Jeruzsálemben dolgozó Keith Molkner amerikai ügyvéddel, a londoni székhelyű Israeli-Palestinian Center for Research and Information (IPCRI) munkatársával.

eith Molkner: Az IPCRI izraeliek és palesztinok által közösen létrehozott és vezetett politikai tanácsadó intézet, 1988-ban alakult, palesztin, izraeli, amerikai és nyugat-európai munkatársakkal, jogászokkal, közgazdászokkal, környezetvédelmi stb. szakértőkkel. Politikai javaslatokat és törvény-tervezeteket készítünk a palesztin önkormányzatnak a gazdasági, jogalkotási, intézményteremtési, környezeti és vízproblémák megoldására, a turizmus fellendítésére és a közösségi és vallási konfliktusok kezelésére. Feladatunknak a béketeremtést, tehát a zsidó-palesztin párbeszéd előmozdítását, és a békeépítést, vagyis a palesztin közigazgatás és gazdaság felépítését, kialakítását tekintjük. Költségeinket magánalapítványokból, valamint amerikai és európai állami támogatásokból fedezzük. Hivatalos izraeli vagy palesztin forrásokból nem fogadunk el pénzt.

Magyar Narancs: 1988 a megszállt területeken élő palesztinok felkelésének, az intifádának a kezdete. Nem tűnt akkor az intézet megalakítása utópiának?

KM: Valóban, a tényleges érintkezés 1988-ban a kődobáló palesztin fiatalok és az izraeli katonák között folyt, s eszközei Molotov-koktél, könnygáz, kövek és golyók voltak. Az izraeli törvények megtiltották a PFSZ-szel való tárgyalást, a PFSZ el akarta pusztítani Izraelt. Valahol azonban mégis el kellett kezdeni a normális kapcsolatfelvételt, ezért született az intézet.

MN: A zsidó-palesztin viszony mélypontján kiknek a megnyerésére, együttműködésére számítottak?

KM: Mindkét oldalon vannak, akik hajlandók tárgyalni. A lehetőség megvolt, hogy a döntéshozók megváltoztassák véleményüket. A PFSZ-en belül kialakulóban volt egy új vonal, amelyik a két állam elfogadása felé tapogatózott. Arafat az Algériában kihirdetett palesztin függetlenségi nyilatkozat idején, 1988-ban kezdett ebben az irányban gondolkodni. Az izraeli Munkapárton belül is kezdett kialakulni egy ilyen erő. De nemcsak bennük reménykedtünk. Kezdettől fogva sok jobboldali szakértő is együttműködik velünk. Az izraeli jobboldal többsége konstruktív: ha már megindult a békefolyamat, akkor részt akarnak belőle, hallatni akarják a hangjukat. Vegyük a gazdasági fejlesztést. Sok, biztonsági és területi kérdésekben hajthatatlan politikus kifejezett meggyőződése, hogy a palesztin gazdaság fejlődése mindkét félnek hasznára válhat. A palesztin jövedelemadó-rendszert előkészítő jogi bizottságban például a palesztin szakértőn és rajtam kívül izraeli részről egy jobboldali beállítottságú jogi szaktekintély s egyben rabbi vesz részt.

MN: A "békefolyamat" a hivatalos kapcsolatok és az informális vagy magánjellegű együttműködés összjátékaként jutott el Oslóig, majd a palesztin önkormányzati választásokig. A konkrét példákon keresztül bemutatná-e nekünk az önökéhez hasonló magánjellegű intézmény lehetőségeit, lehetséges szerepét egy ilyen kusza nemzetközi politikai játéktéren?

KM: A Rabin-kormány beiktatása után rendeztünk egy titkos tanácskozást Londonban a biztonsági problémákról és a békekötés lehetőségeiről. Ez 1992 végén, jóval Oslo előtt történt. A tanácskozáson sok befolyásos és fontos személy vett részt. Kiderült, hogy van miről tárgyalni. Oslóban ekkor már folytak a puhatolódzó megbeszélések két izraeli egyetemi professzor és néhány palesztin akadémikus között. Ekkor még csak "magánszemélyekről" volt szó, bár izraeli részről a megbeszéléseket Jossi Belin külügyminiszter-helyettes felügyelte. Rabin a londoni konferencia után döntött a párbeszéd hivatalossá tételéről.

A békefolyamat beindulása után nagy segítségnek bizonyult, hogy a konkrét kérdések megvitatására hivatott szakértők az általunk rendezett korábbi találkozókról már ismerték egymást. 1993. szeptember 13-án Rabin és Arafat aláírták az együttműködés Elvi Nyilatkozatát. Optimista korszakot éltünk. Röviddel ezután rendeztünk egy találkozót Oxfordban palesztin és izraeli gazdasági vezetők számára. Ezen belül tartottunk egy kerekasztal-beszélgetést a békefolyamat jogi vonatkozásairól. Ott felvetettem egy közös jogi program szükségességét, amely rendezett kereteket hozna létre a palesztin önkormányzat egyre bővülő tevékenységi köreinek, feladatainak és felelősségének a befogadására. A palesztin területek jogrendjének alapos reformja és átalakítása nélkül hiú ábránd például a külföldi beruházások felgyorsítása.

A palesztin hatóságok 1994 nyarán jöttek létre Gázában és Jerikóban. Mi megkezdtük saját beruházási törvénymodelljeink kidolgozását. A palesztinok is felállítottak egy bizottságot. Konferenciákat tartottunk, amelyeken a kérdésben felelős izraeli és palesztin hivatalnokok és vezetők találkozhattak. Ilyen eszmecserék és együttműködés létrehozására helyzetünknél fogva csak mi lehettünk képesek. 1995 áprilisában megszületett az új törvényerejű határozat, amelyet Arafat írt alá. Ez lett az új palesztin jogalkotás első fontosabb lépése.

MN: Az 1967-es háború után megszállt területekre a jogi űr vagy inkább a jogi káosz jellemző?

KM: A tökéletes káosz. A történelem során sok-sok törvény, jogi gondolkodás és joggyakorlat rakódott rendezetlenül egymásra. Ottomán jog, a ´48-ig bevezetett brit törvények, az 51-es jordán annektálást követő jordán jog, amelyek soha nem álltak össze egységes rendszerré. Mindezt tetézték az izraeli katonai rendeletek, amelyeket a megszállás és rendfenntartás logikája diktált. Gázában ráadásul mindmáig még egy sor egyiptomi katonai intézkedés is érvényes. A helyzetet tovább bonyolítja a területi szétszabdaltság. A Nyugati part ma három zónára oszlik. Az A zónába tartoznak a palesztin városok, palesztin törvényekkel és hatóságokkal. A B zónában, vagyis a vallási emlékhelyeken is ezek működnek, de a törvényeket izraeli rendőri hatóságok érvényesítik. A C zónák a mezőgazdasági területek, itt az izraeli katonai kormányzatnak továbbra is teljhatalma van. S végül vannak az izraeli települések, ahol az izraeli törvények érvényesülnek, mintegy területen kívüli alapon.

MN: Hogyan hat mindez a területek gazdasági fejlődésére?

KM: Nézzük például a beruházásokat! Izraelben van egy nagyon hatékony beruházásvédelmi rendszer. Az intifáda idején ezt a megszállt területekre is ki kívánták terjeszteni, hogy a külföldi beruházások bevonásával csökkentsék a felkelés szociális bázisát. A létrehozott törvények azonban túl sok beleszólást engedtek az izraeli hatóságoknak, alaposan megkurtítva a beruházók védelmét és szabadságát. Természetesen el is maradtak a beruházók. Az adótörvények is borzalmasak. Vannak brit törvények, vannak arab törvények a jordániai és egyiptomi időkből, s vannak ottomán törvények, amelyek héber, arab, angol és néha török nyelven íródtak. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy az egyes hatóságok melyeket alkalmazzák és hogyan interpretálják majd. Jellemző, hogy az új palesztin önkormányzat egyetlen rendszeres és kiszámítható jövedelemforrása mindmáig az izraeli megszállók által begyűjtött adók.

MN: Sokak szerint az izraeli-palesztin megbékélés és együttélés kulcskérdése a gazdaságban van. A békefolyamattól sokan a palesztin területek gyors gazdasági fellendülését várták.

KM: Ez a fajta "materialista" illúzió ma már a múlté. Az elmúlt hónapok merényletei után nyilvánvaló, hogy a békefolyamat kulcsa a politikában van. A helyzet elég ördögi. A megszállás óta a palesztin gazdaság egy alapvetően autark agrárgazdaságból mindinkább egy, az izraeli munkaerőpiacoktól függő gazdasággá vált. Sok palesztin dolgozott Izraelben. A palesztin össztermék több mint egyharmada származott ebből. A békefolyamattól azt vártuk, hogy nyugalmat és stabilitást visz a területre. Megindulnak a beruházások, a palesztin termelés, az addig Izraelben dolgozók otthon maradnak, a munkaexportáló gazdaság javakat exportáló gazdasággá válik. Ez Izraelnek is jó lenne, mert piacokhoz jutna. Ezen remények jegyében indultak, majd fejeződtek be sikeresen 1994 áprilisában Párizsban az izraeli-palesztin vámunióról folytatott tárgyalások. A gazdasági modellváltás és a szabadkereskedelem azonban várat magára. A Hamasz akciói után elrendelt izraeli határzár hosszú ideje minden reményt meghiúsít. A palesztinok nem jöhetnek Izraelbe dolgozni, ezzel óriási jövedelemtől esnek el. Az építkezéseken vendégmunkások dolgoznak. Ha feloldják a határzárat, a visszatérő palesztinok nem fogják többé megtalálni a munkahelyüket. A szabadkereskedelem sem működik, mert a kamionok sem közlekedhetnek. A terrorizmus s az abból fakadó gazdasági elszigeteltség végső visszahatásaként pedig egyre többen vannak palesztin részről is, akik a vámunió feladását, a palesztin vámpolitika szabadságának visszanyerését szorgalmazzák. Mindennek következményeként ma már senki sem gondolja, hogy az izraeli-palesztin megbékélés folyamatát a gazdaság felől lehet vagy kell elindítani.

MN: Egyáltalán, életképes lehet-e a kettős területű palesztin önkormányzat?

KM: A Nyugati part és Gáza problémái és feltételei különbözők, de a két terület lakói ugyanazon nemzethez tartozóknak tartják magukat. A fő kérdés az, hogyan lehet a két terület között kialakítani a normális közlekedést és az egységes közigazgatást. E nélkül a palesztin állam nem működőképes. A baj az, hogy a felek történelmi tapasztalataik miatt nem nagyon bíznak egymásban. E kérdésekről egyelőre tárgyalások is alig folynak.

MN: Milyen elképzelések élnek Izraelben a palesztin kérdés politikai-jogi megoldásáról?

KM: A knesszetben képviselt legszélsőségesebb jobboldali álláspont szerint a palesztinokat ki kell utasítani a megszállt területekről. A Likud jobboldala azzal is megelégedne, ha az oslói alapelveket felmondva felszámolnák a már meglévő autonóm civil hatóságokat és a palesztin rendőrséget, és a területeket Izrael annektálná. Néhányan ezt a "personal autonomy" koncepciójának nevezik, amelyben a palesztinok mint egyének jogi védelmet élveznének politikai hatalom és izraeli állampolgárság nélkül. A Likud legnagyobb része folytatná az oslói folyamatot, de az eddigi eredményeknél nem menne sokkal tovább. Õk "communal autonomy"-ról beszélnek, korlátozott önállóságról, korlátozott területeken, korlátozott hatalmakkal. A Munkapárt nagyobb része számára a palesztin-jordán konföderáció tűnik a legnépszerűbb megoldásnak. Ebben Izrael biztonsági határa a Jordán folyó maradna, de a civil hatóságok átkerülnének a konföderáció hatáskörébe. Jordániának nem tetszik ez a megoldás. Õk is szorgalmazzák a szoros kapcsolatokat, de nem akarják a területeket bekapcsolni a királyságba. Végezetül a Munkapárt balszárnya és a tőlük balra lévő pártok elismerik a palesztinok jogát az önálló államhoz.

MN: Arafat a január óta eltelt öt hónap alatt sem nevezte ki kormányát, továbbra is a korábbi ideiglenes kabinettel kormányoz. Ez egyelőre lehetetlenné teszi a palesztin tanács törvényhozói munkáját és a demokratikus politikai működést. Nem takar-e mindez mélyen lappangó autokratikus tendenciákat?

KM: A veszély óriási. A feszültség is nyilvánvaló. A megszállt területek palesztin lakossága és politikai vezető garnitúrája komoly demokratikus érési folyamaton ment keresztül az elmúlt évek során. A felnőtt férfi lakosság több mint fele megjárta az izraeli börtönöket, amelyek paradox módon a politikai viták és a demokratikus gondolati fejlődés iskoláivá váltak. A PFSZ Tunéziából hazatérő apparátusa nem ment át ezen a folyamaton. Tekintélyelvű reflexeik éles ellenszenvet váltanak ki a területekről származókból. Jellemző eset volt, amikor egy helyi politikus szemére vetette Arafatnak, hogy mindenkit durván félbeszakít. Õ erre azt válaszolta, hogy ehhez joga van, és a felszólaló az ő személyében nem a tanács egyik tagját, hanem a palesztin nép legfőbb képviselőjét, vagyis magát a népet sértette meg. Hasonló a palesztin sajtó esete is, amely ma sokkal szigorúbb cenzúrának és retorzióknak van kitéve, mint a megszállás idején.

MN: Hogyan fogadja a megszállt területek palesztin lakossága Netanjahu győzelmét?

KM: A palesztinok inkább a Likud győzelmét kívánták. A legtöbb izraeli ezt furcsának tartja. Pedig a választás nem teljesen illogikus, ha belegondolunk, hogy a békefolyamat palesztin szempontból nézve meglehetősen vontatottan halad, aminek részben talán a Munkapárt belpolitikai gyengesége volt az oka. Sokan az izraeli politikai változástól várják a folyamatok valamilyen, előre nem kiszámítható változását. Sok befolyásos palesztin értelmiségi úgy véli, hogy a Peresz által szorgalmazott megbékélés nem lenne kielégítő a palesztin nemzeti önállóság szempontjából. Peresz kényszerhelyzetbe hozta őket: békejobbjának elutasítása esetén mindenki őket vádolná a konfliktus fenntartásáért. Ugyanakkor ugyanez a palesztin értelmiség és elit mégiscsak a békefolyamat folytatását kívánja és szorgalmazza. Ellenzik a terrorizmust, rossz a lelkiismeretük a robbantások miatt, politikailag a Hamasz túszainak érzik magukat. Izrael is komoly lélektani változásokon ment keresztül. Az embereket megérintette a béke optimizmusa.

Petőcz György

szerző
Petõcz György
publikálva
1996/23. (06. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra