"Azt hallom, azt üzenik nekem, hogy a változásokhoz szükséges összefogásnak, a változáshoz szükséges stabil kormánytöbbségnek és az ellenzék józan magatartásának én magam vagyok az akadálya. Remélem, hogy így van, hogy csak én magam vagyok az akadály. Mert ha igen, akkor ezt az akadályt én most megszüntetem" - ekképp indokolta Gyurcsány Ferenc az MSZP március 21-i tisztújító kongresszusán lemondását.
Az ellenzék felelőtlen magatartását, a megszorításokat követelő, csak "Excel-fájlban gondolkodó" közgazdászokat, de a bíróságokat és az ügyészséget is bíráló, ugyanakkor nem kevés önkritikát tartalmazó beszéd - melynek csattanója a visszalépés bejelentése volt - ott helyben már csak keveseket lepett meg. A küldöttek közt a rendezvény első perceiben futótűzként terjedt, hogy Gyurcsány a fölszólalását megelőző elnökségi ülésen lemondott. Erre kevesen számítottak. Bár a sajtóban az utóbbi hetekben egyre többen bírálták a miniszterelnök-pártelnök politikáját, és néhányan a pártból, illetve az MSZP holdudvarából is a távozását követelték, a hazai és külföldi kommentárok
rendíthetetlennek tartották
pozícióját - ezt támasztotta alá, hogy pártelnökként nem is akadt kihívója. A szocialisták belső mozgásai sem utaltak földrengésszerű változásokra, legfeljebb némi tülekedés volt a vezető tisztségekért, amiből arra lehetett következtetni, hogy a párt erős emberei így próbálják bebiztosítani magukat a 2010-es bukás utáni időszakra (lásd: Székre állnak, Magyar Narancs, 2009. március 5.).
A szocialista erőcsoportok viszont régi szokásuknak hódolva komoly intrikába kezdtek. A kongresszus előtt alkalmi érdekszövetségek szövődtek, paktumokat kötöttek, melyek közül néhány - az alacsony népszerűségi mutatókra hivatkozva - a kormányfőt is célba vette. Információink szerint az elmúlt hetekben két, párton belüli erőközpont is azzal számolt, hogy előbb-utóbb leszedi a miniszterelnök-pártelnököt. Úgy tudjuk, az elégedetlenek egy része Szekeres Imre elnökhelyettes körül csoportosult, aki a várhatóan sikertelen EP-választások után szerette volna a párt éléről elmozdítani Gyurcsányt. A kormányfő addig is "kopott volna" az egyre nagyobb megszorításokat követelő válságkezelés közben, ráadásul 2010-ben egy "gyurcsánytalanított" elnökség jelölhetett volna miniszterelnököt, illetve állíthatott volna országos listát.
Egy másik - állítólag a Kiss Péter, Lendvai Ildikó és Veres János nevéhez fűződő - elképzelés szerint Gyurcsányt kormányfői posztjától fosztották volna meg, hogy az SZDSZ számára is elfogadható miniszterelnök kinevezésével véget vessenek az egyre terméketlenebb kisebbségi kormányzásnak. Kiss egyébként 2008 ősze óta többször is hangot adott abbéli véleményének, hogy a koalíció felbomlásáért túl nagy árat fizetett az MSZP, nem lehet alkalmi szövetségekben kormányozni. Úgy tudjuk, hogy a két erős ember közötti - a régmúlt időkre visszanyúló, mára munkakapcsolattá szelídült, de időnkén mégis kiújuló - feszültségek most Gyurcsány kezére játszottak. Tartotta magát egy olyan pletyka, amely szerint Szekeres Hagyó Miklós budapesti főpolgármester-helyettessel kötött paktuma egyebek mellett Kiss megszorongatását, azaz budapesti pozícióinak gyengítését tűzte ki célul: a kongresszus előtt olyan "hírek" jelentek meg a sajtóban, hogy a kancelláriaminiszter alelnöki megválasztása távolról sem biztos - ám Kiss magabiztosan, 76 százalékkal tartotta meg alelnöki helyét. (Egyébként Hagyó pozíciója nem annyira erős, miként ezt a városvezető terjeszti magáról: bizalmi embere, az elnökségbe igyekvő Tüttő Kata idő előtt visszalépett a jelöléstől, sőt a fővárosiak Szabó Vilmost sem tudták a vezetőségbe juttatni - csupán egyetlen favoritjuk, Bárándy Gergely vette az akadályt.)
Gyurcsány a lemondással lényegében keresztülhúzta a belső ellenzék számításait, sőt a kongresszus - nyilván nem függetlenül a váratlan fordulat miatti érzelmektől - a szavazatok 85 százalékával újabb két évre rábízta a párt vezetését. Az ilyenkor elengedhetetlen titkolózás mellett ez is szempont lehetett: az elnökség is szombaton szerzett tudomást a kormányfő szándékáról, az SZDSZ elnökével, Fodor Gáborral majdnem egy időben.
Ámbár értesüléseink szerint csütörtökön már javában zajlott a bejelentés előkészítése. Kidolgozták a lemondás forgatókönyvét, betervezték a piacok megnyugtatását szolgáló Reuters-interjút, belőtték a párt és az elnökség várható reakcióit. Mi több, a miniszterelnök körüli tanácsadói kör a "modellezés szintjén"
már év eleje óta
foglalkozott a lemondás lehetőségével. Okkal, ugyanis a kormányfő mozgástere egyre szűkült: évtizedes mélypontra romlott a közhangulat, rossz volt a februári adócsomag fogadtatása - a kialakult percepció szerint a Reformszövetség bátrabb, radikálisabb lépéseket javasolt (lásd: Pakkok évada, Magyar Narancs, 2009. március 12.) -, a kormány több előterjesztését a frakció vesézte ki, végül az MDF Bokros Lajos belengetésével reformeri renoméját is kikezdte. (Ráadásul az SZDSZ és a Fórum állandó vetélkedése megnehezítette Gyurcsánynak az alkudozást is a két kispárttal.)
Gyurcsány valóban teherré vált. Személye akadályozta a hatékony kormányzást, a válságkezelést, az MSZP felkapaszkodását, a frakcióközi egyeztetést. Egy ilyen bénult állapotot a befektetők sem díjaznak: a hosszú távú állampapírokra hónapok óta alig van jegyzés (lásd erről interjúnkat a 8-11. oldalon). Sokat elárul, hogy a hétfői nyitáskor elmaradt a várt forintgyengülés, sőt a nap végére valamennyit még erősödött is a magyar deviza: a piacok előre beárazták a kormányválságot. A politikai elemzők egy része eleinte trükknek tartotta Gyurcsány húzását, arra számítottak, hogy miután a szocialisták képtelenek lesznek előállítani a megfelelő embert, a kormányfő diadalittasan foglalja vissza bársonyszékét. Ám azóta Gyurcsány többször - például hétfőn a parlamentben - leszögezte, nincs visszatérés: április 5-re összehívják az MSZP miniszterelnök-jelölő kongresszusát, a rá következő napon benyújtják a konstruktív bizalmatlansági indítványt, amiről húsvét után szavazhat az Országgyűlés.
A bejelentés után azonnal megindultak a találgatások a kormányfőjelölt személyéről - többen a pártban is biztosra veszik, hogy Gyurcsány már lemondása előtt "megtalálta" az illetőt, csak előbb hagyja elvérezni a szocialisták és a liberálisok egyéb jelöltjeit. Az MSZP-sek egy része éppen ezért fontosnak tartaná, hogy párton belülről nevezzék meg az új miniszterelnököt, azaz vegyék vissza Gyurcsánytól a kezdeményezést, és olyan jelöltet találjanak, akit végre a "magukénak" érezhetnek. Így dobta be azonnal Karsai József Gráf József agrárminiszter és Kiss Péter nevét - ám mindketten cáfolták, hogy lennének ilyen ambícióik, sőt a parlamenti többség megszerzését szem előtt tartó Kiss kizárta, hogy pártpolitikus legyen a jelölt. Felmerült Glatz Ferenc, az Akadémia volt elnökének neve is - őt az MSZP népi-nemzeti szárnya javasolta, de az SZDSZ hagyományosan nem lelkesedik érte.
A jelölés üzenetértékű lesz a piacoknak is: ezért vetődött fel több pénzügyi szakember, közgazdász neve. Ám a megnevezettek többsége nemigen kedvelt az MSZP-ben, ahol az utóbbi időben divat lett a bankárokat hibáztatni a válságért. Az önként jelentkező Bokros Lajost még vasárnap Lendvai Ildikó frakcióvezető húzta ki a listáról. Bajnai Gordon fejlesztési minisztert túlontúl Gyurcsány emberének tartják, de Horn Gyula pénzügyminiszterét, Békesi Lászlót sem szívelik különösebben, főleg, hogy korábban többször bírálta a szocialistákat, nemrég pedig elég durván, amúgy fideszes stílben szólt be a miniszterelnöknek (az épelméjűséget hiányolva). Simor András, az MNB elnöke hétfőn jelezte, nem kér a miniszterelnökségből, különben sem keresték meg a pártok (két helyettese, Karvalits Ferenc és Király Júlia neve is szóba került). Simor és Gyurcsány viszonya az utóbbi időben egyébként sem felhőtlen: az MNB elnöke a HVG-nek adott interjújában "perspektíva nélküli vergődésnek" nevezte a kormány munkáját. Márpedig ha mégis jelölnék, az MSZP elnökének támogatása nélkül nem sokra menne egy általa vezetett kabinet. Kizárólagos alapon marad Surányi György volt jegybankelnök, a CIB elnöke, ám róla azt hallani, hogy Orbán Viktor hallgatólagos támogatása nélkül nem akar belevágni az egyéves válságkezelő munkába. Ami biztosnak látszik: az MSZP nem párton belülről jelöl kormányfőt.
A Fidesz viszont első perctől arra az álláspontra helyezkedett, hogy a "bukott" szocialistákkal nem tárgyal, ragaszkodik az előre hozott választásokhoz: rögvest be is terjesztette a parlament feloszlatására vonatkozó indítványát - ismét eredménytelenül. Információink szerint a legnagyobb ellenzéki párt vezetősége arra számít, hogy a kormányfői poszt miatt marakodó MSZP-s és SZDSZ-es csoportok tovább gyengítik egymást, és a Fidesznek elegendő a páholyból figyelni az eseményeket. Ha lesz is új kabinet, úgyis fennakad majd a különféle pártérdekek hálóján. Ám ha a volt koalíciós partnerek mégis megegyeznek az új miniszterelnök személyéről, a Fidesz nem várt helyzetbe kerül: a hátralévő egy évben nem hangoztathatja folyton, hogy mindenért Gyurcsány a hibás, ráadásul nehéz lesz megmagyarázni, miért nem támogatnak egy válságkezelő kormányt akkor, amikor rajtuk - és a KDNP-n - kívül minden párt beáll a reformok mögé. Másfelől pedig a híveikkel sem lesz könnyű elfogadtatni, hogy a Fidesz továbbra sem képes megbuktatni a baloldali kormányt.
Csakhogy jelenleg a jobboldal ellenállása jelenti a legkisebb akadályt. A legfőbb probléma a szocialisták zavarodottsága. A frakció az elmúlt években többször is kiszaladt Gyurcsány különféle kezdeményezései mögül. Éppen ezért nehezen képzelhető el, hogy a reformelkötelezettségüket és baloldaliságukat egyszerre hangsúlyozó, de a kettőt összehangolni képtelen képviselők most vevők lennének egy olyan mérvű megszorításra, amit a nemzetközi piacok várnak el a magyar kormánytól; az MSZP a 13. havi nyugdíjról például biztos nem mondana le. Jellemző, hogy miközben a párt vezetősége javában tárgyal az SZDSZ küldöttségével, a képviselők csak most gondolkodnak el azon, hogy voltaképpen milyen programhoz adnák a nevüket, meddig tudnak elmenni; de még az sem teljesen világos, szükség lesz-e új kormányprogramra.
Az MSZP vezetősége is megosztott. Állítólag a jelölési folyamatban erős embereik ismét sportot űznek egymás jelöltjeinek elgáncsolásából. Ráadásul nemcsak Gyurcsány erősödött meg a tisztújításon, Szekeres is jelentős győzelmet aratott: miután Juhász Ferenc végül mégsem indult, Lamperth Mónika elnökhelyettes lett (igaz, mindössze 68 százalékos támogatottsággal). Ha a leendő kormány névsorában jelentős változások lennének, akkor nem kizárt, hogy a kabinetből kieső politikusok az elnökségen, a párton keresztül állnak bosszút. Forrásaink többsége úgy véli, Gyurcsány úgy megy, hogy marad: a háttérből továbbra is ő akar majd kormányozni, ami további feszültségek forrása lesz, és ellenlábasait az intrika folytatására ösztökéli.
A képviselők jelentős része viszont bizakodó. "Ennél lejjebb már nem mehet a népszerűségünk, be kéne vállalni néhány karakán reformot, amire büszkén hivatkozhatunk ellenzékben is. 1994-re a jobboldal bénázásai után sokan visszasírták a Németh-kabinet technokrata minisztereit, a reformok alapot nyújthatnának a 2014-es visszatéréshez" - summázta a véleményét a Narancsnak egy prominens szocialista.
A szocialisták megosztottságát a tíz évig velük kormányzó liberálisok is érzékelik. Bizalmatlanságukat nem is rejtik véka alá, idejekorán jelezték, nem térnek vissza a koalícióba. Ennek technikai okai is vannak: a tárcáknál az átadás-átvétel hónapokig is elhúzódna, így valamikor a nyár közepén kezdődhetne az érdemi munka. Ugyanakkor tartani lehet attól, hogy az SZDSZ - amely maga is erősen fragmentált - a hátralévő egy évben is ágazati reformokat követel, újra elővéve olyan kérdéseket, amik miatt egyszer már tropára ment a két párt kapcsolata. Egyes liberálisok szerint Gyurcsány maga is tisztában van azzal, hogy nem képes úrrá lenni a megosztottságon, ám nem állhatott ki nyíltan az előre hozott választások mellett - lemondása eszerint elterelő hadművelet, mivel már az ellenzéki periódusra és az MSZP újjáépítésére készül.
